Az aktuális rész ismertetője: Nino Manfredi jogot és színésziskolát végzett Rómában, majd Milánóban játszott a Piccolo Teatróban. 1949 óta láthatjuk az olasz filmekben, de valójában Mauro Bolognini Szerelmesek című filmje óta jegyeztük meg, amelyben egy olasz kisembert, egy félénk sofőrt alakított, ami aztán mindvégig a szerepköre is maradt. Dino Risi, Ettore Scola, Nanny Loy vígjátékaiban ő a kisember, akit szeretünk, mert magunkra ismerünk benne, de azért jót nevetünk rajta, és megbocsátjuk vétkeit. Több mint száz filmszerepet játszott, az alább felsoroltakból mindenki válassza ki, melyikben szerette a legjobban: Cicababák, Komplexusok, San Gennaro kincse, Ölj meg, csak csókolj!, Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat?, Mennyire szerettük egymást!, Olasz furcsaságok, A családapa, A karbonárik, Keserű csokoládé, Nézd a bohócot!, Zugügyvéd zavarban, Spagetti ház stb. De játszott a finn Mika Kaurismaki Helsinki - Nápoly című filmvígjátékában is. Egyik legutóbbi filmje A független nép nevében (1990) is az emlékezetesek közé sorolható. 1968 óta filmet is rendez, a Csoda olasz módra címűt Magyarországon is láthattuk, de inkább színészként lopta be magát a mozirajongók szívébe. Máté Judit évekkel ezelőtt portréfilmet forgatott róla, vele a Magyar Televízió számára, melyben többek között Nino Manfredi azt is bemutatja, hogyan kell "eljátszani" az esőt. 2004. június 11-én halt meg. Ebből a szomorú alkalomból ismételjük meg a Női akt című film előtt a róla készült kis bevezetőt.
Hozzászólások