A nagymama

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Dunaalmási Öregmalom Színtársulat előadása.
„1875-ben a gróf Teleky-féle vígjátékpályázat eredményhirdetése csaknem botrányba fulladt az Akadémián, mivel a zsűri a beérkezett 12 pályamű közül egyet sem akart díjazni, azok silány volta miatt. A alapszabályzat azonban ezt nem tette lehetővé, úgyhogy muszáj volt egy pályaművet megjelölni. A Választás a „Jóslat” című darabra esett, amely még, a bírálók szerint, felmutatott némely drámai értéket. A pályázat jeligés volt és ilyen előzmények bejelentése után kérdéses volt, hogy a szerző megjelenik-e átvenni a díjat, az Akadémia nagy számban megjelent vendégei
előtt.

Csiky végül is jelentkezett, amikor meghallotta darabja címét és átvette a díjjal járó 100 arany forintot. Itt indult el az 1842-ben született temesvári katolikus pap irodalmi karrierje. A darabot a Nemzeti Színház bemutatta és ezt követte még számos új színpadi mű Csiky tollából. akit később annyira lefoglalt irodalmi tevékenysége, hogy elhagyta a papi pályát és a katolikus vallást, evangélikusként megnősült, és ettől kezdve már csak színdarab és regényírással foglalkozott, 49 éves koráig, amikor is hirtelen meghalt. Csiky a XIX. századvég legnépszerűbb drámaírója lett, a magyar
polgári színjátszás megalapítója, méltó utódja a Toldy-Jósika-Szigligeti irodalmi vonalnak. Sikereit mi sem mutatja jobban, mint az életében akadémiai pályázatokon elnyert 2000 arany forint.

A Nagymama című műve utolsó, még életében bemutatott darabja volt, amit a címszereplő, Prielle Kornéliának írt. A nagymama, Szerémi grófné kényszerházasságából született 2 fiát korán elvesztette, egy fiú unokájáról tudott csak, aki könnyelmű életet élt és a később unokatestvérként megjelenő Márta életét , majdnem megkeserítette. Párbaj, csalódás, félreértések sorozata és  a káoszon
egyedül uralkodni tudó , csodálatos nagymama csalafintán bölcs  beavatkozása teszi élvezetessé és  felejthetetlen kedves emlékké ezt a darabot. A szereplők jól megrajzolt, igazi hiteles képviselői a kornak , akiknek a problémái manapság talán már kissé megmosolyogtatók is lehetnek, de pont ez a kedves naivitás az ami olyan szerethetővé teszi a konfliktusokat. Az előadást a már ezen a színpadon sokszor szerepelt Dunaalmási Öregmalom Színtársulat mutatja be, akik a színpad iránti
szeretetüktől vezérelve, a Korona vírussal is dacolva, szabadidejüket nem kímélve tanulták meg a darabot, hogy most Önöknek felejthetetlen estét szerezzenek műkedvelő előadásukkal.”
Entz László

Díszlet: Jásdy Bea és Kotsis László
Tánc: Juhász Viki
Technikai munkatársak: Strommer Domonkos, Tar Szilárd
Plakát: Árendás József
Producer:  Vidovszky Ferenc

További szereplők:

Pincér: Entz Domokos
Nevelő intézeti növendékek: Rácz Lujza, Zalai Lujza, Kiss Annabori, Bata  Emese, Bata Lili

Stáblista

Szereplők

Szerémi grófné, Nagymama
Galambosné
Karolin hercegnő
Seraphine tanárnő
Ernő Csokonay
Örkényi báró ny. ezredes
Koszta Sámule ny. lelkész
Tódorka tanár

Alkotók

Hozzászólások