Az aktuális rész ismertetője: A Duna partvidéke zöld szalagként egyedülálló módon köti össze Bécset Pozsonnyal, kivételes élőhelyet teremtve ezzel Európa szívében. Néhány évvel ezelőtt egy 36 kilométer hosszú rész került egy nemzeti parkhoz, így védve a folyó kevésbé fejlesztett szakaszát, valamint Közép-Európa legrégebbi Duna-part menti övezetét. A folyó melletti erdőkben a víz mozgása befolyásolja a növény-és állatvilágot, ami így állandó változásnak van kitéve. A Duna-ártér Nemzeti Park Bécs és Pozsony között terül el, mintegy tízezer hektáron. Élővilága egész Közép-Európában egyedülálló: él itt rétisas, hód, és vidra is. A Duna-ártér Nemzeti park rejtett vadonja a szépség és a dráma helyszíne, de egyben csodálatos menedék is az élővilág számára.
A műsor ismertetése: Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog.
Hozzászólások