Az aktuális rész ismertetője:
Gondolkodtak már azon, miért vesznek meg egy ruhát? Azzal hitegetjük magunkat, hogy azért mert jól áll, ez a stílusunk. Mert az a ruhadarab pont olyan, mint mi vagyunk. De lehet, hogy azért tetszik meg valami, mert mi szeretnénk olyan lenni, mint a ruha? Vagy legalább azokra hasonlítani, akik ilyet hordanak?
A ruha sohasem egyszerűen egy textildarab: egyszerre szeretnénk vele hasonlítani és különbözni. Az öltözék és a kellékek jelzik, hogyan látjuk magunkat. Melyik népcsoporthoz tartozunk, szegények vagyunk vagy tehetősek, esetleg hogy milyen a vallásunk. De azt is, hogy milyen a viszonyunk a divathoz, és a hagyományokhoz. Nem csak a ruha, a testfestés és az ékszer is öltöztet. A nomád népeknél az asszony a kincsesláda, Indiában néhol a szárit a páncélszekrényben tartják. Japánban órákig tart a folyamat, míg mindent sikeresen eltakarnak. Peruban, Taquilében pedig a ruhából derül ki, milyen parti a szembejövő fiatalember, és hogy valóban szeretik-e egymást a házastársak. A hagyományos oláh cigány öltözéket pedig színpadi fellépő ruhának nézik.
A műsor ismertetése:
"A "Világfalu" kifejezést McLuhan használta először bolygónkra, amit a tömegkommunikációs eszközök kicsiny faluvá zsugorítottak. Igaz, az információk percek alatt eljutnak távoli földrészekre, de hogy mennyire értjük egymás gondolkodásmódját, az is kiderül a véres híradásokból. Az életem úgy hozta, hogy különböző kultúrákban nevelkedtem, az elmúlt harminc év során, pedig több tucat országban forgattam. Mindig abban reménykedtem, ha sikerül megértenem, hogyan gondolkodnak az emberek egy kis afrikai faluban, a dalai láma udvarában vagy a dél-amerikai esőerdő mélyén, akkor talán sikerül megértenem a pesti szomszédomat is.
A világ nagy részén az emberek másként születnek, másként élnek, másként halnak, másként szeretnek, másként gondolkodnak, mint mi! Valami okuk talán csak lehet erre! Hátha lehet tőlük tanulni. Két éve elhatároztam, ismét nyakamba veszem a világot. Megkértem Magyarországon élő külföldi barátaimat, mutassák meg saját kultúrájukat.
Kíváncsi voltam, boldogabbak-e Indiában azok, akiket már gyerekkorukban összeadnak, és nem kell a kamaszkori szerelmi csalódásokkal bíbelődniük. Vagy, mondjuk Marokkóban, akiknek egyszerre van három feleségük, nem egymás után, mint nekem. Milyen lehet nem a lakásért, házért küzdeni egy életen át? Nem lenne jobb négyezer méter magasságban a Titicaca-tó közepén, egy úszó nádszigeten élni vagy egy jurtában a mongol sztyeppén, úgy, ahogy őseink éltek másfélezer évvel ezelőtt? Kíváncsi voltam képes lennék-e stressz nélkül élni. Mondjuk, az Andok hegyei között elengedni magam egy transz-szertartáson, és a sámán tanácsára a révületben eggyé olvadni a természettel. Vagy Japánban, egy többórás teaszertartáson elmélyülten gyönyörködni a teáskannában és egy kétszázötven éves teáscsészében. A Gangesz partján a lélekvándorlással barátkoztam, miközben a máglyán elégettek egy halott asszonyt, Észak-Afrikában pedig egy véres dzsinn-szertartáson igyekeztem meglesni a szellemeket. De legalább ennyire érdekelt az is, milyen értékrend szerint élnek gyimesi csángó, oláh cigány vagy ortodox zsidó barátaim.
A tizenkét részes sorozatban tucatnyi kultúra mindennapjait hasonlítjuk össze a születéstől a halálig. Sőt azon túl is."
- Kepes András
Hozzászólások