Az aktuális rész ismertetője: Bunuel munkásságát ugyanazok a motivációk jellemzik egész életén át: jezsuita neveltetése és szürrealizmusa. Egész életművét meghatározta, hogy 1928-ban Franciaországban Salvador Dalival közösen elkészítették az Andalúziai kutyát, mely belépőjegyévé vált a szürrealistákhoz. Életművét mintegy kerek egésszé formálja a szürrealizmus, hiszen utolsó filmjei is e stílus jegyében készültek, mindenkor nagy botrányt kavarva. Már az 1930-ban alkotott Az aranykor az egyik legnagyobb szürrealista botrányt váltotta ki, úgy, hogy a hatóságok be is tiltották. Spanyolországba visszatérve 1932-ben forgatta a Föld kenyér nélkül című dokumentumfilmjét, melyet hamarosan a spanyol hatóságok tiltottak be. Ezután nem csoda, hogy csak szinkronrendezőként, gyártásvezetőként, propagandafilmesként dolgozhatott Madridban, Párizsban, New Yorkban, míg végül Mexikóban telepedett le, s ott élt egészen haláláig franciaországi forgatási szünetekkel. A ma sugárzásra kerülő filmet is Mexikóban forgatta, francia sztárokkal. De itt forgatta a gyermekbűnözésről szóló Az elhagyottak (1950) című alkotását is. Az ezt követő évek jelentették Bunuel legtermékenyebb korszakát. Mexikói éveit sokan köztes időszaknak tekintik, kései beérése előfutárának, mely valójában az európai forgatások után teljesedett ki, pedig ezekben a művekben is mindvégig a jezsuita neveltetés és a szürrealizmus a meghatározó (Nazarin, Viridiana, Oszlopos Simeon, A Tejút, Tristana, A nap szépe, A vágy titokzatos tárgya). Az öldöklő angyal (1962) és az Oszlopos Simeon (1965) a totális szürrealizmus filmjei. Szürrealista módszerének alapja az álom, a tudatalattiba vezető átjáró (Andalúziai kutya, Az elhagyottak, Az aranykor).
Művészete csúcspontjának tartják A burzsoázia diszkrét báját (1972) és A szabadság fantomját (1974). Báron György, aki most Bunuel művészetét méltatja, külön kiemeli e rendkívüli alkotóegyéniség szabadsághoz való kötődését is, mely egész életét alapvetően meghatározta.