Sajnos borzasztó csalódottan jöttünk ki mindnyájan a moziteremből, pedig nagyon vártuk.
Ez a film úgy van kommunikálva a médiában, mint egy kisrealista rendszerkritikus alkotás, ami reflektál jelenünkre. De a film egy nem létező időben, egy nem létező világban játszódik, valahol talán a rendező elméjében, ahogy ő képzeli most az iskolás életet. Itt nem léteznek mobiltelefonok, modern technikai eszközök, nincsen nyugati szuperhős vagy rajzfilm iránti rajongás, nincs senkinél még egy MP3 lejátszó se, még azt se mondhatnám, hogy a történet a rendező saját iskoláskorabeli éveiben akar játszódni, mert 90-es évek végén már bőven volt minden osztályban több gyereknek Game Boy Color-ja is.
Nulla reflexiót kapunk az iskolákban egyre égetőbb okoseszköz problémáról, a tanárok egyre inkább kontroll alatt tartásáról, hogy minden államilag szabályozva van, hogy a tanároknak jelentéseket kell írniuk, motivációs kérdőíveket kell kitölteniük az államnak, hogy ott a Kréta nevű program, ahol adminisztratív rendszerben kell vezetni minden lépésüket, és még sorolhatnám. A film már csak ezek miatt teljesen hamis érzetet kelt.

A másik: a főszereplő gyerek ellen fegyelmi eljárás indul, az egész tanári kar őt szidja, maga az igazgató kirúgással fenyegeti (!), de a szülők sehol se kerülnek képbe, nem léteznek, nem derül ki a családi háttérről semmi. 1 jelenetet nem látunk, ahol valamelyik szülő beszélne bármelyik tanárral is, a tanárok a gyereknek anyáznak, rajta vezetik le a feszkót. Ez nem tudom, hogy csak hanyagság, vagy tudatos rendezői döntés, de érthetetlen, hogy a szülők miért lettek ilyen szinten kihagyva a filmből, miközben nagyon izgalmas szituációk kínálkoztak, amik minimálisan árnyalhatták volna, hogy mi miért történik, és valóban reflektálhatott volna a történet az országban lévő komoly gondokra, amik a felnőtteket érintik, mégis a gyerekeknek kell elszenvedniük a súlyos következményeket. Összességében sajnos kicsit sem árnyalt a film, igazából senkiről se tudunk meg semmit, mindenki csak úgy van.

Mindezek miatt sajnos a film hiteltelen lesz, de ezeket valószínűleg a svájci publikum semennyire se tudja Locarnoból mérvadóan megítélni, nyilvánvalóan fogalmuk sincsen milyen a magyar oktatás. Az, hogy a forgatókönyv megírásának elkezdése után 2 hónappal már a filmet kezdték forgatni nagyon is érződött.

Ami jó: a színészek, látszik az erős Tarr hatás Szimlernél, többször megidézi a Hotel Magnezitet némelyik pillanat, látszik, hogy ő ezt élvezi, ebben lubickol végig, hogy amatőr szereplőket összeereszt félig improvizatív jelentekben, és ezek amúgy különállva jól is működnek, jól játszanak a szereplők. A jelenetek mintha 5-10 perces jópofa kisfilmek lennének egymás után rakva, amik önmagukban jók, de a nagy egészben sajnos egy borzasztóan kusza káoszt alkotnak.

Biztos mindenkinek ismerős lesz az összes szívfájdító iskolás klisés atrocitás, amik olykor mulatságosak, de ez nagyon durván túl lett tolva. Reisz Gábor filmjeiben sokkal érzékletesebben vannak ezek tálalva, jelenetek közé becsempészett kis mozzanatok, ezért sokkal jobban is működnek. A film első fél órájában még kifejezetten élvezetesek a kis abszurd gegek, minden létező iskolás séma fel van sorakoztatva a jelenetekben, hogy mennyire rossz itthon az oktatás. De azért 1 óra elteltével ez elkezd egyre fárasztóbb lenni, mikor csak azt nézed már megint, hogy összefüggéstelen jelenetekben egymás után jön, hogy itt minden szar, idióták a tanárok, abszurd minden, rémesen felesleges dolgokat kell bebiflázni éveken keresztül. Igen értjük; szar az oktatás, szar iskolába járni, mint egy kiképzőtábor olyan itt minden. De még valami érettebb gondolat nem kéne 2 óra után? Főleg, hogy ez A nagy rendszerellenes filmnek van kikiáltva, amivel nagyon be akarunk valamit szólni a hatalomnak. Maga a film is olyan, mint ahogy saját főszereplője viselkedik: minden mindegy csak lázadjunk, mert minden rossz.

Sokan párba állítják a Magyarázat mindenrével, meg megy a legendárium gyártás a sajtóban, hogy egyszerre született meg a két film ötlete, de az egy fényévekkel jobb, érzékletesebb és érettebb film. Ha valaki jó tanáros filmre vágyik, akkor nézze meg A tanári szoba című filmet, minden tekintetben érdekesebb és izgalmasabb alkotás az is. Ott az osztályban ordítós jelenet „kicsit” drámaibb, ami ebben meg olyan mintha onnan lett volna lopva.

De ha jó magyar iskolás film, akkor: Elfogy a levegő, Szép csendben, Remélem legközelebb sikerül meghalnod vagy a Szünet című kisfilm. Csak ezeknek a legtöbbje nem kap olyan marketinget, meg sajtóvisszhangot, mint ez a film, mert nincs olyan hátszél…

A rendező célja az elgondolkodás. Napjaink darabokra hullott oktatási rendszerében, ahol szinte minden és mindenki a túlélésre hajt, kerül be egy megengedőbb világhoz szokott gyermek. Az ő benyomásai a mai - múlt században rekedt - iskoláról adják a színes pontok között egyre többször előtűnő fekete pontokat. Nekem ez a film egy impresszionista festmény élményét adja.