"Úgy érezte, zuhan. Előre zuhan, ha úgy tetszik, horizontálisan, és a szagok, a mindenkori nevetések és csókok, napok sőt évszakok úgy hasítanak át a koponyáján, az arca pólusain, mint egy kék masnis kislány játékszitáján az értelmetlen meleg homok. Egyetlen pillanat alatt mindent elveszített, egész mivolta ezer és ezer darabra szakadt szét.
Mint hegyomláskor az apró mészkövecskék, melyek minden koppanásnál további darabokra hasadnak és a legkiszámíthatatlanabb irányban repülnek tovább. Majd a bejelentést hosszú, önmagukba visszaforduló körmondatok követték, melyekre figyelni képtelenség ilyen helyzetben, de minden erejét összeszedve megkísérelt fókuszt találni, amire körülbelül annyi esélye volt, mint egy hullámvasúton zötykölődve gyöngybetűvel kitölteni egy hiteligénylési formanyomtatványt. Próbált belekapaszkodni egy barátságos tárgy látványába, de mindenfelé csak emlékeket talált a szobában. Emlékeket, amik a perc töredéke alatt lettek emlékké. Érdekes pillanat az, amelyben a jelen hirtelen múlttá változik."
A(z) Csokonai Színház előadása
Hozzászólások