A Tiszta szívvel c. versnek az általam eddig hallott legtökéletesebb interpretálása az Én, József Attila c. musicalban hallható.

https://www.youtube.com/watch?v=zauvFbYs9JE

Sajnos nincs vágott változata a versnek, ezért tettem ide az egész musicalt. A Tiszta szívvel 12.perc 50-nél kezdõdik.
Szerintem bárki, aki magyar, és bárhol él a nagyvilágban, azért erre biztos összeszorul a gyomra, akár bevallja, akár tagadja. Ahogyan megfogják egymás kezét, ahogyan kimondják azt, hogy testvér, talán ezek azok az érzések, amik igazán boldoggá teszik az embert. Ezek azok az igazán fontos dolgok, amit az emberek valójában egész életükben keresnek.

És itt végre talán meg is lehet nyitni.

https://www.youtube.com/watch?v=33T4S9JXuJo

Ugye nem haragszotok, és nem szentségtelenítem meg a topikot, ha a világ leggyönyörûbb versei közé becsempészek egy kis vidámságot is? Csak mert stílusos. :-)

https://www.youtube.com/watch?v=33T4S9JXu

A FÁN A LEVELEK...

A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
s konnyadt, puha.
Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
volna a fa.
Igy csinál lelkem is.
Jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked
egy némaság.
Szállhatnék - nem merek.
Meghajlik, remeg
a gally, vár és lépked
a némaság.
1934. szept.

A BÕR ALATT HALOVÁNY ÁRNYÉK

Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak
nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincsen betevõ kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idõ elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak a hó alatt,
nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.

1927. jan.

https://www.youtube.com/watch?v=Hm46th-UsRE

CSUDÁLKOZUNK AZ ÉLETEN

Ha mosolyog, mosolya csupa csillag,
De ha szomjazom, akkor friss patak,
Az én kedvesem az egeknek nyílhat,
De megcsókolni csak nekem szabad.
Haja szurokkal elkevert arany,
Harmatos erdõk az õ szemei,
Küszöbe elé terítném magam
Lábtörlõképpen, de nem engedi.
Szavunk zugában megbuvik a csók,
Testvéreihöz lopva jön ide...
Mezõ álmodhat össze annyi jót -
Az én kedvesem a füvek szive.
Este a csókok megszöknek velünk
S végigfutván a világi teren,
A hajnali égre leheveredünk
És csak csudálkozunk az életen.

AJTÓT NYITOK

Ajtót nyitok. Meglódul lomhán
a fõzelék fagyott szaga
és végigvicsorog a konyhán
a karmos tûzhely. A szoba

üres, senki. Tizenhat éve
ennek, mit sosem feledek.
Viaszkos vásznu konyhaszékre
ültem, nyafognék, nem lehet.

Értem, hogy anyám eltemették,
de nincs és nyugtalan vagyok,
ezt nem értem. Felnõtt lehetnék.
(A mosogatótál ragyog.)

Nem fáj, de meg sem érinthettem,
nem láttam holtában anyám,
nem is sirtam. És érthetetlen,
hogy mindig így lesz ezután.


1935. febr. eleje

Ha ideértél gasztromarcsiból :) ezt ter(e)mett a türelem:

http://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/kolto00000/kotet00001/ciklus00331/cim00356.htm

:o)

Erre csak azt tudom mondani, hogy bár
Homo homini lupus,
azért hosszú távon reményt adhat nekünk, hogy
In vino veritas.

AXIÓMA

Ha kétszer annyit ennél,
mint amennyit nem ennél
ha éhes volnál, akkor jól
volnál lakva.
chateaustresemann
avagy
Burgbriand
étekfogó
Maxima: Il y a des hommes qui ont des neveus
et des nieces et pantallon noire, et
des autres.

1928. szept. 30.

TANÍTÁSOK

1

Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra.
Olyanok õk, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,
Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.
És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehûti majd a magányosság.
Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek
Még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdõknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.
Ti mégse hallgassatok a szörnyülködõkre
És meg ne vessétek õket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok.
2

Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát a rosszat?
Néha úgy vagytok a rosszal,
Mint az ópiumot szívó a pipájával.
Ameddig csak tart a mámor, gyönyörûséggel telik meg,
Aztán pedig irtózik önnönmagától is.
Mert miért isztok pálinkát tej helyett?
Hisz anyátok teje sose válik pálinkává.
Ti jók vagytok mindannyian,
Hisz mindnyájan örültök a jónak
S fontoljátok meg amit mondok:
Nem sánta az, aki
Együtt lelkendezik a csúszkálókkal.
3

Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Ha kegyetlenek vagytok,
Fiaitok is kegyetlenek lesznek.
Ha valamely bokron tövis terem,
Sarjadékán is tövis terem.
S elszaporodván tövestül kitépi
És kemencére veti a gazda.
Igy szakajtja ki kövér földjébõl
Az ártatlanul kegyetleneket,
Már csak szüléjük miatt is
S tûzre, háborúba veti: az idõ.
Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Az irgalmasok irgalmasságra várnak,
Ti pedig éljetek úgy és úgy tegyetek,
Hogy ne legyen szükségtek irgalomra
S ne legyen miért irgalmazni nektek.
4

Most a jövendõ férfiakról szólok.
Õk lesznek az erõ és szelidség,
Szétszaggatják a tudás vasálarcát,
Hogy az arcán meglássák a lelkét.
Megcsókolják a kenyeret, a tejet
S amely kezükkel simogatják gyermekük fejét,
Ugyanavval kifacsarják az érckövekbõl
A vasat és minden fémeket.
Városokat raknak a hegyekbõl,
Nyugodt és roppant tüdejük a vihart,
A fergeteget magába szívja
S megcsöndesülnek mind az óceánok.
Mindig várnak váratlan vendégre,
Az õ számára is teríttetnek
És megterítik a szívüket is.
Az Isten szeretõ öccsei õk.
Legyetek hasonlók hozzájuk,
Hogy kisgyerekeitek liliomlábaikkal
Ártatlanul mehessenek át
Az elõttük álló vértengeren.
5

Az üvegöntõk nagy tüzeket raknak
És vérükkel meg verítékükkel
Összekeverik az anyagot,
Mely katlanukban átlátszóvá forr.
Azután meg táblákba öntik
S erõs karjuk fogyó erejével
Egészen simára hengerelik.
És amikor megvirrad a nap,
A városokba meg a tanyai viskókba
Elviszik vele a világosságot.
Néha napszámosnak hívjátok õket,
Néha pedig költõnek mondjátok,
Noha nem több egyik a másiknál.
Lassan egyformán elfogy a vérük,
Õk maguk is átlátszóvá lesznek,
Ragyogó, nagy kristályablakok
A belõletek épülõ jövendõn.
6

Elõttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Néhányatoknak mégis fáj a járás
S fájnak a földes, iszapos tavak,
Hol a verítéket és az út porát
Le kell mosni a fáradt tagokról.
Irtóznak tõlük s tisztaságra vágynak
S tán alázattal fürödnének mindig
Kristályvérében a megváltóknak,
De nékik az élet iszapos gödör,
Boldogtalanság öblögeti õket,
Míg patyolat-fehérré facsarodnak,
Mint a mosott ruha jó anyám kezében.
Reszketnek a vizek iszapjától
És mégis, mégis, tisztátalanul
Semmi kedvük sincsen továbbmenni.
Ti boldogtalanok, nem egyedül vagytok,
Elõttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Nézzetek apró unokáitokra:
Boldog örömmel élik a fogócskát
És nézzetek õsz nagyapáitokra:
Boldog örömmel ballagnak õk is,
Miként azok a katonák,
Kik akár vesztett, akár nyert csaták után,
Békességet áhító szivekkel
Fáradtan, de fütyörészve hazafele mennek.
7

A tegnapiak és atyáitok
A jajok lúgjával próbáltak mosakodni
S íme, tinéktek nem kell kutakat ásni
És nem szükséges,
Hogy telesírjátok a kiapadt tavakat,
Csak gyertek velem
És el ne maradjatok tõlem,
Az én számról friss források fakadnak,
Merítsétek bele véres értelmeteket,
Hányjátok el fegyvereiteket,
Mert a szerszámok nem férnek kezetekbe,
Még a múzeumokból is vessétek ki azokat,
Nehogy õk, akikbõl én elõrejöttem,
Titeket vessenek ki majd magukból,
Mint a fegyverek fegyvereit,
Mert hogyha már muszáj választani,
Inkább testvéreink közül hulljon el egy,
Mint két idegen felebarát.
8

A koldusszegénynek krajcárt adtok,
Noha ti is igazságot kértek
S nem vagytok különben a gyilkosoknál,
A sikkasztóknál, akik lányra pazarolnak,
Mégis felakasztjátok, becsukjátok õket.
Vagy hová lett a békesség a földrõl?
És kik pazarolták ölebekre
A felebaráti szeretetet?
Bizony, mindezek a dolgok
Meglátszanak az idõ könyvében.
Ó, jaj azoknak, akik
Nem másszák meg a magasságokat
S úgy kerülik szavamat, mint a szakadékot,
Mert az anyák teje könnyekké változott,
Testvéreink elhulltak úgy,
Mint jégzivatarban a gyümölcsök,
Amelyeket senki, senki, senki
Kosarába többé nem szed össze.
9

Isten országát hirdetem néktek.
Szelid lehelete megsimogat minket
És a börtönöket elsodorja.
Fölméri örökeddigi szenvedésünk
Fájdalmunk végtelen homoksivatagját.
Hiába hullott veritékünkkel
Könnyünkkel vérünkkel gondolatunkkal
Televénnyé forgatja majd
Hogy víg erdõk és komoly akadémiák
Hazatrallalázzák bujdosó kedvünket.
Megbékélt nyáját a fegyvereknek
Nyugodt szavával gyárakba tereli
Az irigy gépek szerelemmel magasztalják
S arató kezeit
Alázattal nyalogatják a búzaföldek.
Isten országát hirdetem néktek
Aki eljön hozzánk: a földre
Aki nagyobb ünnep nálunk
Mert mindnyájunk ünnepe.
Készüljünk rája illendõképpen:
Igazi lelketek melyet elzártatok
Hogy be ne szennyezõdjék a robotban
Vegyétek elõ immáron s öltsétek magatokra.
Foltozzák be a nem-törõdömséget
És kössék maguk elé az asszonyok
Legtisztább anyaságukat
Illatosítsák meg homlokukat
És szakállukat a férfiak
Õsi testvériségükkel jószándékaikkal
A gyerekek kezében virágok legyenek
És gondtalanságot adjatok nékik.
Bölcs szivekkel örvendezzetek
És siessetek siessetek
Mert alighogy méltón fölkészültünk
Akit elûztek a hadnagyok
Nyugodtan biztosan észrevétlenül
Isten országa hazatalál.
- - - - - - - - - - - - - -
13

Mikor raktok parazsakat
Már-máron látó szemetekbe,
Hogy ne csak lássanak,
Világítsanak is!
Szurkos fáklyát gyújtanak szemükben
Immár a hátulgombolós négerek is
S bennünk még sötétben alusznak a galambok.
Denevér-szárnyon röpködjenek?
Mert eljönnek a kormos fütyülõ fickók
És darabos piros kiáltással behajítják
A földszintes múlt apró ablakait.
14

Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk.
De én, aki a füvek beszédjét
S a kométák dübörgését delelõtökre terelem,
Tudom, hogy nemcsak por vagyunk:
Por és Istenpor vagyunk.
Visszahullván
A por a porral elkeveredik,
Visszahullván
Igy keveredik el Istennel a lélek.
Ki szagolta meg közületek az égi virágokat?
Ki állna nyugodtan robogó vonat elõtt?
Lám, az örökké-könyörgõk se
S mégis eltemetik a lelkük elevenen.
Le kéne vágni szemhéjukat, mert mindig lecsukják,
S akadna-e közülük is,
Aki élõ izmait elásná?
15

Ha már nagyon kell imádkozni,
Imádkozzunk:
Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a Te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erõ jószándokában,
Tudjuk, hogy a Teljes Akarat voltál,
Tudjuk, azért akartál bennünket és mindent,
Hogy az idõ kifogytával
És a dolgok elmultával
A Teljes Értelemmé tökéletesedj.
Most mégis megfáradván
Dicséreteddel aratunk új erõt
S enmagunk elõtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Ámen!
1923 õsze

AJÁNDÉK

A szívem hoztam el, csinálj vele
Amit akarsz. És nem tudok mást tenni
És nem fáj nékem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.
Oly fényes az még, mint uj lakkcipõ
És lábad biggyedt vonalára szabták.
De ruganyos, mint fürge gummilabdák
És mint a spongya, mely tengerbe nõ.
Két fájó karral nyújtom mostan néked
És fáradt, barna szóval arra kérlek
- Ha eltiporsz is füvet, harmatost -
Ha elszakadt a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly Mester:
Az uccasárba akkor se taposd.
1921

GYÁSZ ÉS PATYOLAT

A gyenge szûz, a patyolat
már utánozza hajadat;
barna, barna,
mintha gyászolni akarna.

A gyász, a gyász is megremeg,
mintázza fején fejedet;
barna, barna,
mintha pirulni akarna.

Örök gyász, örök patyolat
irígyelik a hajadat.
Barna, barna,
mintha vérembe takarna.

1928. máj. - jún.

Nem bizony. :-)

Lassan száz éve írta ezeket a verseket, de amikor olvasom õket, mégsem érzem ezt a hosszú idõt, ami alatt egyébként annyi, de annyi minden változott. Érdekes...

Igen, a 8.5 itt méltatlanul kevés, azt hiszem, a 10 sem lenne elég. :-)

HANGYA


A bábok között elaludt a hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.

Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja
és alszik véle csöpp árnyéka is.

Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza
erõsen beborult--

A bábok között elaludt egy hangya
és - hopp - egy csöpp már a kezemre hullt.


1926 nyara

TEDD A KEZED

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy õrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

1928. máj. - jún.

Azért nekem ez az értékelés-dolog elég furcsa itt, ha egy költõrõl van szó, és nem is akárkirõl, hanem a legcsodálatosabbról... (Persze nem tudtam megállni, akármilyen szánalmas ez a mai kor emberétõl...) :) Õt úgyse lehet "osztályozni", ahogy a mindenséget sem.