Az aktuális rész ismertetője: Valamikor tömegeket lehetett azzal szórakoztatni, hogy egy hatalmas arénában oroszlánokkal széttépettek néhány szerencsétlen embert. És felmerül a gyanú, hogy ezzel ma is kiemelkedő nézettséget lehetne elérni egy-egy televízióban. Hogy kit, mi szórakoztat, az ízléstől, kultúrától egyaránt függ. De mi is a szórakozás? Erőnk, ügyességünk fitogtatása, mint a mongol sztyeppén a birkózóverseny? Időtöltés munka közben birkacsont snóblival? Szövetség a jóistennel, mint a nyár végi búcsú vagy a vallási ünnepek a kanadai indiánoknál? Esetleg magunkat szeretnénk sztárként ünnepelni, mint Japánban a karaokéban vagy a gyorsfotózásban? Netán az a szórakozás, hogy a mozivászon vagy a képernyő segítségével elvágyódunk egy boldogabb világba, és olyan élményeket élünk át, amit a saját életünkben soha? Vagy egyszerűen csak eszünk egy jót, húzzák nekünk a talpalávalót, és egymásba kapaszkodunk a napi gondok közepette, mint a baráti összejöveteleken? Ahány kultúra, annyi megközelítés...

A műsor ismertetése: "A "Világfalu" kifejezést McLuhan használta először bolygónkra, amit a tömegkommunikációs eszközök kicsiny faluvá zsugorítottak. Igaz, az információk percek alatt eljutnak távoli földrészekre, de hogy mennyire értjük egymás gondolkodásmódját, az is kiderül a véres híradásokból. Az életem úgy hozta, hogy különböző kultúrákban nevelkedtem, az elmúlt harminc év során, pedig több tucat országban forgattam. Mindig abban reménykedtem, ha sikerül megértenem, hogyan gondolkodnak az emberek egy kis afrikai faluban, a dalai láma udvarában vagy a dél-amerikai esőerdő mélyén, akkor talán sikerül megértenem a pesti szomszédomat is.

A világ nagy részén az emberek másként születnek, másként élnek, másként halnak, másként szeretnek, másként gondolkodnak, mint mi! Valami okuk talán csak lehet erre! Hátha lehet tőlük tanulni. Két éve elhatároztam, ismét nyakamba veszem a világot. Megkértem Magyarországon élő külföldi barátaimat, mutassák meg saját kultúrájukat.

Kíváncsi voltam, boldogabbak-e Indiában azok, akiket már gyerekkorukban összeadnak, és nem kell a kamaszkori szerelmi csalódásokkal bíbelődniük. Vagy, mondjuk Marokkóban, akiknek egyszerre van három feleségük, nem egymás után, mint nekem. Milyen lehet nem a lakásért, házért küzdeni egy életen át? Nem lenne jobb négyezer méter magasságban a Titicaca-tó közepén, egy úszó nádszigeten élni vagy egy jurtában a mongol sztyeppén, úgy, ahogy őseink éltek másfélezer évvel ezelőtt? Kíváncsi voltam képes lennék-e stressz nélkül élni. Mondjuk, az Andok hegyei között elengedni magam egy transz-szertartáson, és a sámán tanácsára a révületben eggyé olvadni a természettel. Vagy Japánban, egy többórás teaszertartáson elmélyülten gyönyörködni a teáskannában és egy kétszázötven éves teáscsészében. A Gangesz partján a lélekvándorlással barátkoztam, miközben a máglyán elégettek egy halott asszonyt, Észak-Afrikában pedig egy véres dzsinn-szertartáson igyekeztem meglesni a szellemeket. De legalább ennyire érdekelt az is, milyen értékrend szerint élnek gyimesi csángó, oláh cigány vagy ortodox zsidó barátaim.

A tizenkét részes sorozatban tucatnyi kultúra mindennapjait hasonlítjuk össze a születéstől a halálig. Sőt azon túl is."

- Kepes András