Az aktuális rész ismertetője: A festői szépségű Skóciának különleges varázsa van. Erőteljes, lendületes tájak jellemzik. Itt a víz a mindent összekötő elem. Ez adja a hátteret egy párlatnak is, amely szó szerint megtestesíti Skócia szellemét. Lágy és testes, összetett és megnyerő. Egyesek szerint a whisky az ország természeti kincseinek és történelmének tükre. Uisge Beatha _ "az élet vize". A helyiek így hívják nemzeti italukat, hiszen ősidők óta a víz alakítja országukat. A Skót-felföld buja tája csodálatos paradicsomi hely a vadon élő állatok számára. A hangulatos, díjnyertes ismeretterjesztő filmben különleges "állatfigurák" történeteit követhetjük nyomon, akiknek élete szorosan összefonódik egy hegyvidéki és egy szigeti szeszfőzdével. A film a tél végén indul, majd négy évszakon át követhetjük az ott élő állatok életét. Kora tavaszi békanász, parádés nyírfajd kakasok dürgése, gímszarvas harc és őzek vonulása a Skót-felföldön, a vörös mókusok pedig a harangvirágok között vándorolnak, míg a halászmadarak látványos lassításban merülnek. Megtudhatjuk, hogy mi a skót whisky titka és hogyan készül Islay szigetén. A szeszfőzde kiválóan alkalmas még otthonteremtésre is, sok kis állat és madár részére. Az erjesztőhelyiségben szívesen fészkelnek a fecskék, a palackraktárban pedig a fenyőnyest.
A műsor ismertetése: Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog.
Hozzászólások