Így szokott lenni azokkal a dolgokkal, amit nagyon vár az ember: Bradley Cooper zenés életrajzi filmje csalódás volt. Akkor is, ha sejtettem, hogy egy ilyen tarka és szerteágazó élet, mint Leonard Bernsteiné, nehezen fér bele két órába.
Az utolsó álomban elbeszéli anyja halálát, egy-két lényegtelennek tűnő művészi munkáját, és közread egy rakás furcsa novellát, amivel nem tudunk mit kezdeni azontúl, hogy remekül szórakozunk rajtuk.
Ha a nagy filmstúdiók továbbra is meghamisítják a valóságot, hogy fekete karaktereket írjanak a történelembe, azzal a kisebbségeknek ártanak a leginkább.
A Médiahatóság megbüntetné a csatornát, a nézők is érzik, hogy valami nem stimmel, de hát éppen ez benne a jó.
A James Bond-filmben még homályos fantázia volt, ma már lehetséges olyan szoftver, amely nagy biztossággal ismeri fel az arcokat. De kell-e félnünk egy ilyen technológiától?
Két és fél, aktív hírfogyasztással és festéssel töltött év eredménye látható DrMáriás új, igen vaskos albumában, amelyhez az új Tudósok-lemez is jár.
Nem harsogó finálé, csak nosztalgikus utóirat lett a Now And Then, amit a Beatles utolsó dalának mondanak.
A Poker Face szégyentelenül apellál a hetvenes évek iránt érzett nosztalgiára, miközben nem akar több lenni, mint könnyen fogyasztható délutáni krimi.
A 21 éves zenész gyors felemelkedését még mindig irigykedve figyelik, pedig ideje lenne inkább az értékeit észrevenni.
Megpróbáljuk megfejteni az ostobaságot, és utánajárni annak, mi a különbség Oscar Wilde és a Kőgazdag fiatalok között.
A Marvel nyáron debütáló minisorozatával, a Titkos invázióval végre külön spin-offot kapott Nick Fury. De győzhet-e a Jó egy olyan világban, amely túl összetett ahhoz, hogy átlássuk.
A filmrendező hősei egytől-egyig hasonlítanak az alkotóra, aki egy bentlakásos iskolában tanulta az életet.
Oliver Anthonyt finnyásan fogadta a baloldal, a jobboldal azonban álnokul a keblére öleli. Pedig szimpátiával kellene figyelnünk a 30 éves férfit, aki szívből énekel.
Nemcsak a vicceket kíséri röhögés a közösségi médiában, hanem egyre több politikai tartalmat, de még a gyászhíreket is. Az egyszeri felhasználó pedig egyre kiábrándultabb.
Elon Musk és Mark Zuckerberg ketrecharca tökéletes látványossága lett volna az újfajta feudalizmusnak.
Az akciófilmek egyik kedvenc közhelye a főhős, aki felrobbant valamit, lassított felvételen elsétál, és még véletlenül sem tekint vissza. Miért tetszik annyira ez a motívum a nézőknek?
George Lucas fiatalkori sci-fijétől két görög festő rivalizálásán át addig, hogy létezik-e a piros pirula. Van-e kiút a falanszterből vagy a mátrixból?