Az aktuális rész ismertetője: Kevés vidéken áll olyan éles kontrasztban egymással az érintetlen természeti környezet és az ércbányászat ütötte tájsebek, mint a Visói-havasok északkeleti csücskében. Zagytározók, ciánmérgezte vizek, fantomblokkok, elhanyagolt külszíni fejtések tanúskodnak az egykori ércbányászatról, melyet itt is az osztályharcos proletárdiktatúra hősei járattak leginkább csúcsra. Egy szinttel feljebb, a transzhumansz pásztorkodás utolsó képviselői terelgetik nyájaikat a szovjet éra alatt tiltott, ma is sok helyütt csak engedéllyel járható gerinceken. Éppen ez az évszázados peremhelyzet, a nehéz megközelíthetőség és zártság őrizte meg a Visói-havasokat annak ami: Közép-Kelet-Európa egyik legérintetlenebb vadonjának. 1944-ben ide álmodtak téli olimpiát elődeink, aztán végül maradt a bányászat, és maradtak azok a magyarok, akiknek éppen a turizmus és a természet rehabilitációja utáni Máramaros lehet a kitörési pont. Hét esztendő elteltével köszönünk be ismét a borsafüredi Medve Panzióba, majd megnézzük a romjaiból éledező Borsabányát, ahol templom és iskola is szolgálja a megmaradást. A 6. Radnai túra keretében megmásszuk a Toronyága csúcsát, hogy végül a pompás máramarosi panorámával rendelkező Sárkány-csúcson zárjuk kirándulásunkat.
A műsor ismertetése: Honismereti magazinműsor 25 percben,. Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék, Őrvidék és belső-Magyarország tájait, kulturális értékeit, történelmi emlékeit, az ott élő emberek mindennapjait mutatja be.
Hozzászólások