Egyrészt Damunál is független az aktuális nõ személyétõl, hiszen mindenkivel szemben erõszakos.
Másrészt semmi sem független semmitõl. Egyszerûen van, amikor a nõ a helytelen, gonosz viselkedést jutalmazza/bátorítja/erõsíti azzal például, hogy akkor csinál meg valamit, ha a férfi szidja. Akkor tüsténkedik, akkor szorgoskodik, akkor kedveskedik, ha az megalázza, ha durcás, hisztis, erõszakos. Ha azt hiszed, hogy ez nem így van, akkor megint arra hivatkozom, hogy de igen, tudom, hogy így van.
És hát ne haragudj.... ha azt mondod, hogy ezen a viselkedésen a nõnek nem kell változtatnia, mert ez a helyes és erkölcsös és józan és normális viselkedés.... akkor tévedsz. Ebben nincs semmi erkölcsös, józan, normális és helyes.
A pukkandúr viselkedést nem kell bátorítani. A zsarnokoknak nem kell hízelegni!!!!!!!!! Ezt még egyszer, nagy betûvel: A ZSARNOKOKNAK NEM KELL HÍZELEGNI!!!!!! Azt mondja a Biblia - Álljatok ellene az ördögnek és elfut elõletek. Vannak hatalommániások, és pontosan a nõ bátorítja, szoktatja rá õket, hogy imádják a hatalmat, vagyis azt, hogy ROSSZAT TEHETNEK A MÁSIKKAL. Vannak, akik tényleg ebben elégülnek ki - férfiak is, nõk is vannak ilyenek. A gonoszság pedig az ördögtõl való - a Biblia pedig soha nem mondja, hogy hízelegjünk az ördögnek, vagy hogy féljünk tõle, alázkodjunk meg elõtte, engedelmeskedjünk neki. Lóf#t.

Igaz amit írsz. De az is igaz, hogy vannak olyan esetek is, amikor a nõ egyéniségétõl független a férfi agresszivitása. Pl. az öröklött alkoholizmus, mondjuk a házasságuk 3. évében hatalmasodik el rajta, amikor már van közös gyerekük is, aki egy ürügy lesz a továbbiakban számára, hogy zaklassa õket.
Palácsik és damu Roland ügye természetesen nem ilyen. Palácsik valóban rég otthagyhatta volna, illetve egyáltalán nem tudom, mit akart egy ilyen hízott fejû, primitív cigánylegénytõl. Ettõl függetlenül Damu jelenleg a lehetõ legjobb helyen van.

Annál részletesebben, ahogy említettem, nem szeretném kiteregetni, milyen emlékeim vannak a családon belüli erõszakról. Neked vannak emlékeid róla? A te édesanyádat verte valaki? Mert ha nem, akkor a helyzet úgy áll, hogy én tudom, hogy megy ez, te meg nem :) Te elképzeled, filmekbõl, elbeszélésekbõl, miegymás. De nem tudod, hogyan alakul ki és miképp viselkednek az emberek ilyen helyzetekben. Én meg tudom.
De elmagyarázom másképp. Andrew Matthews írta, hogy mindent, ami történik velünk, valamilyen szinten "bevonzunk" az életünkbe. És pontosan a bántalmazással példálózott - azt írta, valamilyen módon egy bántalmazott nõ is magához vonzza azt, ami történik vele. Ez nem azt jelenti, hogy megérdemli a verést vagy hogy el kell tûrnie - hanem azt jelenti, hogy ÕNEKI kell változtatnia a gondolkodásán, hogy a helyzet megszûnjön. Mert ha õ nem változtat, akkor a helyzete sem fog megváltozni. Zárják börtönbe a bántalmazó faszit? Oké. A nõt egy hónap múlva már egy másik ürge fogja verni. Pontosan ugyanabba a gödörbe fog beleesni, ha Õ MAGA NEM VÁLTOZIK. Ahhoz pedig, hogy megváltozzon, nem szükséges az ország rendõrségének készenlétben állnia, hogy éppen mikor szedje ki a hölgyeményt a bántalmazó pasi karmai közül. A dolgok azért történnek meg velünk, hogy tanuljunk belõlük. Akár jó, akár rossz történik, az arra való, hogy levonjuk belõle a tanulságot. Azt mondja a Példabeszédek könyve: Szerezz bölcsességet, szerezz eszességet, és minden keresményedbõl szerezz értelmet. Ha olyan helyzetbe kerülök, hogy egy bántalmazó férfival élek egy lakásban, akkor ki kell találnom, hogy miképpen tudok ezen a helyzeten változtatni. És egyáltalán nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, hogy a fickót elvitetem a rendõrökkel. Persze az sem, hogy belevágom a konyhakést. De az például már sokkal jobb, hogy az elsõ verés után lelépek. Vagy a második után.

Egy dolog baromi fontos - ha ÉN MAGAM NEM RAGASZKODOM AHHOZ, HOGY TISZTELJENEK, HA ÖNMAGAMAT NEM TISZTELEM, HA ÖNMAGAMMAL ROSSZUL BÁNOK, HA ÉN MAGAM ELTÛRÖM A BÁNTALMAZÁST, AKKOR NEM LESZ SENKI, AKI JÓL BÁNJON VELEM.
Ha tisztelem magamat, akkor EL FOGOM VÁRNI MÁSTÓL IS, HOGY TISZTELJEN. ÉS AKI NEM TISZTEL, AZZAL NEM FOGLALKOZOK. Aki nem tisztel, az az ember nem számít, elkerülöm, nem érdekel. Föl kell ismerni, hogy vannak olyan emberek, akik NEM ÉRDEMLIK MEG A FIGYELMET.

Sherry Argov ezt írta - ha egy fickó el akar menni, nem szabad visszatartani. Hanem föl kell söpörni elõtte az utat, hogy gyorsabban elmenjen. Ennek is ugyanaz az értelme - nem szabad arra szánni a figyelmet, aki NEM ÉRDEMLI MEG.
Aki azzal a férfival marad, aki bántalmazza, aki nem képes elszakadni tõle, az KAPASZKODIK BELE. Minek? Mert azt hiszi, képtelen megállni a maga lábán.
Ha egy ilyen nõt megszabadítanak a pasijától, szerinted mi történik vele? Összeomlik, úgy érzi, kicsúszott a lába alól a talaj, és igyekezni fog belecsimpaszkodni valaki másba.

Nézd meg Palácsikot - ugyan mi az Isten ökre akadályozta meg, hogy lelépjen Damutól? Miért tûrte két évig a verést? Nehogy azt mondd, hogy a 15 kölke lógott rajta. Nem ment el, mert neki így volt KÉNYELMES. És aztán záratta börtönbe a pasit, nagy krokodilkönnyhullatás közepette, miután egy még kényelmesebb "álláshoz" jutott.
És mit gondolsz, Damunak milyen nõi voltak azóta? Akik tisztelik magukat, akik felelõsséget vállaltak az életükért? Vagy inkább olyanok, akik belecsimpaszkodtak, és nem is akarják látni, hogy valójában milyen? Akiket nem is érdekel a valóság, csak hogy végre van kibe kapaszkodniuk?
Mindenesetre nagyon tanulságos volt, amikor Palácsik az egész országot bezengte a vértyogásával. Azzal biztosan engem igazolt. :) Nem volt semmilyen objektív akadálya, hogy elhagyja Damut, saját magát kötözte az ágyához és életéhez.

És mondok még valamit - hidd el, hogy az a nõ, aki ÕSZINTE MAGÁVAL, igazat fog adni nekem. Volt itt a fórumon ilyen nõ. Azt írta nekem privátban, hogy igazam van. De aki tisztára akarja mosni magát, aki nem vállalja fel a maga szerepét, az a másik vádlásával fog foglalkozni, az félisteni hatalommal ruházza fel a férfit, aki ellen õ teljesen tehetetlen és akinek abszolút kiszolgáltatott. Csakhogy ez nem igaz.

már fogalmam sincs miért vittem haza
persze biztos vannak elvétve..
ahogy a magyarok között is van ilyen is és olyan is

(birthday) bocs csak poén akart lenni mert azt írtad elég jó helyre születtem :)

oké

"én sose hagynám h valaki verjen"
Persze, ez a lényeg - a saját testi épségedért te vagy a felelõs és nem az állam. Neked kell tenni azért, hogy ne legyél bántalmazott. Helyetted nem tud az állam élni, döntéseket hozni, felelõsséget vállalni. Ezt mindenkinek magának kell megtanulnia. Nem lehet folyton jelentgetni, árulkodni, a magánéletet közszemlére teregetni azért, mert nem bírok magánéletet élni.

"sajnos van olyan aki nem meri elhagyni a férjét
mert fél h utána megy és még jobban elveri..
és ugye ott van/vannak a gyerekek
akiket szintén félt"
Van egy ismerõsöm; mielõtt férjhez ment, a barátai igyekeztek lebeszélni, azt mondták neki, ebbõl nem sül ki semmi jó, vedd már észre, hogy a sráccal nem stimmel valami, nem egészen komplett. De õ nem hallgatott senkire, férjhez ment, szült két gyereket, aztán hét év múlva elvált. Azt mondta - hét évet várt, hogy a férje megváltozzon. Addig reménykedett, aztán belátta, hogy a pasi nem fog megváltozni (tényleg beteg), és nem teszi ki sem a saját, sem a gyerekei idegeit a további károsodásnak. Nos, ez érett és felelõsségteljes döntés: ha tényleg féltem a gyerekeimet, akkor nem hagyom benne egy pusztító légkörben, hanem véget vetek neki. Ha párként nem tudunk dûlõre jutni, akkor szétválunk; de az agresszió fenntartásának nincs értelme.
Aki azzal takarózik, hogy azért marad benne az agresszióban, mert félti a gyerekeit, az egyáltalán nem törõdik a gyerekeivel, az aljasan hazudik.

Az pedig, hogy azért nem meri elhagyni a férjét, mert az utánamegy.... hahaha... na ez is jó duma.
Többféleképpen lehet kommunikálni. Lehet segget csinálni a számból, beszélhetek összevissza, úgy, hogy mondok valamit, de aztán fordítva cselekszem - ha ilyen vagyok, akkor a partnerem megszokja, hogy az igenem nemet jelent és nemem igent; ha elhagyom, az sem komoly, hiszen semmit sem veszek komolyan. "Nehogy utánam gyere, te Tarzan....!" Ha így beszélek, akkor Tarzan utánam jön. Még szép.
Ha én MAGAMAT komolyan veszem, ha ahhoz tartom magam, amit mondok, ha nem csapok be senkit, és nem csapom be magamat sem, akkor a környezetem is tudja, hogy amit mondok, az úgy is van - ha elmegyek, akkor azzal végképp lezárom a további kapcsolatot és nincs tovább. Akkor a partner is érzi, tudja, hogy a szavaimnak súlya van, mert nem vonom vissza, nem másítom meg, általában sem, tehát most sem. Akkor tiszteletben fogja tartani a döntésemet. Akkor nem fogja tiszteletben tartani, ha eddig összevissza beszéltem, manipuláltam, hazudoztam, becsaptam mást, és sem magamat, sem a partnert nem tiszteltem meg azzal, hogy komolyan vegyem.

Ha ilyen vagyok, akkor tulajdonképpen ki a hibás? Csak a férfi?

Az egész arra megy ki, hogy akkor fognak tisztelni, ha én tisztelem magamat. Ha magamat tisztelem, akkor másokat is tisztelni fogok - ha magamat nem tisztelem, akkor másokat sem tisztelek. Akit tisztelek, azzal jól bánok: magammal és másokkal. Akit nem tisztelek, azzal nem bánok jól. Ebbõl következik, hogy velem is az bánik jól, aki tisztel. Ha a partner bántalmaz, akkor nem tisztel. És akkor én miért fekszem le olyannal, aki nem tisztel? Mert nyilván magamat sem tisztelem.
Namost, ha bíróságra kerül a dolog, akkor azzal én megtanulom magamat tisztelni? És másokat megtanulok tisztelni? Majd a bíróság megtanít rá? Nagyon valószínû, hogy nem, és az egész procedúra csak arra jó, hogy a probléma újratermelõdjön.
A megoldás nem a külvilágban van, hanem bennem - nekem magamnak kell megváltoznom ahhoz, hogy a külvilág is megváltozzon.

Nem könnyû ezt megtanulni, elismerem. Nem is kötelezõ, nyilván. De a külvilágot sem kötelezhetem arra, hogy vigyázzon rám és ugráljon körülöttem és álljon rendelkezésemre és védjen meg és álljon bosszút értem és sújtson le a vasöklével, csak azért, mert nekem nem smakkol az, hogy felelõsséget vállaljak a tetteimért, hogy tanuljak a hibáimból és így tovább.