1/10
adeept júl. 14. 07:58:19 1/10
(49/49)
A befőttesüveg és a szilvalekvár esete.
5/10
The Cortez 2022 okt. 02. - 21:30:56 5/10
(48/49)
Vontatott, meditatív, művészkedő kalanddráma, kilométerekre az akciófilm műfajától. Az erőszak naturális, az esztétika a csúcson van, Mikkelsen pedig szavak nélkül is karizmatikus, de a történet valahogy rohadtul üres, még akkor is, ha az egész valahol a vallásról/hitről szól. Refn itt lendült bele komolyabban a hosszú, néma jelenetek gyártásába. Az alkotás legerősebb pontja a vizuális megvalósítás: a színvonalas fényképezés, a helyszínválasztás meg a főszereplő – szokás szerint – vörösben úszó látomásai. Ha a film 1 tribute a rendező részéről, akkor a mozi jellegét, atmoszféráját és 1-2 szimbolikus elemét tekintve, mindenképpen Tarkovszkij előtt akart tisztelegni.
8/10
statham 2021 jan. 02. - 23:55:38 8/10
(47/49)
Kíváncsi lennék, hogy ki lehet a felelős a film magyar címéért. Ha valakinek fogalma sincs arról, hogy miről is szól valójában ez az alkotás, miért bízzák meg ilyesmivel?
8/10
Ildikó Nóra 2020 nov. 20. - 15:02:33 8/10
(46/49)
Mads M. miatt néztem meg a filmet, jól játszott ebben is, még úgy is, hogy nem beszél benne, illet hozzá a szerep. Jó páros volt a szőke kisfiúval. Szép tájakon forgatták a filmet, tetszett a hangulata, nem csalódtam.
tom103 2020 júl. 25. - 11:53:21
(45/49)
Igen, na ez a művészet. Én nem értem, de nem is akarom megérteni. Összevissza vágott , horrorisztikus képek, meg zene.Nem csodálom, hogy fesztivál kedvenc. Tegye fel a kezét az akinek, ha nem ismeri a címét, bármi fogalma is lenne arról, hogy mit akar mondani ez a film. Viszont, ha kiveszem a szereplőket, meg az iszonyúan nyomasztó zenét, akkor egy szép természetfilm lenne belőle. Pontozni nincs értelme, mert nincs mit.
9/10
davido.palma 2019 szept. 18. - 19:19:11 9/10
(44/49)
Nagyon szeretem a film hangulatát, szuper alkotás!
MOVIEDATA 2019 ápr. 04. - 14:55:08
(43/49)
ÉRDEMES VOLNA MEGNÉZNI A FILMET MIELŐTT A TARTALMÁT RÖVIDEN LEÍRJÁK.
10/10
pozsizsuzsi 2018 júl. 13. - 19:23:47 10/10
(42/49)
Ezen a nicken is pontozok, megemeltem maximumra, miután megnéztem harmadszorra is. :)
9/10
zsuzsipozsi 2018 jún. 25. - 13:51:23 9/10
(41/49)
Azt sejtettem, hogy nem akármilyen filmet fogok látni, de az a nyers poetikus erő, ami átjárja a filmet, a vad, nyugtalanító, nyomasztó és sejtelmes légköre, a képkockák kifejezőereje egyenesen letaglózott. Képkockák beszélnek el egy vadul felvázolt történetet az érzékek nyelvén. És One-eye figuráját mintha egyenesen Mikkelsennek találták volna ki. Pont nagyon kellet már nekem egy ilyen film, de azért nem árt megvárni vele, amikor sarkig nyitott vagy, és rá tudsz teljesen hangolódni. És akkor nagyon el tud kapni. Az biztos, hogy engem elkapott, nálam "visszajárós" film lesz.
Cisco 2017 jan. 04. - 23:32:28
(40/49)
Kiváló film öngyilkosjelöltek számára.

6/10
Nótárius 2016 szept. 02. - 00:22:00 6/10
(39/49)
Akár lehetett volna valami józanul (!) értelmezhetõ eseménysora is, és akkor semmi akadálya nem lett volna a várományos 10 pontnak! A film magába vonzón különös hangulata, a fõszereplõ nagyszerû karaktere, a zord szépségû táj, a naturális kegyetlenség és az érdeklõdésemre számot tartó történelmi korszak alapján jó esélye lehetett volna egy erõs hatásún maradéktalan élménynek.
Így –sajnos- maradt a nehogy-már-ne-értsem, dinamikus felhõ-fejtõk belemagyarázós prédája.
Én is sokféle, akár egymásnak szembefutó miegymást is, nekirugaszkodás nélkül bele tudnék elménckedni, de nem teszem; és nem veszem sorba a saját elgondolásához képest is nyilvánvaló összefüggéstelenségeit sem. Inkább ideidézem azon régi vicc poénját, hogy: "Megmagyarázni és is meg tudom, csak nem értem." (...miért nem lett ebbõl egy nívósb film?)
Egyszer érdemes volt megnéznem, még egyszer semmiképpen. Az pont 6 pont.
2/10
Oh jajj 2016 aug. 27. - 22:25:14 2/10
(38/49)
Hofi Géza jutott eszembe róla: "Rendezõkémnek mi munkája volt ezzel... mire el tudta adni..."
Hosszú párbeszédek, amiben csak az egyik beszél.
A kibelezõs jelenetrõl meg... az operatõr, a rendezõ és a producer nagyon rászolgáltak...
sisto 2015 aug. 05. - 21:13:59
(37/49)
Remek film, remek színészek - élükön Mads Mikkelsennel, aki nevének hallatára felkapja egyébként is a fejét a filmrajongó.
A Film maga kevéssé érthetõ. Lehet persze boncolgatni, különféle magyarázatokkal ellátni. És ez nagyon nemes cselekedet sokak részérõl, és még ad egy jó adag élvezhetõséget a filmhez. Kszönet érte.
De ha nem is értjük a filmet ától cettig, akkor is csodásak a képek, a hangulatok magukal ragadóak, a színészek alakítása páratlan.
Egy nagyon megrendítõ, magával ragadó filmmûvészeti alkotás a Valhalla.
A legendákra, eposzokra éhes nézõnek kifejezetten nagy, napokig emésztendõ élményt fog nyújtani ez az alkotás.
Le a kalappal elõtte.
gangapurna 2015 jan. 15. - 09:18:13
(36/49)
Érdekes film, érdekes hangulattal. Tetszett.
9/10
Maminti. 2014 okt. 20. - 17:19:31 9/10 Előzmény ReignMan
(35/49)
Tegnap este néztem meg a filmet és engem is elvarázsolt, beszippantott...
Szerintem a Valhalla Rising-nek sok a mitológiai vonatkozása (a címe is ezt sugallja). De mivel a skandináv mitológiával enyhén szólva is hadilábon állok, egy kicsit utánaolvasgattam. Pl. azt találtam, hogy a Skandináv mitológia fõistene Odin, akinek sok csodás, bátor tettét örökítették meg a sagák. Csodálatos, félelmet keltõ, démonikus alak, aki állandóan járja a világot, hogy mindent megismerjen és megtanuljon. Tud alakot váltani, ismeri a jövendõt és a babonákat. De Odin a tudásért nagy árat fizetett, amikor ivott a Bölcsesség Forrásából, elveszítette a fél szemét, tudása komorrá és melankolikussá tette. Van egy fogadott testvére (vagy fia?), Loki. Odin alakított Szerintem érdekes a párhuzam One-Eye és Odin között.
3/10
Dudvarek 2013 okt. 07. - 23:46:13 3/10
(34/49)
Nem szeretem, ha egy film megnézése után magyarázatokat kell olvasnom, hogy megértsem, miért szenvedtem végig 10 perces állóképeket. Gyönyörû képek, misztikus zene, nagyon mûvészi elszállások. Ezzel meg lehet fogni egy szûk rétegét a filmkedvelõknek, akik kellõen elvontak, hogy ezt a stílust értsék. Én nem vagyok ilyen és ezért nem tudom értékelni.
Most értem Refn alkotásainak végére. A filmjei olyanok, amiket többet nem akarok látni (Drive kivételével).
Az, ahogyan Refn az emberi brutalitással bánik a filmjeiben, az olyan, mint amikor trágárságon kell nevetni egy vígjátékban, olcsó játék az nézõ hétköznapiságával. És Refn vikingjei ebben a filmben úgy pakolják ki egymás beleit, mint más a ruhásfiókot.
Megértem, ha valakinek ez tetszik, mert ez egy stílus. Nekik jó. Nekem nem. 10/4
9/10
ReignMan 2013 jún. 25. - 18:07:30 9/10 Előzmény Rahar
(33/49)
SPOILER
Nyilvánvalóan az amerikai kontinensre jutottak el a vikingek, mint ahogy ez meg is történt a múltban. Az utazás egyértelmûen nem így történt, de a valóságban is, éhen-szomjan utazni napokat a tengeren hallucinációkkal jár és szürreális élmény. One-eye nem volt indián, csak pogány, a természet gyermeke, mint az indiánok, a pokolból jött Õ is, hiszen a természetben hisznek, Istenben nem. Ráadásul nem dán színészt választanának egy észak-amerikai eljátszására, bizonyíték csak arra van, hogy a vikingek eljutottak az indiánok földjére, fordítva nem igaz a dolog. A kifestett vikinget nem tudom, miért küldték vissza, talán tisztelték, mert bolond, talán a többieket is el akarták ijeszteni, de õ is 'vademberré' vált, hiszen értette a félszemû gondolatait. A film végén pedig önmagát áldozta fel, ajánlotta fel a srácért, az epizód címe is ez, egy percig sem gondolt a megmenekülésre.
9/10
ReignMan 2013 jún. 25. - 17:52:44 9/10
(32/49)
Szerintem zseniális film volt, a történet, a szereplõk, a látvány, a zene... Fantasztikus. Nem a szereplõ viking csapat volt begombázva, hanem a film volt olyan pszichedelikus hatású, mint egy Iron Butterfly dal, amit pedig értelmetlen gyilkolásnak láttál, az a vallási fanatizmus és elvakultság, ami manapság is oly sok embert fertõz meg és teszi egysíkúvá az életét.
Mondjuk én alapból kedvelem a skandináv filmeket, Mikkelsent kimondottan bírom a zseni Jensen filmejeibõl. A lényeg a fõszereplõ pogány spiritualitása, megérzései, természetfeletti képességei és titokzatos képességei, szemben az elvakult, gõgös vallásosság gyengeségeivelés gyakran reményvesztett kétségbeesésével. A filmben sok a jelkép, a végén kimondottan tetszett, ahogy az elõre megépített sírhelye mellett merül a vízbe.
A film gerince egyébként símán lehetne egy amerikai szuperfilm alapja is, mint az Új Világ, vagy a Dersu Uzala, szóval már láttunk hasonlót, csak a csomagolás más, érdemes egy próbát tenni! 9/10
sunil1 2012 szept. 12. - 10:16:26
(31/49)
Szerintem túl lassú, nem valami sok mondani valója van a film 60%-ban csak mennek, semmi fordulat, nem jól adja át a film a történetet, Pl,: a keresztes lovagok kíméletlen barbárok voltak, és a megváltásért mentek,harcba. És mi-mit látunk a barbároktól? Semmit!!Elégetek pár embert, de azt is csak úgy futtában, semmi elõzmény nélkül.Kik voltak, miért égették el õket? Bezzeg ,hogy mennek a ködben és nincs semmi az nagyon érdekes:(.(Egyáltalán nem mond el semmit, ehhez a filmhez mielõtt megnézed, szerez egy kis infót a keresztesekrõl meg a vikingekrõl, mert különben nem érthetõ) Nem tudott kibontakozni normálisan a film, pocsék a rendezés. Noha a táj az tényleg szép, de ez nem meglepõ, aki volt kint a norvégoknál ezt mind láthatja, szép helyek vannak . Jók a sminkesek, jelmezek, de ezt a filmet elrontotta a rendezés. Valószínû könyvben, sokkal jobb lehet.
Igor76 2012 aug. 19. - 21:10:59
(30/49)
Ez egy nagyon hatásos film, de csak annak, aki bírja a lassú filmeket. Aki akcióra van kiéhezve, aki elvárja, hogy a cselekmény minden pontját a szájába rágják, aki még egy moziban is csak arra tud gondolni, hogy már fél órája nem posztolt semmit facebookon, az bele fog pusztulni az unalomba. Ez a film hangulatot teremt, kizökkent a 21-edik századi világból, lelassítja az idõt, de csak annak, aki képes belemerülni. Az átlag "júzer" szenvedni fog, mint a kutya, ha végig akarja nézni.
Nekem nagyon tetszett a film, magával ragadott, de csatlakozva néhány lentebbi kommentelõhöz, én sem ajánlom senkinek, hogy megnézze.