Felvettem, töröltem. Szerencsére megvan az 1965-ös változat, inkább azt nézem, mint ezt a szerencsétlenséget.

FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu
HÁRY JÁNOS Vidnyánszky Attila Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Elrettentõ indulás: végenincs nyitány, avitt hangzatokkal. A nagyabonyi kocsma sem ígér
jobbat, hosszú iddogálás után Miske László öreg Háryja az elsõ bíztató mozzanat. Áll
az idõ a burkus határon is, prózában sehogy sem tud beindulni a darab. Dánielfy Zsolt
behavazott és Kiss Gergely Máté magyar silbakjának népies huzakodása után, a délceg
ifjú Háry, a nagyszerûen éneklõ és imponálóan játszó Haja Zsolt virtuskodása lendít nagyot a határon és a cselekményen, majd Alekszandr Belozub forgó domboldalára hágva,
a teljes együttes tekint mutatós kórus-fináléval a messzi Bécs felé.
A bagett-kerítéses mézeskalács palotában szólal meg a "Tiszán innen, Dunántúl túl", vékonyka zenekari kísérete ellenére hatásosan mutatva a magyar népdalkincs õserejét. A "baharahahahaha" Wágner Lajos tolmácsolásában melengeti a szíveket, Bódi Marianna Mária Lujzája menüett-metrumban hódít. A kétfejû sast etetõ Örzse, Kun Ágnes Anna, telt mezzoszopránján kívül talpraesett, dinamikus játékával tûnik ki, Ebelasztin báró szerepében Cselóczky Tamás komikusi minõségben, létrával gólyalábazva brillíroz sistergõ humorral.
Paulini Béla és Harsányi Zsolt librettója minden lehetõséget megad az éneklés nélkül is
feltûnõen erõteljes operistáknak, Vidnyánszy Attila seregnyi ötlettel teszi mozgalmassá az áriákat, míg a tömegjelenetek grandiozitása nagyvonalú koncepcióját teljesíti be.
A harninckéttornyú Majland alatt Napoleonnal vívott csatában a teljes Habsburg-ármádia felvonul, Krucifix generális, Csíkos Sándor úgy vezényli a dragonyosokat, mintha az
ÁBéCéDé-t éneklõ gyermekkórus élén állna, Ferenc, a Császármorzsa és a Császárszalonna fenséges névadója, Nagy Garay Tamás a podagrájával küszködik, nem is sejti, hogy az óbesterré elõléptetett Háry nemcsak a franciákat páholja el, de az õ köszvénye fölött
is csodabalzsamos gyõzelmet arat.
Kodály Zoltán zenéje, az Intermezzón túl, igazán a Toborzó-ban bizonyítja elementáris eredetiségét, - a címszereplõ szárnyaló baritonja, a kórus és a félelmetes tánckar egymásra licitálva nyûgözi le a közönséget. Egyenesen lélegzetelállító, amit Gemza Péter
koreográfiájában a Debreceni Hajdú Táncegyüttes mûvel: három hosszú versszakon-refrénen keresztül képes fokozni az ördögi ritmusokat, a csizmacsattogást, sarokdübögést
a végén tapssal is erõsítve. Maratoni állóképesség, követhetetlen gyorsaság, fantasztikus huszárvirtus!!! ...és milyen gyönyörûséges mentében feszítenek:
Bianca Imelda Jeremiás fehérbe-feketébe öltözteti õket, csákójuk diadalmasan mered
az égnek, szinte láthatatlanná válnak mellettük a sötétbe bújtatott szegény franciák. A vörös szín csak hõsünknek és tüzes mátkájának adatik meg, mindkét öltözet tervezõi remeklés, ahogy a császáriak diszkréten halovány kollekciója is találó. Ebben az évadban
még nem találkoztunk ennél invenciózusabb, nagyvonalúbb jelmeztervezõi munkával!
A daljáték végül is népiesebb, irodalmibb indíttatású operett, ám a Debreceni Csokonai
Színház zenekara, Kocsár Balázs karmester jóvoltából, igényes komolyzenei hangzást valósít meg. Kiváló énekesek segítik ebben: Kun Ágnes Anna, élesnyelvû replikái mellett,
az est poétikus tetõzését jelentõ "Szegény vagyok, szegénynek születtem"-ben éneklésének nagyívû líraiságával szerez katartikus élményt. Néhány éve ragyogóan debütált a debreceni Végzet hatalmában a rosszban sántikáló Melitone barát szerepében, azóta itthon és külhonban egyaránt halmozza sikereit: Haja Zsolt, a ragyogó színészi adottságokkal is megáldott, egyre hõsibb bariton könnyedén énekli át a tomboló nagyzenekart, hitelessége töretlen a "Felszántom a császár udvarát" keserves panaszában is.
Vranyecz Artúr Diákja, jegyzettömbbel és egy elsõ generációs fonográffal dokumentálja
az eseményeket, az ördöngõs masinából elmosódott fátyolossággal meg is szólal az említett dal, a hajdani premier Háry Jánosa, Palló Imre elõadásában.
Így kapcsolódik a múltbéli magyaros irányultság a jelen igényes népszerûségéhez, bizonyítva, nem lehetetlen az operaszínpadon az értékes zene és a nemes szórakoztatás egységét megalkotni. Vidnyánszky Attila nagyoperai perspektívájú rendezésével éri el ezt a célt és a megérdemelt sikert. A tapsrend után muszáj még egyszer eljátszani, elénekelni, eltáncolni a Toborzót, melyben Háry János kölyök-alteregója is fergetegesen ropja, megnehezítve a kielégíthetetlen nézõknek a távozást... No de lesz ez még július 15-én is!