Az aktuális rész ismertetője: Nyugat-Tibetben található a Föld egyik legmagasabban fekvő és legelhagyatottabb vidékén a Kailash, a világ legszentebb hegye. Sziklából és jégből álló piramis, mely sokak számára a föld tengelyének közepe és természetfeletti erők helyszíne. A zarándokok több mint ezer éve vállalkoznak erre a fáradságos útra, s régi szertartás szerint járják körül a hegyet, vagyis több mint 50 km-en át minden egyes lépésnél a földre borulnak, homlokukkal érintve a szent földet. Tibet szent hegyét a buddhisták, Kang-Rinpocsénak, drága havas hegynek hívják. Az első nyugati ember Sven Hedin híres svéd tudós volt, aki 1907-ben a Brahmaputra forrásait keresve érkezett Tibet belsejéből a Kailash-hoz. A mostani expedíción négy osztrák kalandor is részt vesz, Toni Siller, egy salzburgi Tibet-kutató, ráadásul még fotós és világjáró is, Helmut Burisch Alsó-Ausztriából, valamint az Eder testvérek, két kalandvágyó, akik már többször jártak Heinrich Harrer nyomaiban Délkelet-Ázsiában.
A műsor ismertetése: Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog.
Hozzászólások