Az aktuális rész ismertetője: A fiúk a nagycenki oldtimer kiállításon kezdenek, majd ellátogatnak a híres méntelepre, ahol éppen akkor tartják az országos teljesítmény vizsgát, s ahol nemcsak ők, de a lovak is remekül szerepelnek. Majd Gráf Gyulánál igen praktikusan egy helyen ismerkednek a cipész, az ács, a kádár és asztalos mesterséggel és kipróbálnak néhány soha nem látott régi szerszámot is. Sopron után tovább pörögnek Sarródra, a Hansági Nemzeti Parkba, ahol egy jó kis szafarit "nyomnak", ezúttal szürke marhákkal és rackajuhokkal. Egy magasles tetejéről megismerik a Fertő tó környékének gazdag állatvilágát: vízi és ragadozó madarakat, nádi farkasokat…Mielőtt a hűség városába érkeznének, elmotoroznak a fertőrákosi kőfejtőhöz, majd egy jó kis soproni éjszakai motorozással zárják a napot.
A műsor ismertetése:
3000 km, 510 település és két világlátott fővárosi fiatalember, Harsányi Csaba és Bruckner Gyuri, akik egy 1959-es oldalkocsis Pannoniával most úgy mutatják be Magyarországot, ahogy még senki sem látta.
A nagysikerű Pannonia 3 keréken sorozat folytatásaként ezúttal a fiúk "keresztül- kasul" járják be az országot, azaz a legdélibbtől a legészakibb pontig, majd a legkeletibbtől a legnyugatibbig mutatják be hazánk ismert és kevésbé ismert értékeit. A 2 motoros vágya hazánk minél alaposabb megismerése, az átélt kalandok, a felfedezett ismeretlen, a megtanult információk és a új élmények megosztása másokkal. Szeretnének kedvet kelteni az emberekben Magyarország felfedezéséhez, megmutatni, hogy itthon mennyi csoda van. Nemcsak a Balaton, Budapest és híres nagyvárosok, üdülőhelyek kínálnak felejthetetlen élményeket. A fővárosi életet élő főhőseink megtapasztalják a vidéket, az ott élő emberek életét, gondolkodását, rengeteg érdekes sorsú emberrel találkoznak, de a természeti érdekességek, táj, növény- és állatvilág bemutatására is nagy hangsúlyt fektetnek. Utuk során bemutatják a helyi gasztronómiai különlegességeket, borokat. A filmsorozat szórakoztatva informál, fiatalos, spontán hangnemben.
Hozzászólások