"A háború végén a Fülöp-szigeteken egy megfogyatkozott, minden utánpótlástól elzárt japán egység katonái a végsőkig akarnak harcolni. Mivel fogytán az élelem, a főhőst, egy tüdőbajos közlegényt, visszaküldik a kórházba, ahol ugyanezen okból nem veszik fel. Így, pár szem krumplival és az öngyilkosság céljára kapott kézigránáttal felfegyverkezve, hol teljesen magára utaltan, hol különböző emberekhez csapódva vándorol egyre rosszabb állapotban, de nincs, akinek megadhatná magát, se akihez igazán csatlakozhatna... Ez a - posztnukleáris háborús film - a vég látomása, a végső pokol, ahol minden ember ellenség? (Pauline Kael) betetőzése a korszak antimilitarista filmjeinek." (Berkes Ildikó - Nemes Károly: A japán film világa)