Az aktuális rész ismertetője: "Az emberi űrrepülés csúcsa a holdra szállás volt, az ember nélkülié pedig a Rosetta." A Rosetta-missziótól várjuk a választ arra, hogy miként alakulhatott ki a Naprendszerünk négy egész hattized milliárd éve, és vált lehetővé az élet a Földön. Az üstökösök e porfelhő változatlan maradványait hordozzák. Az üstökösök két okból is fontosak a földi élethez, és a Rosetta erről árul el nekünk többet. Egy az üstökösök hozták el a vizet a Földre, márpedig víz nélkül nincs élet, legalábbis az a fajta életforma, amit mi ismerünk. Kettő és ez már inkább tudományos-fantasztikum _ az üstökösök adták az alapvető építőelemeket ehhez a kusza koronghoz, amiből a Föld lett. A Rosettát 2014 februárjában aktiválták több, mint 800 millió kilométerre a Földtől, hogy elérje a Mont Blanc méretű, porból és jégből álló 67P jelű üstököst, és egy éven át kísérje azt a Naprendszeren belül. A Rosetta űrszonda és a Philae leszálló egység 21 eszköze mintavételezi és elemzi az üstököst. A Rosetta a Csurjumov-Geraszimenkó üstökös felé tartva már több képet és adatot is küldött más üstökösökről. A landolás után többet tudunk majd a Földbe csapódó üstökösökről, és arról, hogy honnan is jöttünk. "Amikor először hallottam erről a tervről, az első gondolatom az volt, hogy "hihetetlen, ez nem lehetséges". De sikerült! Elég közel vagyunk az üstököshöz, hogy kielemezzük, és többet tudjunk meg a Naprendszerünk kialakulásáról és jövőjéről. A Rosetta újszerűségét a bolygók melletti elhaladása adja. Elhagyta a Földet, majd a Föld és a Mars gravitációs gyorsulását kihasználva tíz év után a Csurjumov-Geraszimenkó üstökös pályájára állt. Az emberi űrrepülés csúcsa a holdra szállás volt, az ember nélkülié pedig a Rosetta. Embert sajnos nem küldhettünk egy üstököshöz. A 67P nagyon messze van a mi bolygónktól, és a Rosetta saját tömege már így is három tonna. A Rosetta űrszonda 2014 májusa és 2015 vége között végez kutatásokat, miután elhagyta a perihéliumot, a Naphoz legközelebbi pontot. A leszálló egységet novemberben aktiválják, ami remélhetőleg kitart 2015 márciusáig, és így együtt rengeteg információval szolgálnak majd. Az űrkutatók tíz éve várnak már erre a pillanatra.
A műsor ismertetése: Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog.
Hozzászólások