A játszma vége először francia nyelven született, később maga Beckett lefordította angolra. 1957. április 1-jén mutatták be Londonban, és még ugyanebben a hónapban Párizsban, ugyanabban a szereposztásban. Az ősbemutató egyik szereplője, Roger Blin írja: „Két lényt látunk, akik gyötrik egymást, akik játszanak egy játszmát, mint mondjuk egy sakkjátszmát, és jegyzik a lépéseket, egyiket a másik után, mégis annak, aki tud mozogni, talán nagyobb esélye van, kiszállni a játszmából, csakhogy össze vannak kötve, összeköti őket valamiféle gyengédség, ami sok gyűlöletben és szarkazmusban mutatkozik meg, és mindenekelőtt játékban. (…) Olyan játékot játszanak egymással, ami végig csúfondáros bizonytalanságban tart, hogy a Clov nevű szereplő elmegy-e, vagy sem? (…)

A főszereplő Hamm kerekesszékes és vak. Csak akkor tud mozogni, ha Clov, a cselédje vagy fogadott fia tologatja. Hammnek még élnek a szülei, akik két kukában vannak, és időnként látjuk őket megjelenni, és egy szeretni való beszélgetést folyatnak a szerelemről.”

A(z) Weöres Sándor Színház előadása