Az aktuális rész ismertetője: Az egyiptomiak megfigyelték, hogy a sakálok gyakran bolyonganak sírok között, a halottak közelében. Ezért úgy gondolták, ők vezetik át a holtakat a túlvilágra. Az ókori Egyiptomban a sakálokat négyezer éven át istenként tisztelték. Anubisz a holtak istene volt. Négyezer évvel később Kelet-Európában hallunk róluk ismét. De itt nem szentként említik őket, hanem a pusztítás és a halál angyalaként. Egyre több helyről halljuk, hogy a sakálok köztünk élnek... Elisabeth Schönthal jól ismeri ezeket az állatokat. Afrikáról készült képein a sakálok élet-halál harcot vívnak egymással a zsákmányért. Elisabeth 1991-ben utazott először Namíbiába. Több száz tudósítást olvasott, amelyek arról számoltak be, hogy az európai aranysakálok keletről egyre inkább Európa nyugati és északi részére húzódnak. 2000 telén még Svédországban is láttak sakálokat. Az eredetileg Afrikából származó sivatagi állat olyan természetesen mozog a hóborította vidéken, mintha ez lenne az őshazája. Elizabeth doktornő és sakálkutató arra keresi a választ, hogy ez a tipikusan sivatagi, afrikai állat, az aranysakál hogy lehet, hogy a világ különböző pontjain bukkan fel. Vajon, már korábban is éltek errefelé, távol Afrikától?
A műsor ismertetése: Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog.
Hozzászólások