Jelena Popovic két és fél év magyarországi tartózkodás után úgy döntött, hogy visszaköltözik hazájába, Szerbiába. A film itt tartózkodásának utolsó fél évét mutatja be töredékesen: egy reményekkel és tervekkel teli élethelyzetből lassan majd törésszerűen mozdulva el egy elbizonytalanodó végül kilátástalanná váló helyzetig, melyben a hazaköltözés tűnik az egyetlen járható útnak.
Jelena a harmincas éveinek elején jár, és mint a kelet-európai 30-as generáció számára általában, számára is sokkal könnyebb ma az utazás, az elköltözés, mint szülei számára volt. A határok nyitottak vagy nyitottabbak, az angol világnyelv, és az internet a parkban is elérhető. Azonban ez a látszólag könnyed helyzet olyan nehézségeket tartogat az utazó számára, amelyekre talán egyáltalán nem volt felkészülve. Az eredetileg "önkeresésként", a "magam útjának megtalálásaként" felfogott utazás, minden izgalma és a számtalan új lehetőség mellett is, egy olyan útvesztőbe torkollhat, ahol végül már semmi se biztos, nincsenek fogódzók, ráadásul olyan, mintha megállt volna az idő.