Remek film, színész óriásokkal...Eperjes, Benedek csak a szokásos briliáns játékával, de a többiek is nagyon jók.

Kedvenc filmem!

Szörnyen idegesítő film. Nézhetetlen: 20 perc, 2 *.

Csak a "retró hangulat" miatt adtam 4 pontot erre a filmre. 93-ban 20 éves voltam, ezért jó volt látni a filmben, az akkori autókat és városrészeket. A film nem tetszett, főleg a mindig ripacskodó Eperjes miatt. Erőltetett az egész... 4/10

Az egyik legjobb magyar film, én imádom!

Azt hisszük, hogy a színész emelkedett lelki állapottal viszonyul a feladatához.Pedig õ is munkát végez. Régen mondták, hogy nagy színészek már délután bementek a külvilágot kizárni, a nagy átélésre ráhangolódni, de most, fõleg a tájolás, a hakni ugyanolyan favágás lehet, mint szalag mellett dolgozni. De jól sikerült film, jó szereplõkkel:)

Tipikus magyar film. Ennyi gyûlölködést, fröcsögést meg rosszindulatot... Tíz percet tudtam nézni belõle.

Ez a film annak lehet igazán érdekes, aki kíváncsi arra, mi zajlik a színpad mögött. Amikor a függöny még eltakar, lehet vitatkozni, rosszul lenni, vagy éppen pofákat vágni, de ahogy kilép a színész, megváltozik az arckifejezése és minden ami csak létezik, beleértve a ruhája csillogását is.
1993-ban teljesen naturalisták az eszközök, sehol semmi fennhéjazás, lélektelen steril környezet, amit megszokhattunk, bármilyen filmet is nézünk. A reklámokat kiszúrni, de még így sem annyira durva, mint a Sass Tamás filmekben. A mûvelõdési házak kopottságát, csak a divatból kimenõ színészek kopottsága licitálja túl, akik megpróbálnak a víz felszínén maradni és gyûjteni egy kis pénzt. Kemény világ az, ahol Törõcsik Mari karakterét, az egykor ünnepelt színésznõt, egyik pillanatban lábon csókolják, a következõben pedig kirabolják, mit sem sejtve, hogy egy egykori hírességgel teszik ezt.
Eperjes Károly láthatólag még közel érzi a rendszerváltáskor készült filmjeinek karaktereit, a beszédstílusában tetten érhetõ a Csapd le csacsi Gézájára, viszont nagyon jól mutatja be a sztárszínészek hangulat ingadozásait, kitöréseit, itt-ott a logikátlan bunkóságát, amit szinte azonnal felvált az általa istenített egykori díva körbe udvarlása.
Számomra a legerõsebb vonal Benedek Miklós figurája. A középkorú bonviván, aki megszokta,hogy pusztán a látványától benedvesedik a nõk bugyija, megmutatja valódi, hétköznapi arcát is, (ezért létezik a Story magazin is, erre kíváncsiak az emberek) olyan szürke mindennapos hisztikben mint a kocsijára való érzékenység. Bordán Irén felbukkanása üdítõ volt, pláne az átöltözõs jelenetben! Be kell látni, hogy nagyon dögös volt, pedig itt már nem 20 éves!
Láthatjuk pályája elején Börcsök Enikõt,csinos arcú kis töltött galambként, aki édesen játszadozik a pasikkal, de mindig õ húzza a rövidebbet.

A történet vége szinte ordítja az arcunkba: "ez itten kérem Magyarország"
A turné elején még kisebb hisztik, a közepén a fásultság, ahol ki is mondják egymásnak, hogy már a látványukat is utálják a másiknak, de amikor elérkezik az utolsó elõadás, amikor már érezhetõ a szabadság szele, már mindenki bolondozik legfõképp a turné szervezõje (Bezerédi Zoltán..nagyon jó, fõleg a kis béna copfjával) aki megnyomja a gombot a turnétemetésen. Mindenki ismét "jó barát", de sajnos a legnagyobb sztár is csak addig sztár, amíg a lábán áll, utána már csak a hiénák martaléka.

Számomra ez egy M2-es vagy dunás film, amit ha elkapsz, szívesen megnézed, de azért nem gyújtja fel a világot
10/5

Van abban valami szinte pimaszul hanyag elegancia, ahogy Bereményi megkomponálta ezt az opuszát. Már a szövegkönyv arisztokratikus finomságát, hihetetlenül élvezetes stílusát jellemzi valami rendkívül imponáló, páratlanul, kicsit polgáriasan (s pont annyi - válogatott - szabadszájúskodással megfejelve, amennyi kell a helyes recepthez) fûszeres atmoszféra. Szerencsére az alapnyag eme erényeihez hozzájárul Kardos Sándor lenyûgözõen fesztelen operatõri munkája, amelyen keresztül tökéletesen átélhetõ a színpad és az élet proszcénumai közötti zökkenõmentes mozgás illúziója (lásd a nyitójelenet a függöny két oldala közti, ide-odalibbenõ kameramozgásait).

Persze az atmoszféra nem teremtõdne meg a színészi játék támogató ereje nélkül. Számomra itt Benedek Miklós játéka a legélvezetesebb - õ szemérmetlen, pimasz kajánsággal lubickol ebben a szerepben. Az orgánum, a gesztusok egysége és a rendezõi, illetve operatõri törekvések követése egyszerre valósul meg tökéletesen a játékában. S ráadásul mindezt, még egyszer hangsúlyoznám fesztelenül, elegánsan teszi. Így tolja pl. Hirtling István az "Akli Miklósban" (bárki bármit mondjon, ott nyújtja élete legjobb csepûrágói teljesítményét) vagy Nagy Ervin a "Kaméleonban" (ez neki is az egyik legjobb filmje).

Eperjes is pimasz (õ mindig az, de amellett zseniális színész és páratlanul zavaros elme - szóval ez megbocsátható), és ez a pimaszság, a filmbéli kopaszsággal együtt (ez itt fontos alapelem, kérném tisztelettel!) jól ellensúlyozza a hosszú hajú és elsõ látásra inkább önmagával egálban lévõ Benedek alakítását. Õk itt a két pólus. Köztük, mint Zenith és Nadir közt (merjünk avittasan patetikusak lenni :) ) feszül a "Turné" komikus íve. (Az alapot pedig a szövegkönyv és az operatõri munka már felemlegetett szilárd fundamentuma nyújtja.)

Eperjes és Benedek - Imre és Tibor (de lehetnének éppen Zoltán és Gábor is, annyira nem az számít itt, hogy hívják õket!) - excentrikus egyénisége az, ami a filmet olyan magasra emeli, és olyan könnyen elfelejteti a hibáit. Mert azért vannak itt hibák - akad itt is mûvészkedõ üresjárat, akadnak gyengébb momentumok, vagy az éppen Bereményire egyébként is néha jellemzõ életszerûtlen ízû szituációk.

De ki a fene veszi ezeket észre két ilyen egomán zseni páratlan összecsapása közepette?

És ha hozzátesszük, hogy itt van még nekünk Törõcsik Mari izgalmasan kimért (ez neki is a legéletszerûbb alakításai közül való - ami nagy szó a "Kölyök", a "Macskajáték" vagy a "Hoppá" nõi fõszereplõjével kapcsolatban) "mûvésznõje", Madarász Helga, Bezerédi Zoltán Bezerédi Zoltánja (õ mindig önmagát hozza, de pont ezért olyan jó színész!) Cseh Tamás remeklése Bánki Zoltánként, a zongoristaként, vagy Ternyák Zoltán (RIP - persze Cseh Tamásnak is, csak õ speciel nagyon fiatalon hunyt el) szívbemarkolóan idióta és szánnivalóan esetlen fiatal harlekinje.

Még Venczel Vera is felbukkan - igaz, valahogy azóta, hogy nem mosolyog olyan szépen, mint ahogy a hatvanas-hetvenes években még ragyogott, nem is érzem olyan nagy színésznõnek.*

"A turné" tehát mûködik - méghozzá egy olyan korszakban reprezentálja az eleganciát, a fesztelenséget a magyar filmvilágban, amikor az kevésbé van jelen, mint, az azt megelõzõ két évtizedben bármikor. A "Turné" 1993-ban, amikor még sok a magát egyértelmûen mûvészfilmként identifikáló, illetve - általános underground mivoltában is - borzalmasan körülményesen mûvészkedõ film. Meg sok a szimplán tajparaszt opusz is (ez nem baj, csak mondom, hogy az - mondjuk itt a Szõke-Badár féle - Vattatyúk, Európa kemping, Helyfoglalás - vonulatra lehetne célozni) .

"A turné" viszont elegáns, fesztelen, mondhatni tulajdonképpen finom és arisztokratikus. Ez pedig 1993. Magyarországán már önmagában is nagy szó, nem számolva az elõbb vázolt számos erényt, amelyek miatt nálam összességében a film simán megért egy

7.75/10-es osztályzatot.



* Sok színésznõnek ugyanis középkorú vagy egyenesen idõsebb korában jön el a nagy korszaka - a kivételeseknek pedig több nagy korszak, vagy egyetlen nagy korszakká összefolyó élet is megadatik. Venczel Vera azonban fiatalon volt csodálatos és itt a pont.

Tetszik film, jól elkapott pillanat. Bereményi nagyon tud filmet csinálni. Eperjes néhol önmaga paródiája, de nem tesz rosszat a filmnek. Szegény Ternyák, jó filmszalagon látni õt, kár érte. Köszönet a nagyfokú valóság érzetért. A turnét érdemes megnézni. Ad. 8/10.