Tegnap Anyegin kijött velem a “Srácok a presszóból” szokásos csütörtöki focimeccsére. Nem üvöltötte együtt a rigmusokat a többiekkel, még akkor is csak szolidan tapsolt, amikor én lőttem gólt. Halkan itta a szurkolói ingyensörét a pálya szélén. A meccs után odaültem hozzá, mire ő elővett egy levelet, amit Mary Wollstonecraft, 18. századi angol feminista író küldött neki a minap:
“Mindig azt fogom gondolni, hogy a legnagyobb balszerencse, ami életem során ért, az, hogy nem korábban találkoztam veled, még mielőtt a csömörtől az érzékeid olyannyira kielégíthetetlenek lettek, hogy szinte minden utat elzárnak, melyen át érzelem és szeretet juthatna el a szimpátiára igen könnyen hajló szívedhez. Van neked szíved, Barátom, de az alantasabb érzések sürgetésére közönséges kicsapongásban próbálod megtalálni azt a kielégülést, melyet csakis a szív tud nyújtani"*.
Spoiler: nem jöttek össze. “Nem megyünk át a puskinba?” kérdezte Anyegin, aztán halkan hozzátette:

“Boldog, ki ifjú ifjúkorban,
Ki érni tud, ha érni kell,
Ki képes elviselni sorban
Mindent, mit meg sem érdemel;
Ki nem lát s nem fejt furcsa álmot,
Ki elvisel zajos világot,
Ki ifjan áll nő- s pénzlesen,
S jól nősül harmincévesen;
Ötven se múlt, s rendezte régen 
Saját és mások kölcsönét,
Ki rangját, pénzét s hírnevét
Türelmesen kivívta szépen,
S egy évszázad zeng róla szót:
N. N. kiváló férfi volt.”

Dohy Balázs rendező az előadásról

Irodalmi munkatárs: Komán Attila

A(z) Örkény István Színház előadása