5/10
prosecutor szept. 03. 00:40:22 5/10
(99/99)
Tulhajpolt beteges és mellette dögunalmas film amit csak a rendező Szerelem c filmje miatt néztem meg. Nyilván jól bemutatja egy nárcisztikus nyomás alatt lévő beteg, perverz, szűz venlany küzdelmet a boldogsága erdekeben, de semmi ütőset nem kap a néző ezen kívül. A csaj egyébként olyan környezetben mozgott ahol amúgy is csak lúzer pasast tudott volna osszekaparni (mondták is, hogy egyre kevesebben vannak). Amúgy a tinder is tele van ilyen 40+ nőkkel, rövidebb haj, az arc (lefelé konyulo keskeny száj), minimál smink, és ódivatú öltözködés alapján simán látszik, ebben a szereplő választás viszont nagyon eltalált volt.
5/10
trudy jan. 23. 20:41:53 5/10
(98/99)
Két részletben néztem meg, a film első és második fele némileg más élményt hagyott bennem. Az első felében megismerünk egy meglehetősen ellenszenves stílusú zongoratanárnőt, egészen nagy hangsúly van a zenén és a zenetanításon, sokszor emlegetve van Schubert és a tanárnő hozzá kapcsolódó rögeszméi, azonban igazából nincs sok jelentősége a zenének a sztori szempontjából, a főszereplő taníthatna matematikát vagy lehetett volna orvos is. Szép lassan ugyanis inkább az antihősnő titkos élete és perverz vágyai kerülnek mindinkább előtérbe, amivel természetesen könnyedén fenntart a film első fele egy stabil kíváncsiságot a nézőben, de összességében csak ezt a hangulatot tudtam értékelni, a tanárnő karaktere ugyanis elég egysíkú, onnantól pedig, amikor bejön a képbe a fiatal csábító, nyilvánvalóvá válik, hogy a komolyzene világa és az intellektuális közeg teljesen lényegtelen. Ezen a ponton úgy fogtam fel, hogy a tanárnő egy szimbólum, hisz mindannyiunknak vannak titkos vágyak, ami teljesen rendben van, ez nagyon is emberi vonás. A film felénél némileg megtöri az erotikus irányt a tanárnő aljas gonoszsága a tanítványával szemben, ezzel a jelenettel egy picikét komplexebbé válik a karakter.
Sajnos azonban a film második felében az emelkedett alaphangulatot biztosító zenei szál szinte teljesen eltűnik, ehelyett egyre szürreálisabb jelenetek váltogatják egymást a tanárnő és tanítványa között, amik helyenként már átmennek komikusba. Ugyanis nem igazán hagy időt a film ennek a furcsa szerelmi kapcsolatnak a kibontakoztatására, így hát meglehetősen érthetetlen, hogy miért következik be rögtön valami tragédia, a fickó jelleme pedig kb. egyik pillanatról a másikra vesz 180 fokos fordulatot. Nem egészen erre számítottam, a történet itt már józan ésszel nem igazán követhető, az olyan filmeket pedig nem szeretem, ahol néhány információmorzsából kell kihámozni a nagy tanulságokat.
Volt egy hangulata, főleg az elején, de sajnos a második fele gyengére sikerült.
10/10
Damill 2022 jan. 27. - 17:18:46 10/10
(97/99)
Van egy hasonló ismerősöm, mint a zongoratanárnő. Az ő anyja nárcisztikus, egész életében piszkálta, elmondta minden csúnyaságnak, sosem szerette vagy puszilta, szándékosan rombolta az önértékelését. Felnőve ő nagyon durván a BDSM-ben éli ki a szexualitását, ha valaki szeretettel (öleléssel, ajándékkal) közelít hozzá, konkrétan fizikai rosszullét fogja el. Az apja gyógyszereken él, vegetál, beletőrödve a sorsába várja, hogy meghaljon. Az anyja őt is tönkretette.
Ez az ismerősöm is alapvetően normálisnak született, a szélsőséges szexuális hajlamok legtöbbször ilyen érzelmi bántalmazásokra vezethető vissza. A zongoratárnő valójában arra a szeretetre vágyik, amit nem kapott meg, de mivel képtelenné tették arra, hogy ezt "normális" úton élje ki vagy szerezze meg, így marad neki a torz szexualitás, amivel másokat is megfertőz, tönkretesz. Gyermeki szinten megragadt érzelmileg, miközben eltanulta és nap mint nap eljátssza a komoly tanárnő szerepét. Nem csoda, hogy ez teljesen felemészti, és megváltásként tekint a fiúra, viszont képtelen normális kapcsolatra, mivel nem tanulta azt meg.
8/10
vargama 2021 nov. 27. - 20:30:50 8/10
(96/99)
A film hibátlansága és számos erénye ellenére változtatok a pontszámon. Mert rossz érzéssel néztem, és nem gondolom, hogy valaha újra nézem.
8/10
vargama 2021 nov. 24. - 20:26:34 8/10
(95/99)
Erős film. Nem kiszámítható, végig lekötött, a hatása alá kerültem.
Hitelesen, megdöbbentő őszinteséggel ábrázolja az anya-lánya, illetve a tanár-növendéke kapcsolatát, főleg a főszereplő torzult személyiségét, belefészkeli magát a néző agyába. Próbálom megfejteni, de csak találgatni tudok.
Érdemes elolvasni a fenti Kapcsolódó cikkek közül az elsőt, jó kis mankó a megértéshez.
A film vége a nő további sorsát nyitva hagyja, de semmi jóra nem lehet számítani.
Ez egy hibátlan film, mégis maradok a 9 pontnál, mert nincs (én nem találtam) szerethető szereplőt, és nincs pozitív üzenete sem.
8/10
eve001 2020 okt. 25. - 20:14:46 8/10
(94/99)
Csak Annie Girardot es Isabelle Huppert emelik ki a filmben, pedig a fiú nagyot játszott. Nélküle nem ment volna az egész. Jó film, kicsit beteg, hangulat kell hozzá.
Lionceau 2019 okt. 12. - 17:46:22 Előzmény tamast2
(93/99)
Én szívesen elfogadnék egy ilyet.
Gerisson 2018 febr. 26. - 14:45:21
(92/99)
Spoiler Alert!!!

Szerintem itt van egy rejtett elõzmény. Gyanús, hogy kétszer is utalás történik a tébolyult apára. Én azt gondolom, hogy a tanárnõ korai életében az apja szexuálisan zaklatta, ezen zaklatások része volt az ütlegelés és a megkötözés. Azt is gyanítom, hogy az anya tudhatott errõl, de nem vett róla tudomást. A ki nem beszélt fájdalmak miatt rengeteg elfojtás alakult ki a nõben, amit csak tetézett anyának fojtó gondoskodása, zsarnokoskodása, aki talán így akarta elejét venni annak, hogy lánya beszéljen bárkinek is a történtekrõl.
Szerintem a nõt az elején nem vezérli feltétlen bosszúvágy, csak apa-szerepre kellene neki valaki, és mivel ez nála a szexualitással párosul (nyilván nem volt partnere az apján kívül), be kell hoznia az akkortájt használt eszközöket.
Az erõszakolós jelenet szürreális, szerintem képzeleti síkon történik csak meg. Teljesen más a srác jelleme is. A sebek szerintem inkább önsebzésbõl származnak. Elveszti a realitásérzékét a nõ, és az elfojtott bosszúvágy a felszínre tör. A kést azzal a szándékkal teszi el, hogy a koncerten végez a sráccal, elégtételt véve így "apján" is, a tönkretett életéért, utána pedig végez magával. Valósággal való szétesett kapcsolata miatt ezt a tervet nem tudja megtenni, majd miután magába próbálja vágni a kést kevés sikerrel, elindul. Hogy hova, azt nem tudjuk - vajon zongorázik-e még valaha? Nekem az a tippem, hogy nem.
8/10
NADALFAN 2015 jún. 18. - 19:01:17 8/10 Előzmény betty405
(91/99)
Ez egy teljesen jó film , nem tudom mit kell ezen csodálkozni hogy vannak embereknek úgymond elferdülései.
De kinek nincs ? A strucc dugja be a fejét a homokba , persze akkor minden gáz ami nem tök normális.
A fõszereplõ nagyon jól alakította a szédült tanárnõt , nem nagyon ismertem eddig , de majd megnézem több filmben.
De a rendezõ többi filmje is célkeresztemben van Fehér szalag , Szerelem-amit becéloztam.
8/10
wheeler146 2015 márc. 21. - 07:09:31 Előzmény betty405
(90/99)
Spoiler!

Pedig pofon egyszerû a válasz! Mazohista a csaj! Szereti a fájdalmat! Ugyan ezért kéri a sráctól is amiket kér...
betty405 2014 júl. 06. - 16:48:02 Előzmény tamast2
(89/99)
aranyos film? na, ezt így nem mondanám egy szexuálisan aberrált tanárnõrõl. szerintem nagyon beteges. bele lehetne itt magyarázni a mûvészetet, de nekem ezt nem sikerült befogadnom. és több mindent nem is értettem benne. pl. azt, hogy:
SPOILER!!!!
mi a jó fenét csinált a pengével a fürdõszobába? megvágta magát ott azon a bizonyos helyen és miért is volt jó ez neki? (aztán rá egy percre, mintha mi sem történt volna, kiment vacsizni)
10/10
Attlas 2014 jún. 25. - 01:10:27 10/10
(88/99)
Szenzációs alkotás. Órákat tudnék róla írni. Látni kell és kész.
10/10
tamast2 2014 márc. 01. - 18:31:15 10/10
(87/99)
Kicsit tovább néztem a filmet, mégsem ilyen zongoratanárnõ kéne :-)
10/10
tamast2 2014 márc. 01. - 17:51:33 10/10
(86/99)
Aranyos film. Nekem is olyan zongoratanárnõ kellene :-)
hanguktaekwondooo 2013 márc. 07. - 12:07:00
(85/99)
beteg rendezõ beteg filmje
kedves beteg színésznõjével.

nincs veszve semmi.
a szart bármikor le lehet mosni.
a napon meg megszárad.
volt.
nincs.
nikoletta793 2013 márc. 05. - 12:29:33 Előzmény Monneli123
(84/99)
maradando az tuti! emlekszem kis moziban neztem meg eloszor a legjobb haverommal! a film kozepen egyszer csak felkialtott hogy: milyen filmre hoztal el engem! :DDD
maradando de nem azert mert olyan szep vagy olyan esemenydus stb.
azert marad meg mert mas mert olyan temat feszeget amirol altalaban nem szolnak filmek. nehol tanacstalanul nezel magad ele hogy most ezt miert neha undorodni fogsz de ha epp eros elmenyre vagysz na ez a film meg fogja adni!
Monneli123 2012 nov. 24. - 13:40:07 Előzmény Kaktuszné Cserepes Virág
(83/99)
Én ezt tökéletesen megértem. A könyvet is elolvastam (nem felvágásként írom le , hanem csak azért, hogy sikerült erre is rájönnöm). De biztos benne volt az is, hogy szabadulna ebbõl a helyzetbõl. Elhiszem, hogy érzelmileg függött tõle, és , hogy az anyja gyermekkorától fogva kizsigerelte és szadista módon magához láncolta õt. De azt sehogy sem értem, hogy miért nem fordult meg egyszer sem a fejében, hogy kikívánkozna ebbõl a szörnyû méltatlan és abnormális helyzetbõl. Nem feltétlen tettlegességig kellett volna elmennie, de egyszer sem akart külön válni az anyjától. Márpedig nekem ez fura még akkor is, ha oly sokáig volt vele.
10/10
pirosubi 2012 okt. 27. - 01:44:56 10/10
(82/99)
Elnézést, elõzõ hozzászólásom SPOILERT tartalmazhat.
10/10
pirosubi 2012 okt. 27. - 01:44:08 10/10
(81/99)
***SPOILER PÒTOLVA***

Ez egy fantasztikusan jó film volt. Nem is tudom, ilyen érzelmi kavalkádot ritkán okoz film. Sajnálat, undor, utálat, izgalom, minden érzelmet megmozgat. Anyuci az elsõ pillanattól gyûlöletes, ahogy a lányát terrorizálja lelkileg, mikor meg cinikusan azt mondja, hogy minek törõdjünk a szomszédokkal, na akkor meg tudnám fojtani:D.
A tanárnõ felé vegyes érzelmeim vannak, leginkább sajnálom, mert valószínûleg a jó kis családi háttér tette ilyenné, nem született 'beteg'. Meg amúgy is, mi az hogy beteg? Hol van a határ a normális és a beteg között? Nagyon sokfélék lehetnek az emberi kapcsolatok, ami pedig mindkét félnek jó, miért lenne elítélendõ?
A bibi itt az, hogy a srácnak nem jó (érthetõ okokból). Szerintem õ egyébként teljesen normális, egyszerûen a szerelem, a beteljesületlen vágy, hogy a nõ, akit szeret, nem olyan mint elképzelte, nem szeretheti õt 'tisztán', ezektõl kicsit megkattant. A legvégén pedig ahogy a közönnyel visszaadja a nõnek, amit addig elszenvedett tõle, na az megér egy misét. A szerepek felcserélõdése a szobában is nagyon látványos.
Álszentek meg ne legyünk, perverziói mindenkinek vannak, max. elfojtja. Haneke érzékeny talajra lépett, de egy brilliánsan kivitelezett filmet csinált belõle, amihez képest a Fekete Hattyú egy lepkefing (meg amúgy is:D), még Casselltõl sem lett jó film.
10/10
Kaktuszné Cserepes Virág 2012 szept. 28. - 14:17:37 10/10 Előzmény Redfield
(80/99)
like