Ha esetleg mégiscsak lesz valamikor újból, kérlek értesítsetek!
szerintem garantált a teltház
ha rajtam múlik

semmi válasz... :/

Mikor lesz megint mûsoron?

A hátrányba szorított etnikumok, érzékszervileg, fizikailag korlátozottak mellett, a nyugati társadalmakban egyre több szó esik a mentálisan sérült emberekrõl is. Szinte már sikk tolókocsis gyermeket nevelni, persze, egészen más, ha valaki vállal egyet, vagy ha a genetikai szeszély méri rá ezt a sorscsapást. A gyógyszerekkel agyatlanított Dora szüleinek döntése, hogy szeretnék bakfis lányukat érzõ, eleven embernek látni, még ha ez beláthatatlan kockázatokkal is jár, tabletták helyett a pszichiáter választása. Az életre, világra rácsodálkozó Truffaut-i Vad Gyerek, vagy Herzog Kaspar Hauser-je a társadalmi, emberi ellentmondások feltárására ad alkalmat, a robusztus írói alkatú Lukas Barfuss más utat választ. Hõsnõje a szexben találja meg a teljesebb értékûvé válás lehetõségét, sorsának állomásait követjük ebben a kiemelkedõen megalkotott elõadásban.
Réthly Attila már a szereplõk megtalálásával remekel: Czene Csaba, a Taxidermia felejthetetlen Marosgoványi-ja hasonlóan extrém figurát jelenít meg, a szintén pálffy-s Trócsányi Gergõ lenyûgözõ éneklésén csak karizmatikus némaságai tesznek túl. Hitelessége gránitkemény, - az anya, Márton Eszter szóáradatába, eszméletlen tempóérzékkel szúrja be velõs tõmondatait. Róbert Gábor a mindent kimagyarázó humánus tehetetlenség ábrázolásában jeleskedik, nem könnyebb föladat jut a másik szófacsarót, a laza vigécet játszó Tóth Richárd-nak sem. Immorális, kisstílû csúszómászó, de néha felrémlik elõtte az egyszerû, egyenes út, - alakítása koherens egységgé kovácsolja az ambivalenciákkal terhelt, bizonytalan gyengeség kórképét. Sûrû jelenetek követik egymást, a szimpla helyzetek gazdag árnyalást nyernek, mesterien kidolgozott szituációk sorjáznak töretlen intenzitással. Réthly Attila bármit képes biztos kézzel realizálni, muszáj-erõszakot, halál elõtti búcsú-szavakat, sõt, ami szinte felfoghatatlan minden színpadi pszeudoszextõl irtózó lényünknek: a kemény erotikát is! A permanens agyonbeszélés gyönyörbe torkolló céltudatossága, a négykézlábba dermedt utó-póz, a falláció ellenpontozása a vágyott jóság hazugságaival... Ritka gyönyörûség! Egytõl-egyig nagyszerûen énekel mindenki, szólóban, vokálban, tuttiban, Melis László zenéje illusztrálás helyett, találó gesztusokkal hangsúlyoz, átvezet, elõkészít, vagy éppen gyöngéd dallamokkal kontrázza a tragikumot. Lengyel Zoltán-nal párban, egész hangszer-arzenált vonultat föl, mellesleg a jeles komponista Nagymamaként, a színfalak mögött bizonyít deklamációs bravúrjaival, illetve késõbb, teljes élet/vég/nagyságban a színpadon is.
Márton Eszter két megmozdulása, a feszült izgalmak egyenletes áramában is megkerülhetetlen csúcs. Szexis songja, csalhatatlan érzékkel egyensúlyozva az imádni való nevetségesség késélén, a beteljesült vágy himnuszává válik, míg a "mi értelme volt mindennek?"-kitörés, tragikus mélységében egész életét kérdõjelezi meg. Júlia volt, operett-dáma, láttuk abszurd komédiában és szerelmes Másaként, örültünk színészi érésének, csodáltuk varázsos egyéniségét, de Sipos Eszter ilyen súlyú, lenyûgözõ teljesítményére nem voltunk felkészülve. Élõhalottként, szürke arccal mered a semmibe, majd fokról fokra éledezik az arc, a kíváncsiság, a naiv öröm, a bizalom és a reménykedés mimikai portréi elevenednek meg, az állati nyögéseket egyre hevesebb mondatok váltják fel, a csökött szögletességet a vágy ívelt mozgása. A túlzások csábításait, pontos értelmezéssel, tudatos arányérzékkel kerüli el, még õrjöngésében sem válik artikulálatlanná, miközben drámai erejének cunamija tombol. Fájdalomba torzult arca maga a Munch-i Sikoly, a finálé pályaudvari képében, elfúló hangon inkább mondja, mint énekli a csábos szerelmi dalt, nem tudjuk, vajon az Anna Karenina-i vég vár-e rá, avagy - egy valamilyen élet... De az biztos, hogy Sipos Eszter káprázatos alakítása a teljes évad legjobbjai közé kerül! Ahogy maga a produkció is, a Kaposvár kisugárzásából született, csak felsõfokokkal jellemezhetõ, recenzesnek, nézõnek, kritikusnak egyaránt emlékezetes elõadás.