Az aktuális rész ismertetője: A cím hangzatos és önmagáért szól. "Gesäuse" német szó, annyit jelent "zúg", búg. A csupasz sziklafalról aládübörgő vízesés zúgó hangjáról kapta nevét az örökkévalóság hegye. A Zúgó-hegység Ausztria egyik legérintetlenebb tája. Bejáratát az 1074-ben alapított admonti bencés kolostor őrzi. Ebben a kolostorban őrzik a világ legnagyobb, legrégibb és talán legszebb barokk könyvtárának 200 ezer kötetét és számtalan értékes kéziratát. Az admonti szerzetesek ezer éven át zavartalanul gyűjtögették a kolostor csodálatos könyvtárát, továbbá ők voltak a Zúgó-hegység legelső tudományos kutatói. Azt mondták róluk: "Elkötelezettségük tudományos, csizmájuk szegecses." Számukra nem létezett túl sötét erdő és túl meredek sziklafal. Több olyan hegycsúcs is van, melyre szerzetesek jutottak fel először.
A műsor ismertetése: Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog.
Hozzászólások