Antonio Margheriti neve fel sem merülhet Sharon Tate meggyilkolásával kapcsolatban, ezért is tettem idézőjelbe a nevet. Tarantino munkásságából tudjuk, hogy nincsenek véletlenek. Éppen ezért ha tudjuk, hogy a Becstelen Brigantikban 1945-be helyezte ezt a nevet (amikor az olasz író-rendező még csak 15 éves volt és több mint egy évtized választotta el az első filmjétől), akkor azt nem az olasz rendező értelmében, hanem fikciósan kell értelmezni. Jelen esetben tehát úgy, hogy ez a történeti szál mese és nem a valóság.

Erre pedig szükség van, mert csak így válik az érthetővé, hogy miért lesz fikció az, ahogy hajszál pontosan bemutatja a gyilkosságokat, percre pontosan - csak éppen a szerepeket cserélve fel, hiszen itt a támadók halnak körülbelül ugyanolyan kegyetlen kínhalált, mint a szerencsétlen valódi áldozatok. A döbbenet pedig az, hogy ezt még mindig nem veszik észre az emberek. És nem is akarják. Sőt mi több, a gyilkosok motivációja és érzelmei, a kielégülésük tökéletesen rá van írva...

... a nézők arcára.

Akik kéjesen élvezik, ahogy a disznók megdöglenek, megpusztulnak és szenvednek. Még hiányolják is az erőszakot. És pontosan ezt érezték a manson szekta tagjai is. Ezért döbbenetes a film.

És véleményem szerint ha Tarantino komolyan gondolja, hogy már csak egy filmet forgat, akkor igazából annak csak egy okát látom. Azt, hogy utána többet nem rendezhet. Mert annak a filmnek a végén ha bemutatja azt, hogy az egyre kegyetlenebbé váló filmjeiben éppen azt mutatta be, hogy hogyan veszik rá a nézőket arra, hogy egyre több erőszakra vágyjanak, és lássanak, akkor nem lesz tovább, mert az lesz "szektavezérként" a katarzisa. Mert bemutatja, hogy elég egy filmrendező, avagy egy vezér, vezető, vagy egy ideológia, és máris az erőszakot fogják az emberek megoldásnak látni, mert csak ezzel fogják tudni a perverz lefojtott vágyaikat, sikertelenségüket, frusztrációjukat kielégíteni.

Ezen pedig az, hogy Antonio Margheriti filmjeinek milyen a filmtörténeti megítélése - az valószínűleg egy fikarcnyit sem fog változtatni, sőt, éppen azok képezhetnék ennek az ellenpólusát. Tarantino tehát egyértelműen nem az olasz író-rendezőre kívánt a névvel utalni, hanem a saját korábbi rendezésére.

A fentiekből következően tehát nincs relevanciája a válaszodnak a hozzászólásomra nézve.

Mielőtt nekiálltál a kritikának, igazán utánanézhettél volna, hogy ki volt Antonio Margheriti. :)

Aki nem szereti Tarantinot semmiképp ne nézze meg! Kicsit vontatott a film, de nekem nagyon tetszik. Valószínű elfogult vagyok, mert Brad Pitt és DiCaprio nagy favorit nálam. A mozi is tele volt, szóval biztos nem vagyok ezzel egyedül. Mindezt félretéve, óriási a két színész alakítása. Talán Brad Pitt jobban tetszett a neki szánt szerepben. Rohadt jól alakított, és még mindig hihetetlen jól néz ki 😊

Értelmetlen összevissza film. Nulla izgalom unalmas párbeszédek.
Előzetes alapján nem ezt vártam tőle.

1/10 - 10/10

Miért? Hogy mi van?

A film értékelhetetlenül sz*r. Mert magyarázni kell. És amit magyarázni kell, azt elcseszték. Ettől függetlenül döbbenten néztem a kommentárokat és rájöttem, hogy a film zseniális. Soha többé nem nézem meg, mert pocsék, de az, amit kiváltott az emberekből, az hihetetlen.

Elsősorban döbbenten néztem a SZEKTÁT, ami a "Mesélj mester" szöveget hozta ezerrel, akárcsak manson (bocs, nem írom nagy betűvel) galerije. Egyszerűen nézem ezt a nyögdíjasklubbot, ezt a 80 éven felüli társaságot, ami kétséget kizáróan igazolja azt, hogy "micsoda korhűség volt".

Mi van?

Hol volt ebben "korhűség"? Ebben SEHOL nem volt korhűség. Annyira művi, mesterkélt, túlszínezett giccs volt, mint a spagetti western filmek. Csak hát ugye, a sok 18- és IQ (és nem QT) bajnok nem meri feltenni a kérdést? Tessék mondani bácsi: 1960-1970-ben még nem volt mozi és színes film? Mert fel se merül bennünk az, hogy felismerjék, hiszen ebből az időből döbbenetes mennyiségű film és kordokumentum van, amin - fogalmazzunk szofisztikáltan - Q*ra nem így néz ki Amerika. Persze ha egyszer a "Mester meséli", akkor így nézett ki.

Erre jön Tarantino és még jól a képébe is vágja a "szekta tagoknak azt", hogy "Ti tényleg minden sz*rt megesztek"? "Igen Mester, mesélj mester!" Hiszen még Antonio Margareti nevét is bemondja a neves "olasz rendezőnek", akiről tudni kellene, hogy az a Becstelen Brigantiban volt - véletlenül a Brad Pitt által játszott szereplő egyik álneve. Vagyis bemondja mindenkinek a szemébe, hogy "hazudok". Vegyétek már észre, hogy "Hülyét csinálok belőletek" - és pont ez az, amit mindenki észrevett, aki 1-3 pont közöttire értékelte a filmet. Mert sz*r. De azzal, hogy hülyét csinált a híveiből, az valami. Ez egy ANTITARANTINO film volt, ami arról szólt, hogy "kopjatok már le, nektek minden jó lesz? Igen Mester, mesélj Mester, jöjjön a következő alkotásod!"

És mi ebben a döbbenet?

Az, hogy ezt csinálta manson.

És ezt mutatta be Tarantino. Azt, hogy valójában milyen egyszerű hülyét csinálni az emberekből, milyen egyszerű egy szekta vezetőnek rávenni őket bármire. Sőt mi több, amit senki sem vett észre, az az, hogy mekkora elégtételt adott Polanskinak(!), hiszen Polanski szerepelt a filmben.

Nem is vettétek észre? Tényleg nem? Pedig elég hosszú jelenet volt.

Az volt az, amikor a kis csaj le akarja sz*ni Pittet. És mit is mond Pitt? "Van személyid"? "Nem akarok miattad börtönbe menni, így is a szélén táncolok". És mit is mondanak róla? "Elkövetett valamit, pedig senki sem tudja az igazságot". Na az a jelenet zseniális volt. Mert pontosan azt mutatta be, amit Polanski már régen megérdemelt volna, azt, hogy mindenki a saját szemével lássa, hogy CSAK EGY BAROM (esetleg nem férfi) lett volna az, aki egy ilyen helyzetben egyáltalán azon kezd gondolkodni, hogy azt mondja, "bocs, lehet, hogy nem vagy 18 éves". Ez egyszerűen abszurd lett volna.

Vagyis máris tudható, hogy a Pitt játszotta karakter - NEM LÉTEZIK. És ha nem létezik, akkor tegyük is helyre a történetet? Itt Tarantino nem a szokásos idő/síkok módszertannal játszott, hanem azzal, hogy EGY SZEREPLŐVEL játszotta el a létező és nem létező szerepeket. A kaszkadőrt, aki TV-t szerel, aki végtelenül laza, aki mellesleg megveri Bruce Lee-t, "Nemet mond" abban a helyzetben, akit simán visz magával bárhová a haverja (vö: A csodálatos Mr. Ripley), holott ennek Olaszország esetén semmi értelme nem volt - ez egy olyan személy, akinek valójában A FŐSZEREPLŐNEK kellett volna lennie.

Annak a főszereplőnek, aki megakadályozhatta volna a tragédiát.

Csakhogy ilyen ember nem létezett, mert nem létezhetett. Ez ugyanis nem a Marvel filmek világa a szuper hősökkel, hanem egy valódi világ. Amiben ahogy a színes szagos soha nem létezett Hollywood, úgy ezek a "szuper-lények" sem létezhetnek, akik élik a hétköznapi életüket azután pedig egyszer csak hipp-hopp szuperhősként megmentik az ártatlanokat.

Ez a film maga volt az anti-mesehős film, olyan, amit még soha nem láttunk. Belegyalázva a porba azt a világot, amiben az ezen felnőtt(?) generáció képes azt hinni, hogy ez egy "kielégülés, egy bosszú volt".

Mert erről szó sem volt. Nem azért nem volt a manson szekta sem jobban bemutatva, mert ne lettek volna érdekesek, hanem azért, mert nem voltak azok. Sokkal egyszerűbb bemutatni azokat, akik itt hypolják a filmet. Hiszen látjuk, hogy milyenek voltak mansonék is. Elhitték a meséket, elhitték a Mester tanítását, és utána egy rossz pillanatában kiadott őrjöngése miatt képesek voltak ölni is. És most tessék visszanézni azt, ahogy a téma részét képezi az, hogy vajon "isteníteni kell-e a Mestert".

Na ez az ijesztő.

Nem a film!

Hanem az utóhatása. Azt kell megfigyelni. Mert erről szólt a film, ennek a kiprovokálásáról. Arról, ahogy a Született gyilkosokban is azt adták elő a tüntetők, hogy "ha meg kellene hogy öljenek, akkor azt szeretném, hogy Mickey és Mallory öljenek meg". És amikor valaki ezek után mégis utánanéz a történetnek, akkor döbben le azon, hogy ez nem mese volt. Nincsenek szuper hősök.

És akkor leesik a tantusz.

Sharon Tate és a többiek halála nem volt elkerülhető. Nem szabad mesébe ringatni magunkat, nem szabad azt hinni, hogy a világot meg lehet változtatni és hogy vannak szuperhősök. Semmi sincs. Csak a valóság. És azzal kell szembenézni. És ettől 10/10 a film. Mert az utóélet, amit kivált, nos az valami olyasmi, amit eddig film nem tett meg. Mert ez a film nem akkor ért véget, amikor lement a stáblista.

Hanem amikor szembesülsz a manson családdal. A "békés, baráti családdal", amiben talán néhány őrölt volt összesen. És vajon mennyien vannak már a Tarantíno hívek között? Mi lenne, ha elborulna az agya? Ha elkezdené a kék bálnás sztorit, a kihívásokat, mennyien ugranának a kútba?

És hát bizony, ahogy erre rájön Tarantíno, úgy szeretne a saját múltjától szabadulni, más irányba fordulni, ráébreszteni az embereket arra, hogy fel kellene már ébredni és ki kellene nőni a meséből. Én minden esetre ilyet még nem éltem meg: Egy értékelhetetlen film bemutatta a társadalmat. Tökéletesen bemutatta, hogy hogyan is működnek a szekták. És hogy milyen kevés elég ahhoz, hogy életről és halálról döntsön.

Mert ez a hozzászólás és a történet vége:

A rajongók közül ki meddig menne el, ha Tarantino azt mondaná, hogy "írd fel a disznó vérével a falára, hogy az". Tessék ezen komolyan elgondolkodni...

Szerintem az "istenítés" és a "tiszteletadás" két külön dolog.

Nem igazán tudom hova tenni ezt a filmet. Tarantino filmimádatáról és az egykori Hollywood istenítéséről már hallottam. Arról is, hogy a hippi korszak végét a Manson gyilkosságokkal hozzák összefüggésbe. Nem világos azonban, hogy a rendező miért változtatta meg a történelmet.
A film egyes részeit élveztem, de túl sokáig kellet várni a szokásosan brutális eseményekre, már megint túl hosszú lett a mozi. Viszont a kutya ugyanolyan zseniális volt, mint a többi színész.

Félreértés történt. Egyáltalán nem sértettél meg, sértődöttségről esetemben szó sincsen és nem vettem magamra semmit. :) Mondjuk inkább, hogy úgy ab ovo zavar, amikor valaki nagyon meg akarja fejteni, hogy másnak miért nem tetszik egy film, és teszi ezt enyhén erőszakosan a meggyőzés szándékával (ezt most általánosságban értem, nem arra amit te mondtál).

“””És miért ne lehetne az, hogy nem érted? Vagy más nem érti? Vagy én nem értem? Mindegyik verzió élő. Nincs egy abszolút igazság. Semmiben! De egy ilyen szubjektív műfajban végképp nincs. Még az egzakt tudományokban sincs mindig, nemhogy az absztrakt művészetben.”””

Előfordul, hogy nem értem az alkotók szándékát. Ha ez így van, felteszem a kezeimet és megadom magam. Ebbben semmi szégyen nincsen. De tegyünk különbséget 2 dolog között:

1. egy esetleg elvont, vagy netán szépirodalmi igénnyel megírt alkotás (pl: Szindbád vagy Az élet faja, esetleg Tarkovszky 1-2 alkotása) aminek a megértéséhez talán tényleg szükség van egy bizonyos fokú elmélyülésre, de nem feltétlenül az értésre, hanem az érzésre van kiélezve. Ilyenből szerintem nagyon kevés van, az sem a mainstream csatornákon keresztül jut el az emberhez. Még véletlenül sem az ún. művészfilmekről beszélek. :)

2. A másik oldalon meg ottt vannak az olyan filmek amelyek egyszerűen követhetetlenek, mert rosszul van megírva a forgatókönyv: kusza a cselekmény, nincs tétje semminek, a karakterek passzívak, a dialógusok semmitmondóak, semmiből nem következik semmi.

Ha már az egzakt tudományokat említed, a történetírás is ilyen. Művészeti ág elsősorban, de az irodalomelméletet tekinthetjük tudománynak. A történetírás szabályai több mint 2000 éve nem változtak. Ekkoriban írta meg Arisztotelész a Poétika című művét. Vagyis ki lehet jelenteni, hogy vannak jól és rosszul megírt/elmesélt történetek, amelyeket tárgyilagosan el lehet bírálni, az ember ízlésétől függetlenül.

Amúgy egy kicsit poénból hadd kötözködjek. Amikor azt állítod, hogy “Nincs egy abszolút igazság. Semmiben!” az egy abszolút igazság? Mert nem tudom feltűnt-e, hogy úgy akarsz relativizálni, hogy egy abszolút kijelentést teszel. :D

Nem hasra esésről lenne itt szó, hanem arról, hogy mivel tele van filmes utalásokkal és nagyon sokan a nézők közül ezeket a konkrét filmeket nem látták, akkor nem is veszik észre az utalásokat, tehát nem is fogják megérteni a koncepciót. Ugyanez áll a Tate háttér-információkra.
Ettől ők még nem buták (tehát nem azért "nem ért valamit") hanem egyszerűen nem ők a célközönség.

Arra az állításodra reagáltam, miszerint “aki leszólja vagy negatívan értékeli a filmet, az nem érti a koncepciót”.

Itt érzek némi kognitív disszonanciát.

Kezdjük azzal, hogy sok olyan embert ismerek, magam is ebbe a csoportba tartozom, akik kedvelik Tarantino munkásságát és értik a koncepciót is, szerintük ez mégis egy rossz film, mégis egy totál blöff.

Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy ne akarjuk már belemagyarázni, hogy biztos azért nem tetszik valami valakinek, mert nem érti. Ez egy nagyon rossz érv, éppen az általad említett Testről és lélekről című film kedvelői érvelnek állandóan a negatív kritikákra azzal, hogy “biztos nem érted”.

De értem! Ettől még lehet bűnrossz egy film.

Így vagyok a Becstelen Brigantik című filmjével. Elfogadom, hogy nem egy jó film, én mégis szeretem.

Nagy baj, ha érteni kell a “koncepciót” ahhoz, hogy élvezhető legyen egy film. Eleve, az értésnek sok rétege van, mindenkinek van egy világképe, kultúrális háttere, amit otthonról hoz.

Biztos voltál már te is olyan kiállításon, ahol egy adott mű vagy korszak mellé (festmény, fénykép) odaragasztanak egy többoldalas leírást, ami elmagyarázza, kontextusba helyezi a műveket. Anélkül talán értelme sincs a műveknek. Ilyenkor élek a gyanúperrel, hogy a drága jó művész blöfföl.

Ettől még a Tarantino egy zseni sok tekintetben, de azért fogadjuk már el, hogy nem mindenki esik hasra ettől a design- és nosztalgiapornótól.

A Becstelen brygantikban is átírta a valóságot, a náci vezérkar ellen semmilyen moziban nem történt merényletkísérlet. De az fikciós történet, ez történelemhamisítás.

Tarantino lemerült. A Django 10/3,a Nyolcas 10/2, ez a szar 10/-10. Remélhetőleg többet nem kerül stúdió közelébe.

10/-10