Ady Endre, a XX. század talán legnagyobb magyar költője, totális lázadója, a Nyugat vezéralakja, lobogója, reklámja volt. Már életében legendává vált, gyűlölték és rajongtak érte, támadták és utánozták. Nemcsak tabukat döntögető, költői forradalmat megvalósító versei és hatalmasra növelt énje, hihetetlen öntudata váltott ki felháborodást, hanem a polgári normákra fittyet hányó életmódja is: halálosan szeretett egy nála idősebb, férjes, ráadásul zsidó asszonyt - akihez azonban nem tudott hűséges maradni. Huszonöt éves kora óta küzdött fátumos-halálos betegségével, egyre több és több időt töltve szanatóriumokban, "rongyolt" egészsége gyógyítgatásával - és utolsó leheletéig imádta és dicsőítette az életet. Harcolt ellenségeivel, szerelmeivel, az alkohollal, a nikotinnal és saját magával. Őrülten szeretett és sohasem volt boldog. Jövedelmeiből kényelmesen élhetett volna, mégis állandó anyagi gondjai voltak. Mit lássunk benne: a zsenit vagy a neurotikus, érzékeny, modern embert? Esetleg a költő-váteszt, a magyar Messiást? Mi ő inkább: a szerelem betege vagy narcisztikus, egocentrikus férfi? A sor folytatható. De beszéljenek a versek.
A(z) Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai kar előadása
Hozzászólások