A világirodalom egyik legismertebb és legtöbbször átdolgozott meséje Andersen örökszép alkotása, A Hókirálynő. Vajon miben rejlik a történet hatalma, hogy újra és újra feléleszti és szárnyalni küldi a fantáziát? Mi az a bűverő, ami nem halványodik annyi év messzeségéből sem, és még mindig olyan mélyen benne lüktet az emberek bensőjében, hogy el nem olvad soha, sőt, teljes szépségében ragyog? A válasz nyilvánvaló: A varázslat neve: Szeretet.

A Hókirálynő nem bonyolult és nem megfejthetetlen történet. Örökéletűsége épp az egyszerűségében rejlik, ami időtlen és végtelen. Az értelem és a szív harca, ugyanis sosem unalmas. A hidegen csillogó, ám gyakran torzan látó elme és a szelíd könnyeivel mindent legyőző szeretet küzdelme időtálló téma lesz, míg világ a világ.

És Andersen sejtette ezt, mikor megírta a mesét. Nem az eszével, hanem a szívével sejtette...

Gerda útja a jéggé fagyott lelkű Kay-t követve, nem csupán egy egyszerű utazás. Vándorlás téren át, időn át, gondolaton át. Vándorlás a mindenségben és vándorlás önmagunkban. Vándorlás a valóságban és persze vándorlás a végtelen Mesében.

A két felvonásos darab lírai hangvételét az izgalmas jelenetek, a szereplők jellemkomikumából fakadó mulatságos helyzetek és szófordulatok, valamint fülbemászó dallamok teszik felejthetetlenné a legkisebbek számára. A vaskos túlzásokkal megformázott karakterek és a díszlet varázslatos képi világa olyan mesébe repíti el a publikumot, amely nem csak Kay szívet olvasztja fel az előadás végére, hanem a közönségét is.

A(z) Gárdonyi Géza Színház előadása