Univerzum / Traun - A kristályvízű folyó

korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető osztrák ismeretterjesztő filmsorozat, 53 perc, 2008

Értékelés:

113 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

113 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Dachsteintől a Dunáig folyó vadvíz a "Traun". Ezer forrásból táplálkozik ez a kristályvízű folyó. Senki sem ismeri a feltörő források számát. Néhány ugyanis egy év alatt csak pár óráig vagy napig él, mások három-négy évente egyszer bukkannak elő. A hegyen át vezető hosszú útjukon elfogy belőlük az oxigén, majd azután átzúdul a szorosokon és nekicsapódik a szikláknak, s újra megtelik oxigénnel. A Traun folyó legnagyobb forrása a "Kammersee"-nél található. A Traun három tavon folyik át, melyek az előbb említett "Kammersee", az "Aussee", valamint a "Grundsee". Zúgó patak, csendes tó, majd hatalmas folyó - több arca már nem is lehetne víznek és tájnak. Az Atlanti-óceán felől érkező meleg, nedves levegő nekicsapódik az Alpok peremén magasodó szikláknak, felszáll, majd lehűl és közben megszabadul nedves terhétől. Ily módon a hegy is az égből kapja a vizet. Az éltető víz az élet örök körforgása. Amikor a hegy gyomrában levő hatalmas üregek csordultig telnek vízzel, hatalmas vízesések törnek elő a sziklák közül. Hegyi erdő apállyal és dagállyal - az Azori-szigetek magasságának és Izland mélységének ritmusában. Nincs még egy ilyen üreges hegy Európában. Itt vannak az Alpok leghosszabb és legmélyebb barlangjai.

A műsor ismertetése: Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog.

Egyéb epizódok:

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
DUNAWÖLD 2021 okt. 03. - 21:29:18 10/10
Az el- és kipusztult tigriseket nincs lelkierőm làtni.
10/10
DUNAWÖLD 2021 máj. 24. - 01:20:33 10/10
Lenyűgöző.
10/10
bokor5 2019 jan. 15. - 09:24:25 10/10
Jesszus!
De jó ez a sorozat!
10/10
fourdogs 2018 nov. 06. - 21:40:39 10/10
10/10
fourdogs 2018 nov. 06. - 21:31:25 10/10
A port eme lapja félrevezető, a fenti címen: Az utolsó nomádok - A Himaláján át (The Last Nomads Across the Himalaya) A hegyek szimfóniája című osztrák sorozat egyik (feltehetően a legjobb, legszebb) epizódja. Rendezte John Murray. Háttérinformáció elérhető itt: https://blog.nationalgeographic.org/2015/07/12/nomads-of-dolpo/
10/10
Vídiafej 2018 aug. 28. - 19:38:15 10/10
tuti
kérdések 2017 okt. 15. - 14:53:29
Ma a Duna tévén 13:15kor a Univerzum / Utazás az Osztrák-Magyar Monarchián át (https://port.hu/adatlap/sorozat/tv/univerzum-universum/universum/event-tv-74020147/episode-474843) adás ment le.
De valójában a Utazás a kétfejû sas birodalmának vasútvonalain /Auf den Schienen des Doppeladlers/ ( https://port.hu/adatlap/film/tv/utazas-a-ketfeju-sas-birodalmanak-vasutvonalain-auf-den-schienen-des-doppeladlers/movie-162815) adás volt. A kettõ ugyanaz? Ez utóbbi három részes az imdb szerint. http://www.imdb.com/title/tt4060062/
Jó sztori volt, mégha helyenként üres.
10/10
ataki 2017 júl. 18. - 18:45:09 10/10

Univerzum / A hangyák - A természet titkos nagyhatalma
A mai:
https://www.youtube.com/watch?v=x8XMwiP7Deg
ha valaki lemaradt volna róla
sport111 2017 ápr. 20. - 17:18:34
Itt a filmekkel kapcsolatos véleményeket várjuk. Hányni a vécében tessék!
Janos Kacsur 2017 jan. 28. - 19:37:49
Osztrák? Eredeti nyelven? Angolul?
Összes hozzászólás