Az aktuális rész ismertetője: 38 évesen életmű Oscar-díjjal tüntették ki. Mi is volt akkor ez a fontos életmű? Mindössze három film. Egy kis költségvetésű sci-fi 1971-ben, a ma sugárzásra kerülő film 1973-ban és a filmtörténet egyik legnagyobb sikerű darabja, a Csillagok háborúja 1977-ben. Aztán csak ötletgyáros, producer és milliárdos, s mint ilyen a filmszakma egyik legbefolyásosabb embere. Barátai is mind kasszafilm sikergyárosok: Steven Spielberg (Indiana Jones-filmek), Francis Ford Coppola (A keresztapa, Magánbeszélgetés, Apokalipszis most). Vitathatatlan tehetségén túl mi segítette pályája alakulását? Egyetemi filmtanulmányai után, még 25 évesen Coppolával együtt saját filmgyártó céget alapított, az American Zoetrope-ot. Itt készítette első filmjét, a THX 1138-at, s az ezt követő szerzői filmet, ezt a később sikeressé vált tini-életképet, melyet a saját élményei alapján maga írt, maga rendezett. Öt év múlva aztán barátaival új fejezetet nyitott az amerikai film történetében. A nagy költségvetésű, főleg fiataloknak készült látványos, ötletekben és váratlan fordulatokban gazdag kalandfilmek sora soha nem látott kasszasikert hozott. A Csillagok háborúja után ő maga két évtizedig nem fáradozik rendezéssel. Elég ha csak ötletadó és producer. S mivel saját cégei vannak, a haszon is szépen visszavándorol hozzá, amiből akár a legképtelenebb ötletet is finanszírozni tudja, ha úgy tartja a kedve, vagy irigylésre méltó üzleti érzéke azt sugallja. Egyik cége, az Industrial Light and Magic szinte valamennyi trükkjelenetet igénylő film sikerének záloga, mert a legmodernebb technikával mindent "előállítani" képes, amit csak rendező megálmodhat és producer megfizethet. Jóllehet milliárdossá a Csillagok háborúja és folytatásai tették, de az American Graffiti, azaz az Amerikai krétafirkák című, harmincévesen "fiatal filmesként" jegyzett szerzői film inkább csillogtatja rendezői tehetségét. A Lucas-jelenségről és a filmről Vaskó Péter beszél.
Hozzászólások