Gróf Esterházy János szlovákiai magyar politikus 1901. március 14-én született Nyitraújlakon. 1932-ben az Országos Keresztényszocialista Párt elnöke lett, s elsőként követelte magyar egyetem felállítását. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt alelnöke lett. Horthy kassai bevonulásakor felszólította a magyar vezetést: adják meg a szlovák kisebbségnek a jogokat, amelyeket ő Prágától a magyaroknak kért, s szót emelt a magyar csendőrök brutalitása ellen is. A Magyar Párt elnökeként Szlovákiában maradt és védte 70 ezer magyar érdekeit. Fábry Zoltán a fasizmus egyetlen szlovákiai ellenfelének nevezte; a zsidók deportálását előíró törvényt 1942-ben a pozsonyi parlamentben egyedül ő nem szavazta meg. Szót emelt Magyarország hitleri megszállása ellen, a szövetségesekhez a svájci követségen át juttatta el memorandumát. A nyilas hatalomátvétel után Budapesten bebörtönözték, 1944 végén szabadult s bujkált a Gestapo elől. 1945 tavaszán az új csehszlovák hatóságoktól a magyarság védelmét kérte, s tiltakozott a kassai kormányprogram magyarellenes pontjai ellen. Amikor a memorandumot átadta Gustav Husak belügyi megbízottnak, elfogták és a Szovjetunióba vitték, ahol tíz év munkatáborra ítélték. 1947 szeptemberében a csehszlovák népbíróság mint hazaárulót, fasisztát és kollaboránst távollétében halálra ítélte. A súlyos tüdőbeteg Esterházyt 1949-ben küldték haza Szibériából, ítéletét "kegyelemből" életfogytiglanra változtatták. A mirovi börtönben halt meg 1957. március 8-án. A holttestet elhamvasztották, s még a maradványokat sem adták ki a családnak. Hamvait ma is keresik, nevét negyven évig le sem írhatták.