„Csak kitalálunk valami jobbat” – mondja a barátom, akivel a Bartók Bélán ülünk, és a derékig érő utcazajban arról beszélgetünk, hogy vajon most majd kihalunk-e.
Azt hittük, az internet a szabad világ lesz. Most, húsz-harminc évvel később a virtuális teret nagy hatalmú gyarmattartók osztották fel egymás között. És nem tudjuk, meddig tudnak még terjeszkedni.
Széljegyzet egy amerikai klasszikushoz: John Steinbeck regénye olyan világosan mutat rá, mi a baj a kapitalizmussal, hogy receptre kellene felírni a mai embernek.
Bödőcs Tibor sokak számára lett most messiás. Várják tőle, hogy helyrepakolja, amit helyre kell. Korábban azt mondta, nem ír, mert ők hárman, Szókratész, Jézus és ő nem írnak, de aztán csak megjött a kedve. Kritika a Mulat a Manézs című könyvről.
Olvasom a híreket. Miért is? Azt hiszem, állampolgári kötelességem. Vagy hát: polgári. Az államot ebbe ne keverjük bele. Tehát olvasom, valószínűleg túl sokat.
Ha csak az elmúlt évek magyar híradásai alapján akarjuk megtudni, kicsoda Patti Smith, könnyen azt hihetnénk a punk keresztanyjáról, hogy hivatásos olvasó. Vagy valami ilyesmi.
Füst Milán regényhőse konyhafilozófus, aki konyhába küldené a nőket. De valamiért mégis érdekes annyira, hogy elvigyen a hátán egy négyszáz oldalas regényt. Most, hogy megjelent Enyedi Ildikó belőle készült filmje, újraolvastuk A feleségem történetét.
Tíz éve jelent meg magyarul a japán író ezeroldalas regénye, az 1Q84. Akkor éjfélkor a világ néhány könyvesboltja előtt tömött sorok álltak, mintha a legújabb iPhone jelenne meg. Már az első héten több millió példányt adtak el a kötetből. De mi van, ha a grafomán sztáríró csak blöffölt?
A címben persze az Anna Karenina első mondatát ferdítem. Tolsztoj fordítva írta: szerinte minden boldog család egyforma, a boldogtalan családok viszont más és más módon boldogtalanok. Halász Rita tavaly megjelent regénye egy nő története, aki kilép egy bántalmazó kapcsolatból. Kiderül, hogy a boldogtalanságnak is vannak hasonló mintázatai, a boldogságra sokkal nehezebb rájönni.
Ismét egy angol nyelvű non-fiction könyvet olvastam. Az afganisztáni invázió vége különösen aktuálissá teszi Samuel Moyn új kötetét, amelyben a szerző provokatív kijelentése szerint nem visz minket közelebb a békéhez, hogy a háborúk egyre „emberségesebbek”.
Szomjasak vagyunk, mi magyarok, nyeljük a misebort és a kancavért. Krisztus viszont ne akarja megmondani, hogyan imádjuk őt.
Kiterítik a portékát úgyis! Miért ne mennék ki? Kiterítik a portékát úgyis. Buddy Endre ezeket a köteteket ajánlja megvételre a színes forgatagból.
Tarantino személyesen választotta ki Tóth Gergely borítótervét a Volt egyszer egy Hollywood regényváltozatához. A grafikussal kedvenc munkáiról beszélgettem, illetve hoztunk egy gyűjtést a boltokban elérhető legjobb borítókból.
Nem az enyém a gondolat, most ezt visszhangozzák tucatnyi helyről: ahogy száz éve, újra itt van a Gatsbyk, dzsentrik, hedonisták és a szabad szerelem ideje. Ha vége a járványnak, mulathatunk sírva az apokalipszisig, és tovább.
Ezen a héten egy nehezen átrágható könyvet olvastam, Kim Sterelny idén, Oxfordban megjelent kötetét arról, miként bomlott fel az emberi együttélés majd' 300 ezer éven át tartó békéje, és hogyan alakultak ki a társadalmi egyenlőtlenségek.
Időről időre nehezen megy az olvasás. Főleg ilyenkor nyáron, amikor annyi minden elvonja az ember figyelmét. De kiszámoltam, mennyit olvashatok még életemben. Sürget az idő.
Az utolsó indiánkönyv hónapokon át olvasható antológia az európai rézbőrűekről, erről a sajátos csoportról, akik Baktay Ervinnel a Dunakanyarnál, Cseh Tamással a Bakonyban ásták ki a csatabárdot a lélek nélküli civilizáció ellen.
Az előző nemzedékek hallhatták, hogy Neil Armstrong azt mondja: „kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek”. Mi hallhatjuk, amint Jeff Bezos megköszöni az Amazon minimálbéreseinek, hogy finanszírozták repülését az űrbe.
A sztárfilozófus, aki írt már a tömeges kiégésről, az önkizsákmányolásról és a kapitalizmus okozta kóros pszichés elváltozásokról, most amiatt aggódik, hogy elveszítjük a szépséget. Hogy miért? Mert mindennel célunk van, fogyasztani akarunk és nem szemlélni, gyorsítani és nem megállítani akarjuk az időt. Igaza van? Még szép.
A felolvasóestre betévedt tévelygő lélek megmutatta a mennyország fölfelé, de csak annyit ért el, hogy Buddy Endre számba vegye a földkerekség legrövidebb verseit, Tandori sakkverseitől egészen a négylábú M-betűig.