Az aktuális rész ismertetője: Ki gondolná, hogy Ingmar Bergman, a legnagyobb svéd filmrendező már húsz filmet forgatott, amikor megtalálta a "hangját". Egyszer, már világhíres rendező korában levetíttette 15 korai filmjét, és megírta róla, hogy hol hibázott. Valójában az 1956-os A hetedik pecsét, és A nap vége jelezte először a jellegzetes bergmani gondolatokat. Mindkettőben a halál kérdése foglalkoztatta. Az igazi Bergman a Trilógiában jelentkezik, (Tükör által homályosan, Úrvacsora, Csend), amikor a "csend" tölti ki gondolatait. Amikor a "szeretet" hite váltja fel vallásosságát. Érdekes és fontos, hogy mindig ugyanazokkal az emberekkel dolgozik, operatőre, vezető színészei szinte minden filmjének alkotótársai. 1982-ben forgatta élete eddigi utolsó mozifilmjét, az önéletrajzi ihletettségű Fanny és Alexandert, azóta csak színházban rendez. Különös, hogy a világ egyik legnagyobb filmrendezője színpadi rendezéseit tartja legjelentősebb munkáinak. Báron György bevezetőjében néhány fontos mozzanatatot emel ki Bergman életművének megértéshez.