8/10
suxel 2013 márc. 18. - 19:16:33 8/10
(544/1024)
Köszi a jelzést, hogy végre felrakták a pénteki részt is. :) :)
Persze pont akkor, amikor nem érek rá nézni, bezzeg hétvégén lett volna rá 40 percem. :S S: Na, majd késõbb! :)
A Ramonát alakító színésznõt nagyon bírom én is. :) :) Nekem ezek a falusi javasasszony szerepei nagyom tetszenek: Dominga, vagy Ramona, de megállta a helyét is Orianaként a Teresaban a felsõ tízezer tagjaként. :) Nagyon bírom azt is, amikor közlekedik a szekérrel a sorozatban, csak tudnám hol a csudában tárolja a sorozatban a szekerét meg a lovát. Istállót nem látok neki ott a lagúna partján, továbbá a fõzésére is kíváncsi lennék, hogy a fenébe a semmi közepén. Tüzet rak v fából, vagy mi az isten? Nem hinném, hogy ki van arra építve a hálózat. Na ez megint csak egy nyitott kérdés a sorozat szempontjából nekem. Csak kicsit tova kell gondolnom. :D :D
malvinkicska 2013 márc. 18. - 19:02:45
(543/1024)
A sorozatot aneten követtem,most láttam a113 as részt nagyon teteszik ahogy csipik egymást Alfi és Gabinó mi disznóság fog még kiderülni. Köszönöm megnéztem aDél Kiálynöjébe ezt aZerbonit továbbra sem szerethetö figura számomra, mintCarmina sem.Amibe játszott nem jön be az aszem forgatásai stb.Ramonát alakitó szinésznö egy igen sok rétü ragyogó személy, sok sorozatban láttam de azEsmeraldában tetszet alegjobban.Davidot nem kritizálom, mert a kedvenceim közzé tartozik a reá osztott szerep,neki gyenge.Amit itthol vetitek filmjeit mind megnéztem csodáltam az alakitásait, többek között ezt a sorozatot a kedvenceim miatt nézem.
8/10
suxel 2013 márc. 18. - 12:32:37 8/10
(542/1024)
Terjesztem én, de csak mértékkel. :D :D Kimérve pontos adatokban, amúgy a tv-s újságok már a 128. résznél járnak vagy a telenovelas.hu is, ott lehet elõrehaladni még inkább a történetben, aki nagyon kíváncsi.
Lenge jelenetek a paprikaövezetben, hát...akkor az Gabino lesz. Damian nem fog paprikaföldön már dolgozni, jobb neki az irodában. Neki félmeztelen jelenetei máshol lesznek, és Elisa is fog dolgozni, bár nem a paprikaföldeken. :)
Amúgy Carmina öltözéke is érdekes volt pénteken, amikor berobogott a végén a tányért a falnak küldeni. Egy térdig érõ kék köpeny övvel, de szerintem az alatt már csak a fehérnemû lehetett, érdekes. :D :D
Biztos kiderítik, hogy gyilkosság volt Guido halála, de nem vagyok ebben biztos, inkább nem mondok semmit, mert hülyeséget meg nem akarok.
Flornak most a kezére játszott az, hogy Damian a baba születéséig azt kérte aludjanak külön, de most Paolo dutyiba kerülésével sehol sincs elõrébb, kelepcébe került vele, úgy látszik az egyetlen segítõje is odavész. :D :D Amúgy ez nekem valamilyen szinten agyrém, hogy a házasság után külön alszanak, el lehet egy ágyon ketten férni, nem kell ahhoz szexelni. De ez azért kell, hogy még véletlenül se tapinthassa meg a hasát Damian, de nyögvenyelõs magyarázat, mint ez a gyerekszerzés projekt. De ha ezen felülkerekedik az ember, akkor alig várja a lebukást, vagy valami hasonlót. :)
Egy feldolgoz már van a Daminaéké a La Anita, aztán van egy a környéken, ahová Augusto hordta a Santa Maria, de az már messzebb van. Annyira nem éri meg odavinni a paprikát, csak neki oda kellett, mert Alfi nem vette át. Most pedig majd így lesz egy versenytársa a La Anitának, az Elisa üzeme, nem emlékszem azt milyen névre keresztelik el, de nem csodálkoznék, ha Elisa szülei nevéhez kötõdne.
10/10
kazsagx 2013 márc. 18. - 00:52:59 10/10
(541/1024)
Terjeszd csak az igét nyugodtan,én örülök neki! :D Szegény nénibõl komposzt lett,jajj jót nevettem :D
Hát Paolo nem az esetem... :) Eltudom képzelni a lenge-jeleneteket az izzasztó paprikaföldeken. :D Bár már látnám egyszer,hogy Elisa is melózik valamit... :D
Igen,valóban azért is védi Tovart,mert fél hogy elveszíti...hát ez sem jobb viselkedés,de legalább jókat nevetek a kotnyeles fején! :D
Carmina átment Xénába a pénteki részben,csak úgy csattant a tányér! :D
Azért volt nekem furcsa ez a fürdõs téma,ha fejbe verek valakit annak nyoma van. :) Na de nem kötözködni akarok!
Ha minden kötél szakadna akkor még elképzelhetõnek tartanám,hogy Enriqetõl kérne Flor segítséget,bár kétségeim lennének,hogy a fiú segítene-e neki?! :D Jól kitalálta ezt a babás sztorit,minden ellene dolgozik! :D Amúgy azon gondolkoztam,hogy mennyire felfog lendülni az a térség mindenki a paprikával akar bizniszelni hirtelen! :)
8/10
suxel 2013 márc. 17. - 23:20:38 8/10
(540/1024)
Hát a 130-as részektõl kezdve egy kicsivel talán több lesz a fiúknál a lenge ruhás jelenet, ha jól emlékszem Damiannál tutira, meg Gabinonál is. :D Úgyhogy kívánságod teljesülni fog, de addig várni kell. Azért tonna mennyiségû félmeztelen jelenetekre ne számolja majd. Most aki még viszonylag sokat félpucérkodott az Paolo volt, általában ilyen benti lefekvéses jeleneteknél. :D
Na de most kedden lesz egy kis érzékiség az epizódnak a második felében, meglássátok majd. Amúgy olyan vagyok, mint egy próféta itt köztetek, jövök, írok és jövendõlök. :D :D :D Persze néha rébuszokban beszélek, ahogy ókori társaim is tették, akárcsak a vak Teiresziász. :D :D
Guido halála elestem a fürdõben: nem tudom azt minek tudják be, de az nem lehet baleset: 3x vágta fejbe Ingrid asszony a stukkerrel, és még kapott egy nagyot is az éjjeli szekrénytõl a pasas.
Begona nem engedheti, hogy a férjét meggyanúsítsák, vagy azt még inkább nem, hogy róla pletyizzenek a hozzá hasonló falusi némberek, hogy az ura szeretõzött mellette, nem akar Alfonsina Arango2 lenni, egy olyan nõ, akitõl menekül az ura. Ed amúgy rendesen kétlaki életet él, a 47. rész óta oda-visszavándorol a lakása és a hotel között. :D :D
Flor így bajba kerül, hogy már Paolo sem maradt neki, aki intézte az orvosis dolgait a babával, hogyan tovább. De az apja is meghalt, akit tulajdonképpen védeni akart ezzel az eszement ötletével engedve Alfi zsarolásának. Alfi ugye azért hozta ki Guidot, mert nem akarta, hogy pletykáljanak, hogy a menyének az apja milyen helyen is van. Erre most a nagybácsi kerül dutyiba, ez már lehet nem is számít majd neki, fura. :D
Mamika a muskátli között, hát én nem tudom. Lehet simán komposzt lesz belõle :D :D :D, de ezt nem tudom megmondani. De hamarosan nagyon fontos esemény helyszíne lesz az erõd, meglássátok.
A sok titok leleplezése még jóval odébb van. :D :D
Horacio visszatérése szép lesz! :)
10/10
kazsagx 2013 márc. 17. - 21:07:53 10/10
(539/1024)
Na hat nekem is jobban tetszene,ha a fiuk is többet lennenek lengek. :) Föleg Damian. :)Csak igen, Eli karakterehez nem illik :D Na,de ez van,mar megszoktam.
En Guido halalaval kapcsolatos dolgokra leszek kivancsi nagyon,fura volt még igy egyenlöre ez az "elestem a fürdöben" dolog. Birtam,hogy Begona is bevedte Tovart,hogy vele volt az este.
Paolo tenyleg megerdemelne mar a börtönt.
Egyebkent a kis Mamikat fölfedezi majd valaki a "muskatli" között? :)
Az elejen en sem hittem volna,hogy ennyire fan leszek,de mar az elsö resz tetszett es nem az volt amire szamitottam,mar akkor is jol adta elö Carmina,hogy mennyire utalja Rosendot. Raadasul elötte nem neztem elözeteseket,es igy mar akkor meglepödtem egy ket dolgon. :) Es hol van meg az a sok titok leleplezese...?!meg Horacio felbukkanasara is kivancsi leszek.
8/10
suxel 2013 márc. 17. - 20:57:17 8/10
(538/1024)
Megírtam volna, de még mindig nincs. :S :S Pedig már nézhetném én is magyarul. :S :S
iriszke1 2013 márc. 17. - 20:48:19 Előzmény suxel
(537/1024)
Köszi rendes vagy, nem kell.
8/10
suxel 2013 márc. 17. - 20:34:41 8/10 Előzmény kazsagx
(536/1024)
Igen a vizes tematika, az átváltozás: nem volt egy rossz húzás, ötletes volt szerintem is. :) :)
Nem zavar Boyer kinézete, dehogy áááá!!! Csak azért ebben a szerepben szerintem nem ilyen göncökben kellene szaladgálnia. Kenia sem mászkált olyan cuccokban még is megoldották, hogy volt pl fürdõs jelenete. Ahogy szerintem kivitelezni kellett volna, hogy több szabadtéri jelenet pl ott a Cenotenél, ott lehetett volna félmeztelenkedni a szereplõknek. :) :) És akkor nem ilyen villantós ruhákban koslatna. Ezt hívják amúgy eyecandy faktornak. Amikor a férfiak és nõk meglévõ jó adottságaira hagyatkoznak (nagy mellek, izmos felsõtest), ezzel is próbálnak nézõket csábítani.
Még van 48/49 rész, hol van még az anyós átalakulása. Addig még minimum 3 nagyon nagy emlékezetes jelenete lesz.
Elmondanám azért nektek, hogy eredeti vetítéskor ennyire nem voltam oda ezért a sorozatért, de most beleszerettem, nagyon is.
10/10
kazsagx 2013 márc. 17. - 16:22:12 10/10
(535/1024)
Igen ez az a zene,egyik kedvencem lett.
Az eleje valoban nem volt annyira izgalmas,de azert azokat sem untam,sôt....
Inkabb azok a reszek voltak az elôzmenyek a tovabbi izgalmas folytatashoz.
Kifejezetten jo jelenetnek tartottam a gyerekek felnôtte valasat,ôtletes volt.
A Teresaban meg indokolt is volt B.kihivo ôltôzete,de itt en sem erzem annak,sôt szamomra kisse neha zavarba ejtôen toljak elem a kebleit. Persze gondolok a ferfiakat ez nem zavarja,engem is inkabb azert,mert nem illik a karakterhez. :) Na de gondolom ez valami fele marketing,bar ez a film a nelkûl is megallja a helyet.
Meg ugye az elejen tenyleg tôk kis edes kislanyka alakitotta,azt is imadtam...kis szeplôs kek szemû. :)
Sok filmnel ereztem anno,hogy csak huzzak halasztjak,de itt sok minden meg ki sem derült,sok a titok es erdekesek a viselkedesbeli atalakulasok,valtozasok.pl.itt leszek kivancsi Alfi kedves anyos atalakulasara is. :)
Carmina,Gabino,Alfi ôrôk kedvencek maradnak majd!
A Zeneket pedig nagyon szeretem benne.
Sajnalom,hogy hamarosan vege,igaz addig meg van idô,de hianyozni fog majd. :D
10/10
kazsagx 2013 márc. 17. - 16:21:52 10/10
(534/1024)
Igen ez az a zene,egyik kedvencem lett.
Az eleje valoban nem volt annyira izgalmas,de azert azokat sem untam,sôt....
Inkabb azok a reszek voltak az elôzmenyek a tovabbi izgalmas folytatashoz.
Kifejezetten jo jelenetnek tartottam a gyerekek felnôtte valasat,ôtletes volt.
A Teresaban meg indokolt is volt B.kihivo ôltôzete,de itt en sem erzem annak,sôt szamomra kisse neha zavarba ejtôen toljak elem a kebleit. Persze gondolok a ferfiakat ez nem zavarja,engem is inkabb azert,mert nem illik a karakterhez. :) Na de gondolom ez valami fele marketing,bar ez a film a nelkûl is megallja a helyet.
Meg ugye az elejen tenyleg tôk kis edes kislanyka alakitotta,azt is imadtam...kis szeplôs kek szemû. :)
Sok filmnel ereztem anno,hogy csak huzzak halasztjak,de itt sok minden meg ki sem derült,sok a titok es erdekesek a viselkedesbeli atalakulasok,valtozasok.pl.itt leszek kivancsi Alfi kedves anyos atalakulasara is. :)
Carmina,Gabino,Alfi ôrôk kedvencek maradnak majd!
A Zeneket pedig nagyon szeretem benne.
Sajnalom,hogy hamarosan vege,igaz addig meg van idô,de hianyozni fog majd. :D
8/10
suxel 2013 márc. 17. - 15:18:18 8/10
(533/1024)
Alapvetõen negatív szereplõpárti vagyok! Élvezem, ahogy gonoszkodnak. Én mindig is azt tartottam, hogy nagyobb kihívás egy fõgonoszt megformálni, mint egy normál fõhõst, ott aztán meg lehet mutatni ki mit tud. :) Eddig nem volt ekkora nagy hatással rám Blanca Guerra, csak szerettem, mint sok más színészt, de ezzel a karakterrel elérte, hogy ha lesz egy új sorozata, abba rögtön bele kell majd néznem.
Amennyit cseszegettem a sorozatot az elején, úgy várok, most minden egyes részt még így második alkalommal is, meg oké debil karakterek a fõvonalban, de nekem tetszik, és üsse kõ. :D :D Rohadt jól szórakozom az egészen. :D Szó szerint na ez a sorozat, ami Guilty Pleisure kategóriába tartozik nálam, akik nem értenék ez a "bûnös élvezet". Vajon tudatos volt a magyar címadás. Eltelt 113 rész és nem unom, jó oké voltak benne jelenetek amit biztos ugrottam volna, mondjuk az elején Lucio és Blanca, vagy most néhány Lolita-Elisa vagy Lucio-Maru jelenet, de nem zavar, simán elnézem a többinek a függvényében. :) Lehet azért tetszik annyira most, mert én nekem eredetiben is ez a második fele jött be igazán a sorozatnak, az elsõ felét olyan ráhangolódásnak éreztem.
Boyerrõl csak annyit mondok, hiteles a szenvedésben nekem, de az öltözködésben egy cseppet sem. :D :D
Igen, zenék kb mindenkihez tartoznak a sorozatban, így Gabinohoz is. Szerintem erre gondolsz, ugye: https://www.youtube.com/watch?v=lg0wmN7CTrQ
A berendezéseket én is csak akkor figyeltem, amikor a gépemen tárolt részeket éppen tekergettem, várom most, hogy felrakják online, mert tutira élvezetes a Gabino-Alfi diskurzus. :D :D
Így még magyar nézõk szerintem nem látták Gaelt, ahogy átalakul, de még nem végleges, mert alakulni fog a végeig külsõre. :)
10/10
kazsagx 2013 márc. 17. - 13:04:54 10/10
(532/1024)
Megertem,hogy a negativ szereplöket szereted,ezen nem is csodalkozok,en is igy vagyok vele,ök azok akik viszik a hatukon a sorozatot,amit mondtam is mar egyszer.
Azert tetszett anno A Teresaban is A.B.! Itt se rossz,de hiaba ö a föszereplö nincs ram akkora hatassal,mondjuk a karaktere sem olyan!
Nem is vettem eszre a berendezest,nem figyeltem akkor sajnos. Amugy is van egy jo kis stilusa Gabinonak,en azt a madarfüttyött vagy mit,imadom/imadtam mindig a jelenetei alatt. Tipikus Gabinos muzsika. :)
Kivancsi leszek Gael fizimiska valtozasara. :D
8/10
suxel 2013 márc. 17. - 03:23:14 8/10 Előzmény kazsagx
(531/1024)
Azért Ingrid egy csöppet kiborult a gyilkosság után. :P Csak kicsit tûnt õrültnek.
Gabino jól berendezte az erõdítményét: leopárd a hallban, "batman" jel a falon, dollárjel és homokóra az asztalon. Nekem nagyon tetszik. :)
Az Alfi-Gabino dialógusokat öröm hallgatni. Félelmetesen jók! Olyan jó jeleneteik vannak, bármikor jó visszanézni. Ódákat zengek a negatív karakterekrõl, és a fõbb idõsebb szereplõkrõl, de még nem unom. :D :D Annyira sajnálom a történetben azt a pár logikai bukfencet fõleg az idõ múlása, amit nem tudok elnézni sajnos, pedig annyira jó az egész.
Paolo meg teljesen megérdemelte, hogy Begona ott a rendõrök elõtt megvádolta Sabrina megerõszakolásával.
Iriszke írnék, de nincs feltöltve magyarul az epizód, hogy részletes legyek. Azt javaslom nézd vissza, ha tudod majd. :)
10/10
kazsagx 2013 márc. 16. - 16:25:11 10/10
(530/1024)
Kicsit megdöbbentem a tegnapi resz lattan,Paolo hatartalan szemetsegen,hogy Guido hala utan is gyalazza a testveret rendesen!(Bevalotta a sikkasztast neki.) persze,persze...
Inrid is nagypenge,egyböl a sajat malmara probalta hajtani a vizet a bizonyitekokkal kapcsolatban,tetszett. Gabino csak nezett ide-oda.
A "nagy szerelmespar" egyre jobban szeretne egymastol megszabadulni. :)
8/10
suxel 2013 márc. 16. - 14:39:31 8/10
(529/1024)
Amióta megromlott Alfi és Gabino között a kapcsolat, azóta tényleg áttért a tegezésre. Mikor a 108. részben kérte Alfitól a földet, de nem adta neki ott tegezte le elõször, TEEEEE!! :D :D Gabino amúgy általában köpköd jobbra-balra a sorozatban megfigyeltem, mikor Damiannal beszélt a 112. részben, akkor is kétszer. Amikor Alfinál volt a 108. részben és felbosszantotta a nõ, ott is köpött egyet, de az nem lett leszinkronizálva, pedig az eredetiben hallható, az így sajnos elveszett.
A múltkor Carminanak is volt egy hülye beszólása Doloresnek, amikor Paolo küldött egy csokor virágot. Fenn volt Carmina akadva, hogy jöhetett volna másnak virág, ha nem neki: Lolita max egy csokor petrezselymet kapna. :D :D Vannak jó bemondások a sorozatban. :D :D
Carmina a tegnapi rész végén jól beindult, Elisa nem lakhatott jól, hogy a falnak vágta már a levest elõle, még meg sem kóstolhatta. Jött, mint a Terminátor. :D Na, nem baj Lolitának lesz egy jó reakciója, én nevettem rajta, Carmina kicsit hátrébb fog hõkölni tõle. :D :D
Sabrinat is feltudtam volna képelni, amikor beállított Elisahoz reklamálni Paolo miatt.
sorozatkedvelõ 2013 márc. 16. - 13:19:56
(528/1024)
Nekem most az tetszik,hogy Gabino tegezi Alfit....hahaha -Köszönet a részletes elõzetesért-
Carmina most már sok/kk/ számomra.Begona annyira buta,hogy az már fáj.
Elisa ruhában volt ez egy csoda....hahaha
8/10
suxel 2013 márc. 16. - 00:23:25 8/10
(527/1024)
****************************SPOILER SPOILER SPOILER****************************************************************

Hétfõ: Törölt szerzõdés
Kedd: Visszatérés
Szerda: Gyónási titok
Csütörtök: Bosszú
Péntek: Kopogtat a múlt

-Gabino Damiannal az irodában, s parancsoló hangnemben közli már pedig a feldolgozó 5 évig átveszi a termését majd.
-Damian megkérdezi az atyát tud-e másik fiáról Rosendonak.
-Paolot letartóztatják, (most már tényleg.)
-Gael találkozik Damiannal, s viszonylag normális beszélgetésbe elegyednek, amikor is az esküvõi ajándékra terelõdik a szó, és Gael felhozza esküvõi ajándék lehetne az, hogy Damian eltörli a szerzõdést, ami Elisat kötelezi, hogy a Damianék feldolgozójának adja el a termését.
-Florencia megsúgja Alfonsinának, hogy arra fogja nevelni az unokáját, hogy gyûlölje a nagymamát, és minden egyes sérelmét megtorolja Alfonsinán.
-Alfonsinának nem várt látogatója akad Horacio személyében, megijed tõle.
-Florencia beszól Alfonsina után Elisanak is, hogy Elisa nem élheti át, hogy gyermeket szüljön Damiannak, mert neki már a méhében van a gyerek.
****************
Hónapokkal késõbb
*************************************
-Gael külsõt vált.
-Alfi elmegy a nõgyógyászati vizsgálatra Florenciával és repes az örömtõl, amikor meglátja a kis Arangót.
-Elisa és Damian találkoznak, ahol Elisa közi, hogy sikerült beleszeretnie Gaelba.
-Paloma fekeresi a gyóntatófülkében Lupe atyát s elmondja, hogy lefeküdt Gaellal és lehet terhes.
-Gaelt pedig megkérdezi a pap, hogy nincs-e olyan dolog, ami zavarja legbelül, s esetleg elmondaná neki, még az esküvõje elõtt.
-Gabino azt mondja Carminanak, hogy fontolja meg a Cielo Abierto eladását neki, mert kb egy év múlva lesz termés, és Carminanak meg persze kell a pénz.
-Alfi meglátogatja Paolot a dutyiban és közli, hogy tudja, hogy a részese volt a sikkasztásnak és ha megtudja, hogy Guido halálához is köze van, akkor azért drágán megfizet.
-Florencia esküvõi meghívóval állít be Elisahoz teljesen nem támadó hangnemben, s közli, hogy tudja, hogy Damian csak a gyerek miatt veszi el, és azt is, hogy õrülten szerelmes Elisaba. De tegye meg azt a szívességet neki, hogy elmegy az esküvõjükre, nagyon fontos lenne, hogy részt vesz a ceremónián, csak ennyi a kérése.
-Elisa feldolgozója megnyílik, s üzletrõl tárgyalnak Damiannal, s Damian azzal zár, hogy Elisa legalább ahhoz megy hozzá, akit tényleg szeret. Mikor elmegy Elisa ráébred érzései mit sem változtak Damian irányába.
-Horacio elmondja Alfinak, hogy a tóparti kék ház igazi tulaja Carmina, Alfi elmegy felkeresni, hogy magyarázatot követeljen.
-Edmundo arra kéri Ingridet, hagyják el La Ermitát, menjenek messzire, de Ingrid minden cucca Gabinónál van.
-Gael számonkéri Palomától, hogy miért mondta el az atyának, hogy lefeküdtek egymással, miért nem bírt csendben maradni. De ha Elisa rákérdez, akkor nem fogja letagadni.
-Alfi meglátja, amit Flor arcát Enrique simizi egy padon.
-Ramona felfedez egy levelet Paloma táskájában, és szomorúan veszi tudomásul, hogy a múlt ismétli önmagát.
10/10
kazsagx 2013 márc. 15. - 20:24:37 10/10
(526/1024)
Begona eleg buta es felszines,Carmina jol manipulalja!
Ingrid mar,mar betegesen sovarog a penz utan.
Sabrinanak se sok esze van,az egesz Tovar csaladbol csak Enriqenek van esze. A doki is kikkel jön mar össze komolyan?!
Birom,ahogy Gabino arcoskodik Alfival,vissza kapja Alfi a megalaztatasokat.
Ertem,hogy Gael felti Dam.tol Elisat,de nem szimpi manapsag a viselkedese.
8/10
suxel 2013 márc. 15. - 19:58:17 8/10 Előzmény kazsagx
(525/1024)
Jó volt a tegnapi rész, nekem nagyon tetszett. :)
Guido a sorozatkedvelõ által használt elnevezés szerint a két lábon járó szerencsétlenség volt, már többet nem jár kétlábon, s félen. Nem érdemelte meg, de ez kellett késõbbi történések miatt, mert ez ad innentõl értelmet nekik. Ingrid olyan volt Ednél már, mint egy félõrült. Ezzel õ is elérte, hogy pozitív vég ne várjon rá a sorozatban. Talán ha változott volna, de annak jelét sem mutatta, még Gael örökségére is fáj a foga.
Gael tegnap nagyon tahó volt, elismerem. De úgy viselkedik, mint aki félti a nõstényét, mert érzi, hogy nem szereti igazából, és úgy a legkönnyebb, ha minden settenkedõt távol tartunk.
Ami nekem betette a kaput, hogy Begó azt mondta Sabrinanak, hogy Paolo Elisa miatt hagyta el. Hogy nem sül le a bõr a képérõl ilyen hazugságok végett a pletykafészeknek. Ha tudná, hogy a bnõje Carmina miatt hagyta el.