Az aktuális rész ismertetője: Az erdélyi nagybirtokos családból származó politikus előbb az országgyűlés szabadelvű, majd függetlenségi, később alkotmánypárti képviselője. Az első világháborús frontszolgálat után 1919 Februárjában megalakítja a Nemzeti Egyesülés Pártját, Márciustól pedig Bécsbe emigrál, ahol ellenforradalmi központot hoz létre. 1920-ban tagja a magyar békedelegációnak. 1920-1931 közötti miniszterelnöksége alatt a keresztény-nemzeti kormányzat megszilárdításával politikai stabilitásra törekedett. 1931-ben lemondásra kényszerült, de továbbra is Horthy Miklós legbefolyásosabb tanácsadója. A második világháború idején az angolszász orientáció híveinek vezetője, több különbéke-kísérletben szerepet játszik. Magyarország német megszállása után illegalitásba vonult. 1944 Decemberében a szovjet hatóságok elfogták, 1945-ben a Szovjetunióba hurcolták. Hamvai 1994-től Magyarországon nyugszanak.
A műsor ismertetése: A történelem alakításában mindig is jelentős szerepet játszottak a különböző korok meghatározó személyiségei. Többségük pályafutását, működését napjainkban is vita övezi. Nincs ez másként a magyar történelemben jelentős szerepet játszott politikusokkal, államférfiakkal sem. A történészek vitái mellett - nem egy esetben aktuálpolitikai szempontokból - a szélesebb közvélemény is keresi a választ egy-egy személy megítéléséhez.
Hozzászólások