Film és sorozat Moziműsor Színész és alkotó Színdarab Színházműsor Koncert Fesztivál Kiállítások Egyéb események Helyszínek Cikkek

Téma: Pelléas és Mélisande

Spoiler
Edmond Dantes 2022 febr. 28. - 14:50:47
(1/1)
Nem bántam meg, hogy pár évtized csúszással tegnap délelőtt személyesen megismerkedtem Debussy Pelléasával (nem mellesleg Mélisande-dal). A riasztó hírek után kellemesen csalódtam. Saját ötlettől vezérelve a fejéről a talpára (vagy a talpáról a fejére?) állítottam a darabot: nem Debussy operáját néztem meg Maeterlinck drámája alapján, hanem Maeterlinck drámáját követtem Debussy pasztell-lebegő, olykor drámává sűrűsödő kísérőzenéjével. Ezt a megközelítést tudom mindenkinek tanácsolni és mindjárt helyrebillen sok minden. Kezdve a rendezéssel: a dán Kirsten Dehlholm teljesen sallangtalan, mindenféle fizikai színházat, realista akciót mellőző rendezése számomra igenis és nagyon is köszönő viszonyban van a művel, csakúgy, mint Maja Ziska végletekig letisztult díszlete, egy élére állított hatalmas, középen lyukas korong, ami folyamatos forgásával, fény- és színhatásaival kontrasztál a szintén és szinte folyamatosan forgó színpaddal, amin a cselekmény zajlik. Azaz dehogy zajlik. Nincs itt cselekmény, majdnem ugyanúgy nincs, ahogyan Bartók Kékszakállújában nincs, csak a Pelléasban máshogyan nincs. Ez is, az is a lélek, emberi lelkek belső rezdüléseinek, izzásainak szimbólumhalmaza, amott kettőé, emitt háromé-négyé. Én még a "korhű" (?) jelmezek hiányát is könnyen elviseltem volna. (jelmez: Marta Twarowska) Ha valamit sokalltam, szájbarágósnak éreztem, az pont a (zsinór)padlásról lelógó több méternyi hosszú szőke hajfonat volt, Mélisande frizurájának kézzelfogható jelképe, ami körül nem csak a színpad, de a fél színdarab-opera is forog. Senki ne aggódjon, jutott igazi hosszú szőke frizura a hősnő fejére is, comme il faut. Fentiek fényében el- és be tudtam fogadni a tízvalahány fős kamarazenekar ötletét és méretét. Anno Strauss kétszázlábú zenekarai után tudta harmincvalahány tagú kamaraegyüttessel húzatni a talpalávalót az Ariadnéban. Bár itt kétségkívül nem a szerző fogyasztotta le radikálisan együttesét, számomra így is jelentős, csak másképpen jelentős élményt nyújtottak az ilyetén módon bravúros szólisztikus teljesítményt nyújtó zenészek: minden elismerés megilleti őket. A szólisták közül elsőnek Kovács István erőteljes, remek hangi kondíciójú és belső izzást sugárzó Golaud-ját emelném ki: a szólam terjedelménél és a személyiség súlyánál fogva őt éreztem az opera főszereplőjének. A budapesti Operában három tenor (Gábor József, Palcsó Sándor és Kozma Lajos) után ezúttal Haja Zsoltra bízták Pelléast. Ismeretesen világos, magas baritonja szinte végig jól szólt, néhány magas fekvésben lehetett csak érezni, hogy ez inkább tenor avagy mostanában divatos kifejezéssel baritenor hangot kívánó szerep. Pasztircsák Polina ihletetten, átélten énekelte-szenvedte végig Mélisande-ot, színészi teljesítményre nemigen sarkallta a rendezés. Fried Péter nem viselte túl jól Arkel nagy monológját, de a zárójelenetben már a helyén volt. Geneviève nyúlfarknyi(vá húzott?) szerepében Meláth Andreát láttuk, a kis Yniold Szabó Veronika gyermekkari tag biztonságos énekével szólalt meg, az orvos Kiss András, egy pásztor Pekárdy Tamás énekkari tag volt. Frédéric Chaslin jó választásnak tűnik: sok helyen, sok mindent vezénylő, jelentős nemzetközi karriert befutott karmester, aki ma biztos kézzel irányította a kicsinységében nagy feladatot abszolváló zenekart és a szólistákat.
Válasz