Az aktuális rész ismertetője: A természet temploma, az élet múzeuma, az élet ősi titkainak őrzője a bécsi Természettudomány Múzeum. Évente négyszázezren jönnel el, hogy megcsodálják a kiállított tárgyakat, hogy elmerüljenek a ritkaságok fantasztikus világába. Ezen a helyen együtt vannak a még élő és már régen kihalt állatfajok. Minden azzal kezdődött, hogy Mária Terézia férje, lotaringiai Ferenc István imádta a természetet. 4 ezer osztrák-magyar forintért, vagyis legmagasabb rangú tisztviselőjének egy évi fizetésével azonos vételárért vásárolt meg egy közel 30 ezer darabból álló gyűjteményt, amelynek egyik értékes darabja egy tengeri csiga volt. A Természettudományi Múzeumot Gottfried Semper és Carl Hasenauer tervei alapján, a 19. század második felében kezdék el építeni a Ringstraßen. A múzeumot 1889. augusztus 10-én Ferenc József császár nyitotta meg. Már a monarchia idején népszerűek voltak a "nem e világból" származó kiállítási tárgyak, mint pl. a meteorok. Itt található a világ legrégebbi meteor gyűjteménye, közel ezer darabból áll. A legrégebbi kiállítási tárgy az "agram" vasmeteor, amely 1752-ben Zágráb mellett zuhant a földre. Az őskorban élt óriások és lenyűgöző csontvázaik mind a mai napig vonzzák a látogatókat. De nem a dinoszauruszok miatt lett a múzeum már száz évvel ezelőtt világhírű, hanem egy, a történelem előtti korból származó szobrocska miatt, amit Wachauban találtak. Josef Szombathy, régész a löszfalaknál végzett ásatások során szenzációs leletre bukkant. 2,30 méter mélyen az egész világ számára nagy jelentőséggel bíró szoborra bukkant, 1908. augusztus 7-én, egy kis Duna menti faluban, Willendorfban. A willendorfi Vénusz névre keresztelt 25.000 éves szobor az emberiség egyik legrégebbi műalkotása.
A műsor ismertetése: Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog.
Hozzászólások