2006-ban diplomázott az MKE festőszakán. A kortárs képzőművészeti élet egyik kiemelkedő tehetsége, kinek munkáit fiatal kora ellenére már számos helyen láthattuk, például a Kogartban, az Essl Award Exhibition rendezvényén és a Várfok Galériában. Sokkoló, erőteljes alkotásait változó formákban jeleníti meg. A felnagyított önarcképek a vörös festék erejével, domináns szemekkel és szájjal ragadják magukkal a nézőt. A több mint két méter magas és széles képek egy-egy gesztust eltúlozva mutatják meg azt az erőt, indulatot, ami egy tekintetben, kiáltásban vagy vicsorgásban van. Verebics szerint néha még a mimika sem kell, elég ha egy másik szemszögből mutatja az arcot, mely rágalmazóan bámul vissza ránk. Verebics Ágnes a fiatal kortárs művészek között a legelőkelőbb helyen foglal helyet. Nem divatos festő, semmi sincs képeiben, ami kommersz. Nem erőltetetten vérlázító vagy fantáziátlan másoló, vagy izzadságszagú újító. Távol áll tőle valamennyi kínos kortárs manír. Nagyon jól járja a az arany középutakat, és ha valakiben ehhez az unalom vagy a középszerűség képzete társul, téved. Verebics Ágnes művészetének épp természetessége, magától értetődősége a legvonzóbb. Egyszerű pillanatokat és érzéseket, spontán reakciókat, őszinte értékítéleteket fogalmaz vászonra, vagy csak saját magát. A művésznő így vall magáról: "Magamat használom, mint modellt, hisz önmagamtól kérhetek bármit, amit idegentől nem kaphatok meg. Több száz digitális fotót készítek az arcomról, azokból válogatom össze a részleteket." "Kifestem magamból magamat, a fájdalmamat, a boldogságomat. Egészséges mennyiségű egoizmus és exhibicionizmus kell ahhoz, hogy az ember sikert érjen a művészetekben, különösen a festészetben. Nem tudok megrendelésre dolgozni, belülről kell hogy jöjjön a kép. Így tudok megszabadulni a démonjaimtól. Ha valaki megkérdezi tőlem, miről szólnak a képeim, kudarcot vallottam."