1952 és 1956 között, a magyar sportban a labdarúgó aranycsapat káprázatos teljesítményén kívül volt még egy kis társaság, amelynek tagjai eredményeikkel magukra vonták a világ figyelmét, és legendát szőttek maguk köré. Ők voltak azok a hosszútávfutók - Iharos Sándor, Rózsavölgyi István, Tábori László - és edzőjük, Iglói Mihály, akik egymás után érték el világraszóló eredményeiket, javították meg a világcsúcsokat közép- és hosszútávfutásban, egyéniben és váltóban. Gondoljuk csak el, micsoda teljesítmény volt a közülük legeredményesebb Iharos Sándoré, aki 1955-ben és 1956-ban 1500, 3000, 5000, 10000 méteren 2, 3 és 6 mérföldes távokon, valamint a 4x1500 méteres váltó tagjaként is világcsúcstartó volt. És a többiek is sorban érték el kimagasló sikereiket. A mai eredmények "fényében" szinte elképzelhetetlen teljesítmények voltak ezek. A kor szülte őket, vagy a véletlenek szerencsés összejátszása következtében érték el sikereiket? Kik voltak valójában, hogyan alakult életük?