„Időszámítás szerint 39 és 41 közt, Palesztinában: a zsidó közösség nem engedelmeskedett Caligula helytartója, Publius Petronius parancsának, s nem vitte be Isten házába a császár szobrát. Hiszen lehet, hogy Isten nincs - , de amit jelent, jelképez: öröktől fogva, örökig van. Benne, általa ölt testet egy nép szuverenitása, titkos lényegében fejeződik ki az erkölcs, tisztesség, életalakító akarat. A kamaszosan érzelmes Petronius és a végsőkig elszánt Barakiás főpap vitája: a meggyőződések vitája. Két tisztességes ember csodálkozik egymásra, két maximákban élő férfiú. Tudják, hogy az élethez csupán a benső béke ad jogot: a lélek szegletében ott munkál legjobb, becsaphatatlan énünk. Vajon az abszolút erkölcsösség minta lehet-e – magatartásminta– egy abszolút erkölcstelen világban? Nagyobb úr-e a morál a hatalomnál?” (Tarján Tamás)