Az aktuális rész ismertetője: A lepkéket az ókorban az istenek hírnökeinek tartották. Kurt Mündl dokumentumfilmje bemutatja a pillangók, az éjjeli lepkék és a molylepkék csodálatos életét és lenyűgöző világát. Az amerikai őslakosok szerint az istenek lepkéket küldtek a földre, hogy megtanítsák az embereket a tökéletes szépségre. S bár mára több mint 150 ezer különböző fajt ismerünk, a rovarok evolúciójának csúcsaként tekintünk rájuk. A legnagyobb fajok szárnyfesztávolsága több mint 25 centiméter, úgy siklanak a levegőben, mint a madarak. Mások viszont nem is tűnnek lepkének: a törékeny tollasmolyfélék csupán egy vékony szőrcsomónak látszanak. Mivel sok fajuk alig néhány milliméteres, a molyok a rend legkisebb csoportja, de idetartozik az indo-maláj atlaszlepke is, melynek kiterjesztett szárnya nagyobb, mint a nappali lepkéké. A molyok és a lepkék egyben hasonlítanak: mind ősi élőlények. Elődeik már a dinoszauruszok körül is verdestek, megjelenésük pedig nem változott az azóta eltelt 50 millió év során. A repülésre született pillangók az élőhelyek sokasága között vándorolnak, elsősorban virágok nektárját keresve. De vannak kivételek is: néhány egzotikus faj gyümölcslevet iszik. Európában az éjjeli lepkék tejszínt kortyolgatnak, a halálfejes lepkét pedig a méz vonzza, még a méhekkel is szembeszegül. Az éjjeli lepkéket ősidőktől fogva vészjóslónak tartották. Az egyik trópusi faj még az emberre is veszélyes: a kis vámpír vért iszik, és betegségeket terjeszt. A pillangók azonban a szépség megtestesítői voltak, a lélekvándorlás szimbólumai. Az ősi legendák úgy nevezték őket: az istenek hírnökei.
A műsor ismertetése: Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog.
Hozzászólások