A kereskedelmi tévék mottója: "addig etetünk benneteket moslékkal, míg röfögni nem kezdetek".
Ha az ember filmet akar nézni töltse le. Egy Szindbád vetítése közben 10db lábgomba elleni készítmény és 5 wc öblítő, reklámja eléggé kibillenti a nézőt a film hangulatából.

Nem annyira OFF, mert a filmről is szó van benne, de egy kicsit azért az.

Üzenet a Duna TV-nek: ha mindenáron reklámozni szeretnének film közben, inkább szakítsák meg az adást a legváratlanabb pillanatokban, és tolják le a szükséges reklámot gátlástalanul a torkunkon, mintsem hogy egy Szindbád szintű film jobb fölső sarkában forgassanak meg villogtassanak hosszú percekig vöröslő plecsnit, a legáhítatosabb jelenetekben is. Például amikor a főhős az elmúlásról elmélkedik csodálatosan komponált képi világ közepette, vagy épp az ominózus velőscsont-jelenet alatt. Mindennel próbálkoztam, hogy ne lássam a zavaróan villogó kis vörös gombócot. A megoldást végül a chipsem hozta meg: jobb kezemben egy szem chipset tartva azzal takartam a jobb fölső sarkot, míg a bal szememet becsukva tartottam, hogy a térlátásom se hozza vissza az izgő-mozgó vörös gombócot. Így kb láthattam a filmet... De én azért jobb szeretném nyitva tartani mindkét szememet egy SZÉP film alatt, és a chipsnek is lehetne jobb sorsa, minthogy az ujjaim közé olvadjon.

Nem ismerek ennél jobb filmet(színészi alakítások tekintetében).

Tetszett a film.
Az is lehet, hogy elfogult vagyok, mert számomra "Õ" volt Latinovits, a színészfejedelem.
Szinte az összes filmjét, a legjlentõsebb színházi szerepeit megnéztem.
Versmondását etalonnak tekintem, jó néhány vers tanulásánál inspirált (A walesi bárdok, Mama, Születésnapomra, Milyen volt szõkesége?...stb.
Nálam a 10-es skálán 10 pont (ts:10)

Akkoriban még komoly "üzletág" volt a "nõgyógyászok, bába" számára az "angyalcsinálás".
A kor szellemiségéhez azért erõsen ez is hozzátartozik.

K.B.!
17+5 könyv, 1 DVD, egy pendrive.
Egyszer fel kell majd menni valakinek a padlásra, hosszú létrát szükséges hozzá szereznie és álmennyezet rejti a feljáratot. Fent csak belenéz valaki a leragasztott kartondobozba.
Az összes Krúdy pihen benne 17 "keménykötéses" sorozatban, meg még 5, ami ebbõl kimaradt. A két modernkori jelhordozón a Szinbád címû film nyugszik.
Két fiam van. Két dobozt vittem fel.
K.B.,csókoltatom soraiért! (aki tudja adja át)

olahmiki1959-nek írt válaszomban válaszoltam a Te véleményedre is, amelyet egyébként természetesen tiszteletben tartok.

Te is nagyon jól megfogalmaztad a lényeget, mélyen egyetértek szavaiddal.
Ezekbõl a küzdelmes kis kísérleteinkbõl is mennyire kitûnik - nézve a késõbbi hsz-okat -, hogy milyen nehéz szavakkal igazolni mindazt, amit az ember belsõ mércéjével érez és tud. Hangulatokról írtam, de nem amiatt a legnagyobb ez a film. Talán Te jobban meg tudtad magyarázni, de úgy látszik hiába, aki nem érti, annak hiába próbálja az ember kinyögni a megfogalmazhatatlant.
Mindegy, az is mindegy, a világ tud-e róla, az egyetemes mércében ott lebeg magasan fent, talán legfelül.

Igen, Sára Sándor felesége a mûvésznõ. :-)

A jelenlegi honi filmgyártást nem értem, fõleg azért nem, mert ilyen filmek is létrejöttek. Hol vannak ezek a színészek? Hol vannak ezek a rendezõk? Ruttkai Éva ebben a filmben is gyönyörû, van benne valami megfoghatatlan báj, hihetetlen kisugárzása volt.

Hozzászólásod költõi,de erõsen szubjektív.Egy film ugyanis nemcsak attól jó, hogy hangulatok vannak benne,ezért aztán lehet a világ leghangulatosabb filmje ,akkor is erõs túlzás azt állítani hogy a legjobb.Nem mindenkit elégít ki a révedezés a múltba,és egy nagy velõscsont.Huszáriknak pl vannak ennél jobb filmjei is.

Hát azé ne hagyjuk ki a zsenik közül Ruttkayt és Dajkát se.

Digitális adás, na igen. Kockák, csíkok (?) a kábelen keresztül. Jellemzõen a két dunán.
Hát mi ez? Még ezt a filmet sem lehet zavartalanul leadni?

Szia!

Hihetetlenül érzékeny, csodálatosan megfogalmazott hozzászólást írtál, elõször arra gondoltam, hogy én is írok valamit a filmhez, de Nálad jobban nem tudtam volna megfogalmazni.
Krúdy mindig is a kedvenc íróm volt, meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a novellái páratlanok a világirodalomban, olyan egymásba áttûnõ, asszociációkban gazdag képeket, hasonlatokat, jelzõket, hangulat-felfestéseket senki nem tudott írni, mint õ.
A Szindbád címû film valóban az egyetemes filmgyártás egyik, ha nem a legnagyobb ékköve, örök érték, nagyon sok szempontból máig meghaladhatatlan remekmû, amelyben a körülmények szerencsés összetalálkozása folytán, az író, a rendezõ, a csodálatos színészek, a zseniális operatõr, az elkapott isteni pillanat egy olyan csodát hoztak létre, amely nagyon mélyen megérinti, szíven üti az embert, akárhányszor látja ezt a filmvászonra álmodott gyönyörûséget.
Latinovits ebben a filmben nem csupán alakította Krúdy-t, - zseniálisan, - hanem megélte, zsigerbõl, nagyon mélyrõl jövõen, mintha az író átitatta volna ezt a csodálatos színészt önmagával, mintha valamiféle reinkarnáció folytán Latinovitsban született volna újjá, amikor már igazán nem lehet tudni, hogy szereprõl, alakításról, megélt, megtapasztalt életrõl, álmokról, szerelmekrõl, csalódásokról, szétváló, vagy éppen összetalálkozó életútról van-e szó, és azt sem, hogy a filmen látható figura melyik mozdulata, gesztusa, mondata a színészé, és melyik a benne megtestesülõ, évtizedek múltán is rá hatással lévõ íróé.

Nem tudom, a világ filmgyártásában hol tartják számon a Szindbádot, félek, hogy a mindent elárasztó, és magát mindenek elé helyezõ amerikai és nyugat-európai filmgyártásban, és csak azokat számon tartó gondolkodásban - amelyek között természetesen hatalmas, idõtálló értékek vannak, Fellini, Bergman, és mások filmjei, - nem nagyon szerepelnek magyar filmek, vagy ha igen, akkor is csak nagyon elvétve, és valamiféle listákon valószínûleg hátul, elveszve a többi film között.
Pedig meggyõzõdésem szerint a Szindbád minden idõk egyik legjobb filmje, egyetemes érték, csodálatos, megkerülhetetlen filmtörténeti remekmû, amely, - azt hiszem - méltó Krúdy zsenialitásához, a képi világa pedig olyan, mintha minden egyes képkockája egy megelevenedett festmény lenne.
Szerintem a Szindbád azon filmek egyike, amelyeket teljesen felesleges "pontozni", "értékelni", mert már régen meghaladta ezeket a földhözragadt minõsítéseket.

Hány pontra lehet értékelni Paganinit, Liszt Ferencet, Leonardo da Vincit, József Attilát, Nizsinszkíjt, Chaplint, Latinovits Zoltánt, vagy Bartók Bélát?...

A hsz-ed nagyon megérintett, ilyen érzékenységû, mély, elgondolkodtató írást nagyon régen olvastam.

Ez a film életem Filmje.
Nyolcadikos általános iskolás voltam, mikor készült és elsõ gimnazista, mikor barátnõmmel rohantunk a moziba megnézni. Hatalmas varázslatos széles vásznon, teltházas nézõtéren, pisszenés nélkül néztük végig, lélegzetvisszafojtva, lenyûgözve... és akkor még élt mindenki, a rendezõ, a színészek.
Hozzá kell tennem, hogy nekem, mint "osztályidegennek" (ma már a neoidióták nem tudják, mit jelentett akkor ez a megbélyegezettség) külön egy lelki mámor volt a letûnt dzsentri világ minden szépségét így töményen megjelenítve látni, amúgy meg eleve megvolt gyerekkorom óta a vonzalmam múlt, a letûnt idõk hangulatának megidézése iránt. Már akkor belém rögzültek örökre a filmtörténet legpazarabb képei: az avarral borított lépcsõk és sétányok, a temetõi félhomály, vércseppek a hóban, döcögõ lovasszekér a messzeségben, a kántáló öregasszonyok kérges keze, ráncos arca, a nõk halovány orcája, a századeleji ruhák, a türkiz kõ a gyûrûbõl szuperközelin, a kalapok, virágok, téli, õszi, nyári tájak, halk kacagásokkal fûszerezett éteri fények, az étterem atmoszférája, a hatalmas közelik a velõrõl meg a húslevesrõl (melyet egyébként Dajka Margit fõzött Latonovitsnak, ahogy nyilatkozta akkoriban a Film Színház Muzsika hasábjain), a miliõk: meleg drapériás szobák, szalonok, templomok, kerthelyiségek, a színésznõk gyönyörû haja, tekintete, Latinovits merengése, köpönyege, gallérja, minden de minden ebben a filmben TÖKÉLETES volt. És azóta már nem is tudom, hányszor láttam, persze a mozivászon hatását nem pótolhatja a tévéképernyõ, de ismétlésnek, újraelvarázsolásnak az is megfelelt.
A 70-es évekhez még annyit: az akkoriban már rég "Nyugat-Németországban", a vasfüggönyön túli szabadságban élõ rokonom elragadtatással hívott fel minket, hogy vetítik ezt a filmet "odakint" és hogy le vannak nyûgözve a németek.
Azért merem bátran kijelenteni, hogy minden idõk legnagyobb filmje a Szindbád - annak tudatában, mennyi lenyûgözõen szép film van a filmtörténetben, mint Fellini, Bergman, Wenders stb. filmjei, és valóban megannyi, felsorolhatatlan csodálatos film, amikben sorrendet felállítani lehetetlenség -, mert Krúdy-Huszárik-Sára-Latinovits ezen találkozása valahogy túllépett a mérhetõségen, a hangulata, világa egészen megfoghatatlan, egyedi, különleges, itt már túlvagyunk a cselekmény, a dráma kérdésén, a technikai és szakmai bravúrokon, túl minden mércén, valami olyan éteri és isteni csillagzat-együttállási kincse ez a film a világ filmmûvészetének, amihez még csak hasonló sincs. A finom képi, érzelmi és hangulati rezgéseivel az égi magasságokba emelkedett ez az alkotás.
Szeretném, ha a velõscsont valóban felejthetetlen ábrázolása mellett felidézõdne Muszte Anna érzékeny játéka, a halálra született kis törékeny virágáruslány alakja, és az elbûvölõ Szegedi Erika is, minden nõ tökéleteset alakított.
Sajnálom, hogy nem állt meg ezzel a filmmel az idõ, Krúdyval a történelem.
Sajnálom, hogy születtek azóta generációk, egyre hülyébbek, egyre reménytelenebbek, egyre ostobábbak, nem méltók arra, hogy ott éljenek és lélegezzenek, ahol ez a film meg tudott születni.
"A téli nap kisírt szemével nézek a gyönyörû múlt idõkre... táncos lábak és ütemre perdülõ szoknyafodrok többé már nem forognak körülöttem, mintha rég meghalt volna minden karmester Magyarországon...
Lehetséges, hogy az a négy fekete paripa, amely még most a Magyar Király vendéglõ elõtt rúgja a port, darab idõ múltán megáll, hogy felvegyen engem is, hogy magam is múlt idõvé váljak, mint az a kor, amelyben élni és meghalni szerettem volna."
(Bocsánat az esetleges hibákért, ez Krúdy volt emlékezetbõl idézve)

Tényleg jó kis film volt és az az evõs rész. Te jó ég! Latinovits tud enni. Meg az a sok szuperközeli. Eszembe is jutott a Magnum 5 érzék reklámja. :) A végén az orgona is nagyon tetszett.


6/10

A 4 nagy zseni: Krúdy+Huszárik+Latinovits+Sára nagy találkozása= egy óriási halhatatlan remekmû!!!

A filmtörténelem megkerülhetetlen tényezõje, sarkalatos pontja, a magyar filmkészítés egyik ékköve. Bámulatos és ma is friss, tökéletes mû. 10/10

Tökéletes minden pontja,így hát nagyon kedvencem.