Ki kicsoda a filmművészetben? / Gabriel Axel

16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar ismeretterjesztő filmsorozat

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az aktuális rész ismertetője: Gabriel Axelt, jóllehet világhírű és Oscar-díjas, Magyarországon "egyfilmes" rendezőnek ismerik, ami nem az ő hibája, hiszen mind mennyiségre, mind minőségre jelentős alkotó, csupán a magyar moziforgalmazásból kissé kimaradt. Ki tudja, miért, a dán film - jóllehet többször került az európai filmművészet élvonalába -, sohasem foglalhatta el nálunk méltó helyét. De Gabriel Axel kimaradt nálunk, mint francia rendező is, pedig a francia kulturális életben is számon tartják. 17 éves korában már nem kisebb színész, mint Louis Jouvet társulatában dolgozott. Öt teljes évig "hódított a deszkákon", később aztán őt hódította el a képernyő, végül a mozifilm lett igazi működési területe, de közben egy pillanatig sem mondott le az előző kettőről sem. 1955-ben rendezte első nagyjátékfilmjét a Balladát, majd ezt rendre követte a többi mozifilm. 1967-ben a cannes-i fesztiválon A vörös köpeny című filmje a megvalósítás magas színvonaláért technikai díjat kapott. Aztán amikor Dánia a szexuális szabadság élenjáró országa lett Európában, Gabriel Axelt kísérletező kedve az erotikus filmek felé sodorta. 1977-től a TF1-hez szerződött, ahol irodalmi adaptációk (regények, színdarabok) sorát álmodta képernyőre. Amikor 1987-ben ismét visszatért a mozifilmhez, szinte természetes, hogy újra irodalmi alapanyagot választott, Karen Blixen klasszikusnak számító dán írónő elbeszélését, a ma sugárzásra kerülő Babette lakomáját, mely a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat kapta. A megérdemelt világhírnév végre lehetővé tette számára, hogy dédelgetett tervét megvalósítsa. Nemzetközi stábbal leforgathatta az "ős-Hamletet", (Saxo Grammaticus XI. századi dán krónikájából, mely Shakespeare Hamletjének alapanyaga volt), a film címe nem is Hamlet, hanem Jütland hercege, de sajnos mindezidáig nem láthattuk ezt sem Magyarországon. Galambos Attila, a dán irodalom és a dán film szakértője mondja el nekünk, hogy ki is valójában ez a több tucatnyi filmet rendezett "egyfilmes" rendező.

Egyéb epizódok:

Stáblista

Hozzászólások

Szerinted?