MEGRENDITÖ, remek szineszi alakitasoknak köszönhetöen, maradando elmeny!

Erős volt, erős volt.

Letisztult, színészekre építõ rendezés. Számomra ismeretlen volt a történet, és ha egy darab jó -márpedig ez a darab tényleg jó-, akkor az elõadás visz és sodor magával-oly ritka ez manapság! Tökéletes színészválasztás: Sodró Eliza, Martinovics Dorina, Lovas Rozi-nagyon erõ nõi vonal lesz a Radnótiban! Kováts Adél megrendítõ alakítása. Középkorú színésznõket nem kényeztettek el a drámaírók remek szerepekkel, ez üdítõ kivétel. László Zsolt a nem megszokott karakterben is remek. Sajnos Olasz Renátót nem láttuk, helyette Vilmányi Benett játszotta a fiút.

A Radnóti Színház Futótûz-elõadásáról távozóban arra gondoltam: vajon eddig miért nem filmesítették meg Wajdi Mouawad filmszerûen pergõ, idõben-térben szerteágazó, sokszereplõs, sokcselekményes drámáját? Aztán kiderült: 2010-ben Felperzselt föld címmel már megfilmesítették, 2011-ben Oscar-díjra is jelölték.
Súlyában, súlyosságában, horderejében és valamelyest végkifejletében is a görög sorstragédiákra emlékeztet a libanoni születésû, a polgárháború elõl családjával kisgyermekként Kanadába menekült Mouawad hosszú, de csaknem mindvégig lebilincselõ alkotása. Jelenidõben kezdõdik és a keretes szerkezet jegyében jelenidõben fejezõdik be a mû, a darab folyamán gyakorta váltakoznak az idõsíkok, de a cselekmény mindvégig jól követhetõ, világos. Egy néhány napja elhunyt asszony, Nawal Marwan végrendeletében úgy rendelkezik, hogy ikergyermekei, Jeanne és Simon kutassák fel Libanonban maradt és/vagy eltûnt apjukat és bátyjukat és ha rájuk bukkannak, adják át nekik az általa írt, névre szóló borítékban található levelet, amelyet az asszony közjegyzõ barátja ad át az ikreknek, akiknek a kapcsolata anyjukkal évek óta megszakadt. Ifjonti dac és anyjuk iránti -nem egyformán intenzív, de közös- haragjuk, sõt gyûlöletük ellenére, nem kismértékben a jegyzõ terelgetésének köszönhetõen Jeanne mégis felvállalja a nyomozást és a történet elkezdõdik...a múltban. A cselekmény középpontjában azonban mégsem a lány (még kevésbé öccse), hanem az anya sorsa, életútja áll, szinte gyereklány korától kezdve, amikor még otthon, Libanonban erõszakkal elvették tõle elsõszülött gyerekét (az ikrek által felkutatandó idõsebb fivért), majd rettenetes megpróbáltatásai egy rettenetes polgárháború sújtotta országban, ahonnan valamiképpen sikerült Kanadába jutnia. Boldogságot, megnyugvást azonban ott sem lelhetett, miként igazi családot sem építhetett fel: a múlt borzasztó árnyai ezt lehetetlenné tették.

Napjaink menekültválsága, menekültáradata -mondhatnánk- különösen aktuálissá teszi a darab színrevitelét...de szó sincsen aktualizálásról, még kevésbé aktuál-politizálásról. Költõien szép és költõien megrendítõ, szikrázóan drámai és megejtõen emberközeli a mû, amelyet Alföldi Róbert vitt színre a kicsiny, mégis tágasnak tûnõ térben, amely -mint például ugyanott a Learben is- éppen a kis térbe zártság jóvoltából felfokozott drámai hatást kelt. Alföldi mélységes mûvészi alázattal, hogy ne mondjam, tisztelettudással közelít témához, irodalmi nyersanyaghoz, elõadókhoz, közönséghez egyaránt. Rendezése egy szélsõséges világban és egy szélsõséges világot megjelenítõ tragédiában: tiszta, összefogott, szélsõségektõl mentes. A dramaturg (Kelemen Kristóf) helyében én talán végrehajtottam volna néhány apró igazítást, ráncfelvarrást, netán húzást. Alföldi állandó díszlettervezõje, Menczel Róbert színpadképe maximálisan kihasználja, elõnyére fordítja a szûk tér lehetõségeit és jók Nagy Fruzsina jelmezei: jók, mert jeleznek, de nem erõszakosak, nem didaktikusak.

Nawal, a gyereklány, a fiatalasszony és a halott anya: Kováts Adél fogja és foglalja össze egy emberi élet megannyi drámáját, szenvedését, melyet ikrei elõl elhallgatott titkai és emiatt megromlott kapcsolataik tesznek még súlyosabbá. A roppant szerephez szinte önmagát felülmúlva nõ föl és járja végig nehéz útját a történésben. Az õ hol szánni- hol szeretni való ellenpontja László Zsolt csetlõ-botló, kezét-tördelõ jegyzõje, aki nagyon is tudatosan látja el az asszony által rábízott feladatot és irányítja az ikerpár cselekedeteit a megismerés, indulataikat a megértés, megbocsátás irányába. Lovas Rozi remekel Nawal húga, Sawda szerepében: az õ lázadó, felejteni és megbocsátani nem akaró indulatait fékezi le Nawal az elõadás egyik csúcsjelenetében. Jók a fiatalok: Martinovics Dorina és Olasz Renátó eh. is: magasról indul haragjuk, gyûlöletük: így lesz hatásos a megértésük, megbocsátásuk a katartikus fináléban. Sodró Eliza pompás, bár kicsit tán elrajzolt karaktert hoz az ápolónõ alakjában, Pál András kulcsszereplõvé válik a végjátékban, parányi szerepében is megvillan a Nawalt annak idején útnak indító nagymama, Csomós Mari (a friss Nemzet Színésze) miként a többiek: Gazsó György, Martin Márta, Schneider Zoltán, Rusznák András és Csarnóy Zsuzsanna.
A nagy csapatjátékos Alföldi Róbert ismét nagy csapatot hozott létre és nagy estét csinált.

Futótûz
Mind a 13 színész maradandót alkot ebben a megrázó darabban, ahol a sok szörnyûség hallatán az ember azt gondolja, ennél borzasztóbb nincs. És a végén kiderül, hogy igenis van (de nem lövöm le, hogy mi). Maga a nyomozás, amirõl szól a háborús történet, rendkívül feszültté és fordulatossá teszi a cselekményt, nem lehetett nehéz dramatizálni. Illetve mégis, hiszen egyáltalán nem jön át, miért nem beszélte el történetét az anya éveken keresztül, miért nem szerette gyermekeit ( akármilyen apától is születtek), miként lehetett elvenni tõle újszülött csecsemõjét, miért hagyta õt el szerelme, az erõszakoskodónak miért nem fedte fel makacs kilétét, s egyáltalán miként vált polgárjogi harcossá. Ez utóbira állandóan csak azt ismételgeti, hogy nagymamájának megígérte, hogy meg tanul írni-olvasni. Nekem szintén kevésnek tûntek az elhangzott nagy igazságok, és gyerekesnek az általánosítások is. Mindazonáltal a történet - amelynek valóságmagvát sejtjük - megrendítõ erejû, az emberi gonoszság, könyörtelenség csak úgy burjánzik ezen a tájon. Népek, törzsek írtják egymást korábbi sérelmek miatt, látszólag ok nélkül - legalábbis a darabból nem tudjuk meg miért, így az sem világosodik ki, miképpen lehet ezt az értelmetlen öldöklést leállítani ezekben az országokban. A cinikus amerikai mondás jut eszünkbe: a problémát maguk is megoldák, csak bõven el kell látni õket fegyverrel, s aztán rájuk csukni az ajtót....

fffffff