BERNARDA ALBA HÁZA---Béres László---Békécsabai Jókai Színház---Thália
Mi is az a "Duende"? Egész Spanyolhon ezen töpreng a Pireneusoktól "a cadizi csigáig", de maga Federico Garcia Lorca is csak gyengécske közhelyekkel próbálja körülírni a megfogalmazhatatlant. Ám az biztos, hogy ezt a korszakos elõadást minden másodpercében a duende transzcendens energiái éltetik.
A lányok feketében, Bodnár Enikõ pártává magasított fejkendõiben, acélsarkú flamenco-léptekkel kopogva járnak, a stilizált gesztusok mégsem szakadnak el a brutális valóságtól. A férj halála után a rettenetes anya, Kovács Edit nyolc év gyászra ítéli öt eladósorban lévõ gyermekét.
Béres László harmadára húzta a textust, mely költõiségébõl vesztett ugyan, de szikrázó dialógusokká transzformálódott. A szikrázó riposztokat ritmikus járások, visszafogottságukban tragikus hevességû gesztusok tagolják. Egészen új elemek is felbukkannak: betódul a falusi nép, vidám táncukat szakítják félbe Bernarda tiltó szavai, de találkozunk az élet szabadabb
oldalát megmutató aratókkal is. Eredetileg Pepe Romano legfeljebb fütyül, itt a nagyszerû énekes-táncos Vadász Gábor alakjában, a vágyak gyújtópontjában álló, aktív szereplõként dominál.
Székely Gábor díszlete szûkített kivágásba sûríti a cselekményt, a megnyíló fenékfal hol a narancsban sugárzó napvilágra, hol a pokol kénköves bugyrainak gomolygó füstjére nyílik. Tökéletesen zárja kalickába a kiszolgáltatott lányokat, hiába vetülnek felfelé a fények. Az atmoszféra legfontosabb összetevõje Oravecz Péter autentikus flamencoja, varázsos gitárja Andalúziában sem pengene különben. Pergõ-döndülõ-dübögõ cajon súlyozza a ritmust Bajnay Beáta keze alatt, ám az õ érdeme hatványozott: az eszméletlen koreográfiát is õ jegyzi. Meg sem kísérli a Gades-i mozgásvilág másolását, a gesztuselemekbõl sajátos gram-
matikájú nyelvezetet alkot. Csattognak a legyezõk, sziszegve surrognak a fekete szoknyák, indulatosan ível a kar, vádlón merednek az ujjak, a térbeli alakzatok pontosan tükrözik az egymásnak feszülõ energiákat.
A látvány, a mozgás, az ének, a zene és a játék egymást erõsítve képezi Béres László rendezésének mágikus erõterét, melyben minden szereplõ veszett dinamikával vergõdik sors szabta pályáján. A lányok: Komáromi Anett, Tatár Bianka, Fehér Tímea baljós hollócsapatként keringenek a szabadulás helyett halálra ítélt Adela, Tarsoly Krisztina körül. Martirio, Liszi Melinda a féltékeny ármány végzetes angyala, a szobafogságra kárhoztatott öreganya alakját Nagy Erika nagy szólója, karizmatikus játéka emeli fõszereppé.
A mindent látó, rosszat sejtõ bölcs szolgáló, Poncia csak hangban és vetített képben volt jelen, Kara Tünde elementáris színpadi létezésének derengõ emléke ezt a "csak"-ot avatta az elõadás legmegrázóbb értékévé.
A Vidéki Színházak IV. Fesztiváljá-nak igen erõs mezõnyébõl, merész eredetiségével, társulatának fantasztikus összmunkájával Béres László és a Békéscsabai Színház produkciója messze sugárzó fároszként emelkedik ki.