Magára valamit adó politikai, gazdasági, és tudományos elit nem hajlik meg az efféle hitvány zsarolás előtt ámde mi történik akkor, ha a kór nem válogat, és a szegények után most már a nagyokra fáj a foga? Azokra a nagyokra, akik tisztában vannak vele, hogy az ország, a világ, mindnyájunk egyetlen reménysugara, boldogsága, egyedüli emberhez méltó elfoglaltsága nem más, csakis a háború?
Erre a kérdésre ad a kelleténél talán kissé csattanósabb választ Čapek drámája a XX. század harmincas éveinek végéről, a fasizmus egyre növekvő árnyékából.
Az első jelenetben a leprásokat látjuk, azokat, már megkapták a fehér kórt, és most tiltakozva, jajgatva, vagy éppen belenyugodva (de így is, úgy is: egymással veszekedve) várják a véget.
Ám a vég helyett - egyelőre - egy fiatal orvos, bizonyos Galén doktor érkezik a képzeletbeli ország fővárosának klinikájára, az igazgató-főorvoshoz, Sigelius udvari tanácsoshoz; azzal a hírrel, hogy ő feltalálta a rettegett kór ellenszerét. A receptet azonban kizárólag akkor adja át, ha az ország vezetői (és, értelemszerűen, a többi ország vezérei is) esküt tesznek, hogy véget vetnek a háborús előkészületeknek, ezentúl békében fognak élni egymással.
Normál körülmények között Galén doktort úgy rúgnák ki, hogy a lába nem érné a földet de hol vannak már a normál körülmények? Galén doktor tehát maradhat a klinikán, gyógyíthatja a szegényeit: mert csak őket hajlandó gyógyítani, a gazdagok viszont, a háború haszonélvezői, felelősei, és tettestársai felőle felfordulhatnak.
Fordulnak is: míg Sigelius udvari tanácsos Galén sikereinek fényében sütkérezik, a fehér kór, hogy a szegényektől megfosztották, most már a gazdagok, a döntéshozók az elit tagjai közül csemegézik. Megkapja az ország legnagyobb hadiüzeme, a Krüg-gyárak frissiben kinevezett igazgató-főkönyvelőjének a többi jelöltet a kór vitte el felesége; sőt, végül megkapja maga Krüg báró is. Ők azonban hiába jelentkeznek Galén doktornál, az orvos hajthatatlanul elhajtja őket. Itt már csak egy megoldás marad, minden megoldások legmegoldásabbika az erőszak.
Ez utóbbira többek között azért is van szükség, mert a képzeletbeli ország, élén vezetőjével, a Tábornagy Asszonnyal, ismét háborúra készül, egy másik képzeletbeli ország ellen: és egy helyre kis háborúhoz helyre kis nép szükséges, holmi fehér kórok ne álljanak a diadal útjába. Az ellenszer receptjét tehát mindenáron ki kell csikarni a makacskodó orvosból. A Tábornagy Asszony a saját kezébe veszi a dolgok irányítását.
És a dolgok bonyolódnak, szépen bonyolódnak: ahogy egyre több korifeus kapja meg a fehér kórt, a döntéshozók háborús lelkesedése apadni látszik. Már Sigelius tanácsos sem hiszi, hogy a kór megoldása a kór gyógyítása lenne; már Krüg báró sem biztos abban, hogy a gyárainak egyre több fegyvert kéne termelnie; veszélybe kerül a szerelem Krüg fia és a Tábornagy lánya között...
A háború azonban már kitört, és a frontról rossz hírek érkeznek. Nincs már remény, egyedül a Tábornagy Asszony hadvezéri zsenijében lehet még talán bízni és ez az a pillanat, amikor ő is megkapja a fehér kórt. Most már Galén doktor is feladja makacs ellenállását. El is indul a Tábornagy Asszony lakására, hogy megtegye, amit az orvosi esküje diktál, útközben azonban összetalálkozik azokkal, akiknek a gyógyítására felesküdött, és akikhez idáig csak egyenként, a rendelőjében volt szerencséje: a néppel, a felséges, az istenadta néppel...
A(z) Budaörsi Latinovits Színház előadása
Hozzászólások