"Aki elutasítja a paradoxont, kiszolgáltatja magát a valóságnak.” Friedrich Dürrenmatt

Ki dönti el, hogy a tudomány vívmányai az emberiség vagy az embertelenség szolgálatába álljanak-e, hogy szolgálják, vagy pusztítsák-e a Földet? A fizika leghíresebb egyenletét (e=mc²) és kócos fejű megalkotóját pólókra nyomtatva hordjuk, miközben ez a képlet elméleti megalapozója az atombomba létrejöttének. Valljuk be, keveset tudunk az egyes felfedezések gyakorlati hasznáról.
Rémlik valami azzal kapcsolatban, hogy a vízbe mártott test mennyit veszít a súlyából, de fogalmunk sincs, miért fontos ez. Ahogy azt sem tudjuk, mi mindenre jó egy Möbius-szalag. Lehet belőle például futószalag a gyárban, ékszíj az autóban, magnószalag, de többek közt arra is jó, hogy történetünk cselekménye visszatérjen a kiindulópontba, tehát hosszú utat bejárva ne jusson el sehová.
Dürrenmatt 1962-ben megírt szarkasztikus humorú darabját nézve egy elmegyógyintézetben találjuk magunkat, mely akár világunk szinonimájaként is felfogható. Itt köt barátságot három fizikus: Einstein, Newton és Möbius akik az őrült világ elől a bolondok házába menekültek, azaz három ápolt, aki fizikusnak hiszi magát… de az is lehet, hogy „a világ egy őrült elmeorvos karmaiba jutott”.

A(z) Pécsi Nemzeti Színház előadása