Fordította: Kunos László. Rendező: Keresztes Attila Szépségének és kiváltságosságának tudatában, a jómódú katonatiszt lánya, Hedda Gabler házasságra lép Jörgen Tesman művelődéstörténésszel. A munkájának maximálisan elkötelezett kutató férj és egész élethelyzete azonban kimondhatatlanul untatja, sőt, idegesíti. Unalmában és a magas társadalmi kategóriában élők gondtalan idealizmusával az emberi életformákat probléma nélkül rangsorolja és értékeli, a környezetében lévő, nála gyengébb akaratúakon pedig hatalmát gyakorolja. Így például a társadalom perifériájára szorult, visszaeső alkoholista, de tehetséges író Lövborgon _ akivel korábban egészen közeli viszonyt folytatott, vagy annak "megmentőjével", a családját hátrahagyó, szerény intelligenciájú, de tiszta szívű Elvstednén. Önző idealizmusa, amely a halált is erkölcsi felvállalásnak minősíti, azonban nemcsak fenyegeti a körülötte levőket, hanem egyenesen emberéleteket követel. A sajátját is beleértve. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján 2018-ban a szakmai zsűri az előadásban nyújtott alakításáért Varga Andreának ítélte oda a Legjobb női főszereplő díjat.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások